„Van mit tanulnunk a magyaroktól”

MH/MTI
2024. április 26. péntek. 14:12

Az idei amerikai elnökválasztáson a Republikánus Párt elnök-jelöltségéért is ringbe szállt politikus a központ YouTube csatornáján is elérhető videóban úgy fogalmazott, a magyarok sok olyan értéket képviselnek, különösen a hitet, a családot és a nemzeti identitást, amelyek „minden virágzó civilizáció gerincét képezték”.

Ramasvamy kifejtette, hogy a baloldal az elnyomás új formáját valósítja meg, amely „áthatja a kultúránkat, filmjeinket, egyetemeinket, oktatási intézményeinket és a kormányainkat”. Vélekedése szerint, nem elég, ha a jobboldal ezzel egyszerűen csak szembefordul, hanem szükség van egy alternatív vízióra is, amelynek központi eleme a szuverenitás az egyén, a család, a nemzet és az Istenbe vetett hit szintjén.

Vivek Ramasvamy a családot „az emberiség által ismert legnagyszerűbb kormányzási formának” nevezte, hozzátéve, hogy az ezzel kapcsolatos büszkeséget ugyanúgy nem szabad szégyellni, ahogy a nemzeti önbecsülést sem. „Mindenkinek tudnia kell, hogy a nemzetem polgára és hazafias vagyok, és ezért sem fogok bocsánatot kérni” – taglalta a közlemény szerint Vivek Ramasvamy, aki szerint az emberek nyolcvan százaléka ugyanazokat az alapvető értékeket osztja, és csak a félelem kultúrája akadályozza meg azt, hogy ezekről beszéljenek.

A republikánus politikus úgy vélte, hogy a félelemhez hasonlóan a bátorság is lehet fertőző. Kifejtette, hogy szerinte csupán arra van szükség, hogy a konzervatívok kiálljanak az igazságért, amelyhez hozzátartozik az Istenbe vetett hit, valamint az is, hogy csak két nem – férfi és nő – létezik, a nyitott határ pedig nem határ. Vivek Ramasvamy Magyarországot és a magyar kormányt méltatta és jelezte, hogy a közeljövőben szándékában áll Magyarországra látogatni – áll az Alapjogokért Központ közleményében.

Magyar hírlap

Translate »