Arizonai képviselő: az amerikai konzervatívok nagyon szeretik Magyarországot

A klub gálaestjéről Náray Balázs tudósította a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorát.

Az amerikai republikánusok egyik legrégebbi báljának és gálájának hangulata ez. Rendkívül lelkes, elkötelezett és elegáns, estélyibe öltözött hölgyek, valamint szmokingos urak. Mintegy ezer vendég gyűlt össze a New York-i Fiatal Republikánusok Klubja 111. éves gálájára.

A politikai elkötelezettség feltétlenül összeköti ezt a vendégsereget. A lelkesedés az elnökválasztási év előtt egyre fokozódik, különösen igaz volt ez erre az eseményre, ahol

a legesélyesebb republikánus elnökjelölt, és az ország előző elnöke, Donald Trump a fővendég.

Az elnököt a republikánus klub elnöke, Gavin Wax mutatta be.

Donald Trump egy órán keresztül beszélt, sokakat név szerint kiemelve a tömegből, és örömét hangoztatva amiatt, hogy New Yorkban lehet, ami az ő városa is, vállalkozásainak székhelye. Megjegyezte, hogy az üzleti negyedet, a Wall Streetet is jól ismeri, utalva arra, hogy a Cipriani bálterem a tőzsde épületének közvetlen szomszédságában van.

Kedvenc városával, New Yorkkal kapcsolatban hozzátette, az jelenleg „ostrom alatt áll”, és „szörnyű dolgok történnek”.

Donald Trump ezután azt ecsetelte, hogy az áttételes értelemben neki szánt golyók egyszerűen visszapattannak azokra, akik őt támadják.

Megemlékezett azokról a baloldalról érkező kijelentésekről is, amelyek szerint a személye fenyegetést jelent a demokráciára. Kijelentette, a demokráciát éppen hogy ő fogja megóvni Joe Bidentől. Badarságnak nevezte a diktatúra kiépítésére való törekvés vádját, amelyet szerinte a demokraták találtak ki „figyelemelterelés” gyanánt. És hogy miről akarják elterelni a figyelmet? Trump szerint egyebek közt arról, hogy a jelenlegi adminisztráció rendkívüli mértékű inflációt „hozott össze”.

A demokrata vezetés nem az amerikai emberek problémáival foglalkozik – folytatta –, sem a nemzetközi ellenfelekkel, például Kínával. Ehelyett idejüket és energiájukat egészen másra pazarolják el.

Magyarok az amerikai republikánus gálán

A volt elnök egyórás beszéde előtt felszólaltak az esemény magyar vendégei is. Köszöntőt mondott Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója, aki a magyar konzervatívok receptjét osztotta meg, aminek fő alapanyaga az Isten, család, haza hármasa, a fűszere pedig a nemzeti identitás és a büszkeség.

Takács Szabolcs, hazánk washingtoni nagykövete szerint a republikánus szervezet magyarországi kapcsolatai a legjobb példa a jó magyar-amerikai viszonyra. A diplomata egyben köszönetét fejezte ki a barátságért és támogatásért, valamint elismerését hangoztatta a korábbi elnök, Donald Trump munkája iránt, akinek hivatali idejében olyan eredmények születtek, mint a közel-keleti megbékélést szolgáló történelmi Ábrahám-egyezmények, valamint az amerikai-magyar védelmi megállapodás. Úgy fogalmazott: Trump idején Magyarországot értékes partnerként és barátként kezelték, amit nem feled.

Az amerikai republikánusok gálaestjén az Európai Parlament több tagja is megjelent, köztük Schaller-Baross Ernő, a Fidesz uniós parlamenti képviselője.

Harald Vilimsky, az EP osztrák konzervatív képviselője arról beszélt, hogy az esemény azt a reményt tükrözi, hogy szuverén államok egymással barátságban, egymást egyenlő félként kezelve, egy közös jövőért dolgoznak a globalizációval szemben, a baloldal „őrülete” és a hagyományos értékek elpusztítása ellen.

Az amerikai Kongresszus több tagja, szenátorok és képviselők is jelen voltak az gálaesten. Köztük volt Paul Gosar, aki Arizona államot képviseli a washingtoni Capitoliumban, és egyben a magyar-amerikai kapcsolatok egyik szószólója.

„Ez a rengeteg fiatal itt, akik új elképzeléseket képviselnek, a szabadság lélegzetét is jelentik, valamint a boldogságra való törekvést testesítik meg, hiszen minden erről szól. Én ezt nagyon szeretem, és én, aki kongresszusi képviselő vagyok, beszélgetek velük és tanulok tőlük. Mert olyan gondolataik vannak, amelyekből mindig lehet valamit meríteni” – magyarázta Gosar. Hozzátette: a konzervatívok számára lényeges az, hogy legyen utánpótlás, jöjjenek a fiatal generációk, különösen egy olyan „döntőnek ígérkező” évet megelőzően, mint 2024.

Arra a kérdésre, hogy szerinte tapasztalható-e az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolatainak erősödére, különösen az amerikai és a magyar konzervatívok között, azt válaszolta, hogy az amerikai konzervatívok nagyon szeretik Magyarországot.

„Én is jártam ott idén, az amerikai konzervatív szövetséggel, és milyen csodás időt töltöttünk el! A miniszterelnökük, Orbán Viktor pedig micsoda nagyszerű ember! Látva azt, hogy másutt – például Argentínában vagy Hollandiában – is történnek politikai változások, illetve remélve, hogy Donald Trump 2024-ben visszatér, azt hiszem, jó idők következnek” – fogalmazott az arizonai képviselő.

Magyar hírlap

Translate »