Wyomingban nem sikerült a demokratáknak megpuccsolniuk a demokráciát

Több államhoz hasonlóan az amerikai baloldal a „cowboy state”-ben is megpróbálta bírósági úton elütni a volt elnököt az újrázás lehetőségétől, de Coloradóval ellentétben itt kudarcot vallottak.

„Rendkívül elégedett vagyok Westby bíró döntésével, amellyel elutasította Newcomb úr felháborítóan helytelen és visszataszító keresetét, amelynek célja Donald Trump és Cynthia Lummis eltávolítása a wyomingi szavazólapokról” – jelezte Chuck Gray wyomingi republikánus államtitkár a Fox News Digitalhoz eljuttatott sajtóközleményében.

„Azért dolgoztam, hogy Donald Trump szerepelhessen a szavazólapon, és örülök, hogy helyt adtak a kereset elutasítására irányuló indítványunknak. Továbbra is harcolni fogok ez ellen az országos szintű törekvés ellen, hogy megvédjük a választások integritását, és biztosítsuk, hogy Wyoming lakosai maguk választhassák meg, hogy kire akarnak szavazni.”

Tim Newcomb nyugdíjas ügyvéd novemberben nyújtott be pert Newcomb kontra Chuck Gray címmel az Albany megyei körzeti bírósághoz, hogy Trumpot és Lummis-t távolítsák el a jövőbeni szavazólapokról, azzal érvelve, hogy a 14. kiegészítés egyik záradéka értelmében „árulók”.

Valamennyi hasonló keresetet a 2021. január 6-i zavargások ürügyén adták be, de fontos megjegyezni: a Capitolium „ostroma” miatt Donald Trumpot nem ítélték el árulás vádjával, tehát minden olyan döntés, ami árulásra hivatkozva megtiltja az indulását a republikánus előválasztáson felveti az alapjogsértés gyanúját.

Ennek ellenére az Egyesült Államokban volt olyan per, amelyben a tisztán demokrata kinevezett bírókból álló testület nem látott kivetnivalót, hogy beavatkozzon a választásokba, és hátrányba hozzák a republikánusokat.

Magyar hírlap

Translate »