Trump: Biden a harmadik világháborúba vezeti az Egyesült Államokat

    A 45. amerikai elnök szombaton az Truth Social oldalon írt cikkében kijelentette, hogy „a harmadik világháború felé tartunk a súlyosan inkompetens vezetés miatt, amelynek élén egy olyan elnök áll, akinek fogalma sincs semmiről” – írta az oroszhirek.hu.

    Trump ugyanakkor gúnyosan megdicsérte Bident, amiért csatlakozott a Truth Social nevű jobboldali platformhoz, amelyet a volt elnök azután alapított, hogy 2021-ben, a washingtoni Capitolium elleni támadást követően kitiltották a Facebookról és a Twitterről (ma már X néven ismert). „Legalább ehhez gratulálok Joe-nak!” – viccelődött.

    Biden elnökválasztási kampánya a hét elején nyitott egy Truth Social fiókot Biden–Harris HQ néven, amelyen a „Malarkey ends here” (magyarra úgy fordítható, hogy vége a süketelésnek) feliratú bannerkép volt látható. Az elnök csapata az X-en azt írta, hogy ezt „leginkább azért tették, mert úgy gondolták, hogy nagyon vicces lesz”.

    „Nos, lássuk, hogy fog ez menni. Üdvözöljük a megtérteket!” – írták a kampány első posztjában a platformon.

    Trump, akit a 2024-es elnökválasztás republikánus jelöltségének első számú esélyesének tartanak, többször bírálta Bident külpolitikai döntései miatt, leginkább Ukrajnával kapcsolatban, arra figyelmeztetve, hogy a Kijevbe irányuló fegyverszállítások globális konfliktust válthatnak ki.

    Az év elején Donald Trump azt is felvetette, hogy ha ő „elnök lenne, az orosz–ukrán háború soha nem történt volna meg”. Azt is állította, hogy ha mégis megtörtént volna, akkor is „képes lenne 24 órán belül tárgyalni ennek a szörnyű és gyorsan eszkalálódó háborúnak a befejezéséről”.

    Dmitrij Peszkov, a Kreml sajtótitkára e megjegyzéseket kommentálva megjegyezte, hogy Trump „nem állt messze az igazságtól” abban az értelemben, hogy a Kijev fő támogatójaként fellépő Egyesült Államok gyorsan véget vethetett volna a konfliktusnak.

    Magyar hírlap

    Translate »