Texas kontra Biden-adminisztráció

Brém-Nagy Márton
2024. január 25. csütörtök. 15:00

Nehéz időszak vár az Amerikai Egyesült Államok elnökére, Joe Bidenre, miután tegnap Greg Abbott, Texas republikánus kormányzója kikiáltotta az állam alkotmányos, önvédelemhez való jogát. A kormányzó szerint ugyanis a szövetségi kormányzat csődöt mondott a bevándorlás kezelésében. A történet középpontjában egy kis déli városka, Eagle Pass és az ott található Shelby Park áll, azonban a háttérben jól érezhetően kirajzolódik a novemberi amerikai elnökválasztás egyik nagy kérdése, a bevándorlás.

Texasra déli államként hagyományosan nagy nyomás nehezedett a migráció tekintetében, azonban az elmúlt időszak új kihívásokat is tartogatott ezen a téren. Míg Donald Trump elnöksége idején a republikánus vezetés egyik legfontosabb ígérete a dél felől érkező migráció kezelése volt, addig a Joe Biden vezette, demokrata kormányzat ezen kérdésben is a liberális álláspontra helyezkedett.

A nyár folyamán sorra érkeztek a képek, ahogy a bevándorlók több ezer fős karavánokba szerveződve gyalogolnak a déli határ felé, eközben azonban a Biden-adminisztráció a füle botját sem mozdította. Texas állam vezetői többször is jelezték a szövetségi kormányzat felé, hogy a megnövekedett migrációs nyomás okán komoly biztonsági fenyegetéssel néznek szembe, azonban ez nem hatotta meg a washingtoni vezetést. Ennek okán az állam vezetése saját kezébe vette az irányítást és számos törvényt fogadott el a hatékony védekezés érdekében.

Szöges drót, vagy nem szöges drót

A politikai szócsata jogi harccá eszkalálódott Eagle Pass városában, miután a Rio Grande folyó partján található Shelby Park területén többen is a vízbe fulladtak az átkelési kísérlet folyamán, ennek kezelésére pedig a szövetségi kormány elrendelte az amerikai oldalon található szögesdrót kerítés eltávolítását, amelyet épp Texas állam vezetése telepített a Biden-adminisztráció tétlensége miatt.

A Rio Grande partja

A Rio Grande partja, Eagle Pass, Texas

Fotó: Credit Brandon Bell / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Greg Abbott válaszul megtámadta az intézkedést, azonban a Legfelsőbb Bíróság Joe Bidenék javára döntött a kérdésben. Az ítélet nyomán aztán a Határőri Szolgálat munkatársai el is kezdték eltávolítani a kerítést. Ezt elégelte meg a tegnapi nap folyamán Abbott és a republikánus vezetés, a kormányzó pedig ki is hirdette az állam önvédelemhez való alkotmányos jogát. Ennek eredményeképp a Texasi Nemzeti Gárda átvette a terület irányítását, a szövetségi kormányzat által irányított Határőri Szolgálat munkatársainak pedig megtiltották a területre való belépést.

Objektum doboz

Texas kontra Amerikai Egyesült Államok

A Joe Biden féle vezetés sosem kezelte prioritásként a bevándorlás kérdését, ez pedig úgy fest még komolyan visszaüthet majd a választási kampányban. Greg Abbott indoklása szerint ugyanis a Legfelsőbb Bíróság végzése figyelmen kívül hagyható, miután a republikánus politikus véleménye szerint a szövetségi kormányzat csődöt mondott Texas megvédésében.

Abbott egészen odáig ment, hogy kijelentette: Joe Biden és kormánya nem tartja be a szövetségi bevándorlási törvényeket.

„Ahelyett, hogy Joe Biden betartatná a kongresszus által is elfogadott bevándorlási törvényeket és vád alá helyezne mindenkit, aki illegálisan próbál meg belépni az országba, bíróságra megy és bepereli Texas államot, amiért megvédi magát” – kommentálta döntését Abbott.

a

Greg Abbott, Texas kormányzója egy korábbi sajtótájékoztatón mutatja be a törvényt, ami nagyobb mozgásteret biztosított az állam hatóságainak a migrációval szemben

Fotó: Credit Brandon Bell / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

A kormányzó egyébként évek óta harcol a szövetségi kormányzattal, már ami a bevándorlás kérdését illeti, azonban ilyen mértékű szembenállásra egy állam és Washington között eddig még nem volt példa.

Abbott egyébként nem maradt magára a harcban, a déli államok ugyanis sorba állnak be a Texas mögé. „A szövetségi vezetés egy polgárháborút rendez, Texasnak ki kell állnia magáért” – kommentálta a Legfelsőbb Bíróság döntését Clay Higgins, Louisiana republikánus képviselője.

Egyelőre pedig úgy néz ki, Texas állja is a sarat, hiszen az állam nemzeti gárdája nemrég közleményt adott ki, amelyben jelezték: elkötelezettek az állam szuverenitásának a megvédésében és állni fogják a sarat.

A novemberi választásokig még sok idő van ugyan hátra, de az már most jól látszik, hogy Joe Biden és kormánya nagy árat fizethet még az illegális bevándorlás kérdésének sajátságos kezeléséért.

Írta a Magyar Hírlap

Translate »