Már korábban is felfigyelt a rendőrség a későbbi ámokfutó tinédzserre

MH/MTI 2024. szeptember 6. péntek. 6:30Frissítve: 2024. szeptember 6. 6:38 A Winder város középiskolájában, az Apalachee High Schoolban az intézmény egyik diákja, a 14 éves Colt Gray szerdán a délelőtti órákban nyitott tüzet az épület folyosóján. A lövöldözésben két 14 éves diák, Mason Schermerhorn és Christian Angulo, valamint két matematikatanár, a 39 éves Richard Aspinwall…

Részletek

Hivatalos: Kamala Harris a demokraták elnökjelöltje

A zenei betétekkel és politikusok beszédeivel kísért szavazatszámlálás formális jellegű volt, tekintettel arra, hogy augusztus elején a küldöttek már távolról megszavazták, hogy Harris legyen a hivatalos elnökjelölt. Ehhez 1976 küldöttet kellett megszereznie. Párttársai között nem volt riválisa – közölte az oroszhirek.hu. A szavazáson több mint négyezer olyan küldött vett részt, aki a demokrata párti előválasztások…

Részletek

Eddig nem látott rendőri testkamerás felvételek kerültek elő a Trump elleni merényletről

Hat perccel azután, hogy Donald Trump amerikai elnökjelölt a Pennsylvania állambeli Butler közelében tartott kampányrendezvényen július 13-án megkezdte a beszédét, több lövést is leadtak rá, az egyik lövedék pedig az elnökjelölt fülét súrolta. Mint később kiderült, a merényletet az egyik épület tetejéről követte el a gyanúsított. A támadásban egy ember meghalt, ketten megsebesültek. A rendezvényi…

Részletek

Perelné a TikTok Amerikát

A TikTok tulajdonosa pert indított, hogy megpróbálja megakadályozni, hogy az Egyesült Államok betiltsa az alkalmazást azon esetben, ha a kínai anyavállalat nem adja el a benne lévő részesedését – írja a BBC nyomán a Mandiner.hu. Attól való félelmében, hogy amerikaiak millióinak adatai kerülhetnek Kína kezébe, a washingtoni kongresszus úgy döntött, megpróbálja leválasztani a TikTokot pekingi…

Részletek

„Lelőttem a kutyám”

Kristi Noem dél-dakotai republikánus kormányzó hamarosan megjelenő életrajzi kötetében arról ír, hogyan lőtte le a kutyáját egy vadászat után – számolt be a The Hill. A könyvben részletesen kifejti, hogy egy vadászat során miként gerjedt haragra „Tücsök” nevű drótszőrű német vizslájának a viselkedése miatt. A 14 hónapos eb állítólag megzavarta a fácánvadászatot. A politikus leírja:…

Részletek

Szijjártó Péter: Donald Trump elnöksége a globális béke és stabilitás új világrendjét fogja szavatolni

MH/ MTI 2024. március 11. hétfő. 6:42 „Trump elnök nélkül ez a háború sokáig el fog tartani, még több veszteséget és nagyobb pusztítást okozva” – figyelmeztetett. „A legfőbb reményünk, hogy ha Trump elnök megnyeri a 2024-es választásokat, akkor békét tud majd teremteni” – tette hozzá. „Mi, magyarok, teljes támogatásunkat adjuk ehhez azon kevés európai országok…

Részletek

Felmérés: hazánk Trump győzelmével járna jobban

MH/MTI 2024. március 5. kedd. 8:58 Megjegyezték, hogy az amerikai elnök személye békeidőben is fontos igazodási pont, de a NATO legnagyobb hadseregével rendelkező államaként az orosz-ukrán konfliktus miatt napjainkban még jelentősebb, hogy ki költözhet be a választásokat követően a Fehér Házba 2025-ben.„Trump lehet az első, aki úgy térhet vissza az elnöki posztra, hogy a két…

Részletek

Szuperkedd: tucatnyi államban tartanak előválasztást az Egyesült Államokban

MH/MTI 2024. március 5. kedd. 6:26 A regisztrált republikánus és demokrata szavazók Kaliforniában, Texasban, Oklahomában, Utah és Colorado államokban, Arkansasban és Minnesotában voksolnak. Az ország déli államai közül Alabamában és Tennessee-ben, a keleti parton Virginia és Észak-Karolina államokban, valamint az ország Új-Angliaként emlegetett északkeleti részében Vermont, Maine és Massachusetts államokban voksolnak. A republikánusok kedden Alaszkában…

Részletek

Washingtoni előválasztás: Nikki Haley először tudta legyőzni Donald Trumpot

Haley a szavazatok 62,9 százalékát szerezte meg, Trump 33,2 százalékot. Nikki Haley most tudott először győzni a 2024-es republikánus elnökjelöltségért folyó kampányban. Trump szombaton Missouriban, Idahóban és Michiganben is nagyot nyert, így ő lehet Joe Biden kihívója a novemberi választáson. Haley arra játszhat, hogy vagy elítélik Trumpot a novemberi választás előtt egyik ügyben, és nem…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.