Michigan államban folytatódik az amerikai előválasztások folyamata

MH/MTI
2024. február 27. kedd. 6:44

Joe Biden elnökkel szemben az országos politikában viszonylag ismeretlen két személyiség indul. Dean Phillips, a kongresszus képviselője, és Marianne Williamson kaliforniai írónő. A szokásjog alapján a hivatalban lévő elnök újraindulása esetén vele szemben nem indulnak igazán esélyes ellenfelek az elnökjelöltség elnyeréséért. A felmérések szerint Joe Biden könnyedén győz, ugyanis a demokrata szavazók 70 százaléka támogatja őt, míg Dean Phillips-et 7 százalék, Marianne Williamson támogatottsága elenyésző, nem szerepel a legutóbbi, hétfőn kiadott felmérésben.

A republikánusok kedden csak részleges előválasztást tartanak, amelyen 16 delegálti szavazatot lehet megszerezni az 55-ből. Március 2-án, szombaton az egész államra kiterjedő jelölőgyűlés rendeznek, és a fennmaradó 39 delegált jó része ott dönt.

Ennek oka az, hogy Michigan állam kormányzója, Gretchen Whitmer tavaly jogszabály-változtatással két héttel korábbra hozta az állam előválasztási dátumát. A hagyomány szerint az előválasztás mindig március második keddjén volt, amit módosított az új törvény február utolsó keddjére. Ez egy héttel megelőzi az úgynevezett Szuperkeddet, az előválasztási „szupernapot”, amelyen 15 szövetségi államban dől el az elnökjelöltség kérdése. A kormányzó indoka az volt, hogy a korábbi időpont révén Michigan szavazóinak nagyobb beleszólása van az elnökjelöltség kérdésébe mindkét pártnál.

A Republikánus Párt szabályzata ugyanakkor úgy szól, hogy márciust megelőzően előválasztással csak Iowa, New Hamphire, Nevada és Dél-Karolina szövetségi államokban dőlhet el az elnökjelöltség. Ezért, hogy mindkét szabálynak megfeleljenek a republikánusok azt választották, hogy ugyan kedden lehetőséget biztosítanak a voksolásra szavazóik számára, ugyanakkor a végleges döntés szombaton, már márciusban születik meg a jelölőgyűlésen.

A republikánus elnökjelölti versenyben már csak Donald Trump volt elnök és Nikki Haley korábbi dél-karolinai kormányzó, az Egyesült Államok volt ENSZ-nagykövete vesz részt. Minden felmérés Donald Trump fölényét mutatja. A legutóbbi hétfőn közölt közvéleménykutatás szerint Michigan államban Donald Trump 76 százalékkal vezet Nikki Haley-vel szemben, aki az előválasztási voksok 24 százalékát nyerheti el.

Donald Trump magabiztosan győzött az eddigi előválasztásokon, legutóbb szombaton Dél-Karolina államban, ahol rekordmagas részvétel mellett a republikánus szavazók 60 százalékának támogatását nyerte el. Nikki Haley saját államában is alulmaradt, a voksok mintegy 40 százalékával. Nikki Haley tetemes hátránya ellenére eddig úgy nyilatkozott, hogy versenyben marad, amivel több vezető republikánus politikus bírálatát kiváltotta.

Magyar hírlap

Translate »