Az amerikai elnök bírálta az izraeli kormányfőt

MH/ MTI
2024. március 10. vasárnap. 11:10

Biden az interjú során ismét felemelte szavát az izraeli hadseregnek (IDF) a Gázai övezet déli részén lévő Rafah ellen tervezett szárazföldi művelete ellen, kiemelve: a műveletet nem indíthatják meg addig, amíg Izrael nem biztosítja a városban összezsúfolódott civilek evakuálását.

Jelenleg Rafahban él a háború előtt mintegy 2,3 milliós Gázai övezet lakosságának több mint fele.

Jóllehet Biden a művelettel kapcsolatban megfogalmazott bírálata ellenére is Izrael melletti elkötelezettségét hangoztatta, kiemelve, hogy soha nem hagyná magára Izraelt, ugyanakkor bírálta a zsidó állam miniszterelnökét.

„Azt gondolom, több rosszat tett, mint jót” – fogalmazott Netanjahunak az októberben indult gázai háborúban hozott döntéseire utalva.

„Joga van megvédeni Izraelt, és joga van folytatni a Hamász elleni műveleteket. Mindazonáltal muszáj nagyobb gondot fordítania a műveletei miatt elveszett ártatlan életekre” – jelentette ki BIden.

„Vannak azért vörös vonalak. Több mint 30 ezer palesztin halála elfogadhatatlan” – tette hozzá.

Az amerikai elnök szerint Netanjahu voltaképpen Izraelnek árt azzal, ha nem akadályozza meg a civilek halálát, mert a veszteségek „ellenkeznek mindennel, amit Izrael képvisel”.

Biden már korábban is figyelmeztetett, hogy Izrael elveszítheti a nemzetközi közösség szimpátiáját a gázai civil áldozatok egyre növekvő száma nyomán.

Mindeközben az Egyesült Államok közel-keleti és közép-ázsiai műveleteit irányító Középső Parancsnoksága (CENTCOM) bejelentette, további humanitárius segélyeket küld a Gázai övezetbe tengeri úton.

A Virginia államból induló General Frank S. Besson nevű hadihajó egyelőre a segélyszállítmányok célba juttatásához szükséges, a partra kiépítendő ideiglenes móló felállításához szükséges eszközöket fogja a térségbe szállítani – derült ki a közleményből.

Írta a Magyar Hírlap

Translate »