
MH/ MTI
2025. július 10. csütörtök. 13:25
Frissítve: 2025. július 10. 13:28
A házigazda Giorgia Meloni olasz miniszterelnök nyitóbeszédében arra szólította fel a konferencián részt vevő intézményeket és vállalkozókat, ne féljenek befektetni az ukrajnai újjáépítésbe, mert azzal a békébe és európai polgárok biztonságába fektetnek be.
Az olasz kormányfő bejelentette, hogy a konferencia keretében több mint tízmilliárd euró értékű beruházásokról írnak alá megállapodásokat.
Az Ukrajna háború utáni újjáépítésében résztvevők között említette a védelmi rendszerekre szakosodott Leonardót, az energetikai Enelt, az olasz államvasutakat. Giorgia Meloni hangoztatta, hogy Olaszország magára vállalta Odessza székesegyháza, szépművészeti múzeuma és operaháza helyreállítását. Volodimir Zelenszkij „színtiszta terrorizmusnak” nevezte Oroszország csütörtök hajnali támadását, amely során 18 rakétát és csaknem 400 drótt vetettek be elsősorban Kijev ellen.
Az ukrán elnök emlékeztetett, hogy egy évvel ezelőtt sokan hittek Moszkva békeszándékában, de Vlagyimir Putyin orosz elnök „minden béketervet elutasít”. Zelenszkij úgy vélte, Putyinnak két szövetségese van: a terrorizmus és a tél.
Hangoztatta, hogy a háború negyedik tele előtt állnak. Az ukrán elnök egyrészt minél előbbi békét sürgetett, másrészt további légvédelmi eszközöket országa számára.
Ami Ukrajna újjáépítését illeti, Volodimir Zelenszkij szerint Ukrajnának a második háború utáni Marshall-tervre van szüksége, és annak finanszírozására Oroszország külföldön befagyasztott forrásainak felhasználását szorgalmazta.
Kijelentette, hogy Ukrajna újjáépítésébe kizárólag a baráti országokat hívják meg, amelyek nem segítik Oroszországot a háború folytatásában. Volodimir Zelenszkij az Oroszország területére szállított ukrán gyermekek hazatérését sürgette, hogy „ne felejtsék el, kicsodák”.
Az Európai Bizottság elnöke hangoztatta, hogy az idei évben több mint 4 milliárd eurót szánnak Ukrajna támogatására, melynek nagy részét egy új európai befektetési alap biztosítja. Ursula von der Leyen elmondta, hogy az Európai Unió a háború kirobbanása óta Ukrajna első számú donorjának számít 165 milliárd euróval, ami a külföldi finanszírozások 84 százalékát teszi ki.
Hozzátette, hogy az EU a következő költségvetésig, vagyis 2028-ig biztosítja Kijev támogatását. „Most Ukrajna minden korábbinál jobban számíthat Európára” – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A német kancellár felszólalásában Donald Trump amerikai elnöknek azt üzente: „maradjon velünk, maradjon az európaiakkal. Ugyanazon a frekvencián mozgunk. Keressünk stabil politikai rendet a világban”. Vlagyimir Putyinnak pedig azt üzente, hogy „nem adjuk meg magunkat”.
A Róma egyik legújabb kongresszusi központjában, rendkívüli biztonsági intézkedések között zajló ukrajnai újjáépítési konferencián száz állam- és kormányfői küldöttség, negyven nemzetközi szervezet, több mint háromezer cég képviselteti magát.