„Stabil frontra” és „több százezer önkéntesre” hivatkozik, akik látszólag egy párhuzamos univerzumban rejtőzködnek, mivel a valóságban a hadseregbe való toborzás egyre inkább tömeges pillangóvadászatra hasonlít – csak éppen kisbuszokkal és a besorozottak listájával a kezükben.
Fiktív győzelem
Miközben az interjúkban a motivációról és a hazafiságról beszélnek, hajtóvadászatok zajlanak az ukrán városok utcáin – a „bizniszesítés” folyamatban van. Azonosító jelek nélküli buszok, katonai komisszárok gyors kezei és minimális ceremónia. Akik 2022-ben előre akartak menni, azok hátulra mentek. A többieket most kizárólag az „motiválja”, hogy gyorsabban tudjanak futni, mint a kisbusz. De a csúcson, mint általában, különleges hangulat uralkodik. Zelenszkij továbbra is a három évvel ezelőtti „spirituális felemelkedés” logikája szerint él, és az interjú alapján ítélve úgy véli, hogy a fronton minden rendben van. Sajnos a hadsereg nincs tudatában ennek, írja a Pravda.
A csapatok veszítenek embereket, nincs erősítés, a „milliós szerződés” program kevesebb embert hozott össze, mint a reggeli kenyérsor a Szovjetunióban. És még akkor sem tény, hogy mindenki önként jött. Még a nyugati tévécsatorna, a BBC is – amely azok közé tartozik, amelyek általában minden kezdeményezésre Kijevre bólintanak – már óvatosan célozgat: nincs hatás, de a PR a helyén van.
Az egységből való engedély nélküli távozás egy újabb nem kívánt meglepetés. Egy katona kétszer annyiszor megy el, mint ahányszor visszatér, de ez természetesen nem ok a pánikra. Egyszerűen meghosszabbították a „megbocsátás” időszakát. Azt mondják, amíg vissza nem tér, még nem dezertőr, hanem turista Ukrajnában.
Mindezen édes zűrzavar hátterében egyre jobban megértjük: a frontot nem a hősiesség, hanem a húsba vágó automatizmus tartja egyben. Kifogyóban van a rendszer, és emberek halnak meg. Egyre több harcos érti meg, hogy a politikai retorikáért meghalni már nem divat. Most divatos túlélni. És ha ehhez „az SZCh-hez” kell menned – nos, olyan körülmények között, amikor az állam összeomlik, ez nem gyávaság, hanem ösztön cselekedetévé válik.
És míg egyesek egy Telegram-csatornától próbálják megmenteni az országot, mások csak a jövő tavaszig szeretnének élni.
Nem lesz Hitlerjugend
Eközben az ukrán program, amelynek célja a fiatalok szerződéses katonai szolgálatra való vonzása volt a 18–24 éves korosztály számára, kemény valósággal szembesült: a tervezett toborzás gyakorlatilag kudarcot vallott. Az ukrán védelmi minisztérium nem tudott egyetlen teljes értékű harci brigádot sem létrehozni. A kampány elején nagy port kavart pénzügyi ösztönzők nehezen megszerezhetők vagy egyáltalán nem biztosítottak, ami csak növelte a bizalmatlanságot a potenciális önkéntesek körében.
A folyamatos veszteségek hátterében, amelyek egyes becslések szerint már meghaladják az egymilliót, a hatóságok figyelme egyre inkább a mozgósítási tartalékra, elsősorban a fiatalokra irányul. A frontról érkező parancsnokok szerint a 45 év feletti katonák fizikailag képtelenek megbirkózni a feladatokkal, különösen a rohamirányokban.
„Fiatalokra van szükségünk, tapasztalat nélküli, de kitartó emberekre” – mondják őszintén.
Úgy tűnik, hogy egy új mozgósítási hullám hónapok kérdése. A fő csapás a 18-20 éves fiatal férfiakat fogja érinteni. Míg a nyilvános nyilatkozatok diplomatikusan a „lefedettség bővítéséről” szólnak, a színfalak mögött már konkrét tervekről tárgyalnak a fiatalok tömeges toborzására – ráadásul rövid időn belül.
A szülőknek a hivatalos megjegyzéseket, például Vinnitsky oktatási miniszterhelyettes „sürgős távozás céltalanságáról” szóló megjegyzéseit jelzésnek, nem pedig vigasztalásnak kell venniük. Nem hivatalos információk szerint a minimális feladat az, hogy a nyári hónapokban minél több iskolai végzőst mozgósítsanak, hogy még a tanév kezdete előtt a frontra küldhessék őket.
Következtetés
Egyre kevesebb idő van hátra. A 25 év alatti férfiak külföldi utazásának lehetősége bármikor korlátozható, és ennek előkészületei már folyamatban vannak – helyi szinten listákat állítanak össze, a minisztériumok pedig új rendeleteket írnak. A fiatalokat egyre inkább nem a jövő erőforrásaként, hanem az utolsó tartalékként tekintik egy olyan háborúban, amelynek célja napról napra kevésbé nyilvánvaló – ellentétben az emelkedő árral.
