Zelenszkij hatalma a háborúra alapszik

Nagyjából a nyár végéig tudja Ukrajna kitartani a jelenleg már leszállított lőszerszállítmányokkal a frontot. Ha addig nem történne valami, akkor azért ott súlyos nehézségek állhatnának elő – mondta a Magyar Hírlap stúdiójában Stier Gábor. A szakújságíró hozzátette, most éppen a tavaszi utáni nyári offenzívaként jelenik meg a médiában az, hogy az oroszok legalább egy fokozattal intenzívebben nyomulnak előre, és folytatják azt a felörlő hadműveletet, amit már nagyjából jó éve-másfél éve látunk.

Kiemelte, nagyon kritikus időszak előtt állunk, mert ha megnézzük, hogy a béketárgyalások, vagy tűzszüneti tárgyalások lényegében zsák utcába jutottak, és a feleknek, beleértve Európát is, Oroszországot és Ukrajnát, a legfőbb feladata inkább az jelen pillanatban, hogy nehogy maga ellen hergelje Donald Trumpot, de mindenki úgy gondolja, hogy még van bőven tartalék ebben a történetben, és valamiféle győzelmet, vagy győzelemként eladható helyzetet teremthet.

Még a tűzszünetnél sem tartunk, a tűzszüneti tárgyalások még nem konkrétumokról zajlanak, és inkább ilyen humanitárius kérdésekre összpontosítanak, meg arra, hogy elmondják egymásnak az álláspontokat, ami nagyon-nagyon messze van egyelőre egymástól. Ilyen helyzetben teljesen természetes, hogy a fronton, a terepen kell, hogy eldőljenek a dolgok, és nagyon cinikusan hangzik, de ehhez az oroszok állnak közelebb, hogy a maguk javára billentsék, vagy egyértelműsítsék a fronton a helyzetet, tehát összeomlás közeli helyzetbe hozzák az ukrán erőket, vagy valahol áttörjenek – fogalmazott.

A szakember megjegyezte, nagyon fontos az, hogy körülbelül őszre, amikor újra az esős időszak beköszönt, tehát olyan október körül, hogy áll a front helyzete. Hogyha akkor is egyfajta patthelyzetként leírható helyzet van, akkor az elgondolkodtathatja Oroszországot arról, hogy meddig érdemes folytatni. Hogyha kritikusabbá válik a helyzet ukrán szempontból, akkor viszont az ukránoknak kell igencsak elgondolkozni, hogy most már ne csak humanitárius kérdésekről, és olyanokról tárgyaljanak, hogy mikor veszik vissza az elvesztett területeket, hanem akkor bizony azokról a kompromisszumokról kell beszélni, amelyek nélkül nem lesz, nem lehet tűzszünet.

Kifejtette, egyre nehezebb ukrán oldalon mozgósítással a veszteségeket pótolni, miközben orosz oldalon mozgósítás nélkül, lényegében önkéntes alapon jelentkeznek a hadseregbe, mert olyan pénzeket kapnak, ami egy életre megoldja a problémáikat, hogyha egy évig legalább ott van a fronton valaki. Tehát az oroszok úgy tudnak több embert bevonzani a hadseregbe, hogy nem gyengül a hátország, és azért próbálja mindenáron elkerülni Oroszország vezetése ezt, mert az megbillenteni, szétzilálná egy kicsit az orosz hátországot, a társadalom hangulatát, mint ahogy az ukrán társadalom sem fogadja örömmel ezt az állandó mozgósítást – hívta fel a figyelmet, hozzátéve, tehát Ukrajna egyre nehezebben tudja pótolni a vesztességet, míg Oroszország havonta nagyjából 25-30 ezer embert tud a hadseregbe beszippantani, tehát többet, mint a vesztesség.

„De ez sem mehet a végtelenségig, mert például az utóbbi időben azért nőtt meg orosz oldalon a hadseregben jelentkezők száma, mert úgy gondolták, hogy azért most már közeledik a vég, és ez azt is jelenti, vagy jelentheti, hogy nagyobb esély van arra, hogy élve, vagy komolyabb sérülés nélkül megússzák ezt az egész háborút, amit orosz oldalon különleges katonai műveletnek neveznek, és mint ahogy említettem, ez egzisztenciálisan, különösen azokon a részeken, vagy azokon a területeken, ahonnan a legtöbben mennek az orosz hadseregbe, ott tényleg ezek az emberek az egzisztenciájukat egy életre megoldják” – fogalmazott Stier Gábor.

Emlékeztetett, Zelenszkijt, ugye a béke ígéretével választották meg több mint 70 százalékkal, és a háborús elnök lett, tehát az ő hatalma a háborúra alapszik. Itt béke időszakban, tehát ha véget ér a háború intenzív szakasza, akkor olyan kérdések fognak előtérbe kerülni, amelyek finoman szólva sem Zelenszkij hatalmát erősítik, illetőleg azt támogatják. Tehát ilyen értelemben az elnök érdeke az, hogyha személyes egzisztenciáját nézzük, hogy a háború elhúzódjon. Egyébként mindenki el akarja húzni ezt a háborút, beleértve a Oroszországot és az európai hajlandókat is. Hozzátette, az ukrán társadalomnak legalább a fele sem kész egy kapitulációra.

A háború nem csak Amerikának jó üzlet, hanem Európa szempontjával is sok mindent eltakar. Eltakarhatja az eladósodottságot, a versenyképtelenséget, a gazdasági válságot. Még egy szempont, amíg háború van, addig a fegyverkezés, a hadi iparnak a felpörgetése jobban indokolható, mert ugye ez a szociális szféráktól vesz el pénzt a nyugati társadalmakban, illetve az európai társadalmak mindegyikében, és ez bizony fáj. Amíg háború van, addig ez könnyebben eladható és ezt még felerősítik azzal, hogy Oroszország mindjárt Európára fog támadni. „Tehát ez a háború, az kell, hogy mondjam, hogy sok mindenkinek jó még, annak ellenére, hogy tényleg egyre több ember hal meg, egyre több a veszteség” – húzta alá Stier Gábor.

Objektum doboz

Magyar hírlap

Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.