LMA
2025. április 19. szombat. 10:05
Golyóálló mellény nélkül a frontra menni nem tanácsos. Szinte alig akad olyan fotó, ahol az éppen látható katonák ne viselnék ezt az eszközt – sőt, egyszer-kétszer szemlélhetünk olyat, aki mindjárt kettőt is magára aggatott. Pedig egy ilyen mellény nem éppen könnyű, még akkor sem, ha a legmodernebb példányokról forog a szó. Az életmentő „ruhát” százezerszám gyártják/veszik mindkét oldalon, de a kereslet akkora, hogy képtelenség hivatalosan kielégíteni, ezért az érintettek gyakorta saját maguk szerzik be e kellékeket a piacon. Az, hogy melyik termék válik be s melyik sorol a kevéssé megbízható kategóriába – bármily fájdalmas, mégis igaz – viszonylag hamar kiderül.
A hírek szerint amúgy e téren mind a nyugati, mind a hazai orosz eszközök megfelelően dolgoznak, azaz képesek ellenállni a „belövéseknek” s nagy eséllyel megmentik használójuk életét. (Persze ehhez az is szükséges, hogy a védett részt érje a lövés.)
A másik fontos kellék a sisak. Itt szó szerint „minden is” található. Nagy általánosságban elmondható, a nyugati államok pénzért vagy segélyként kitolták az ukránoknak a saját, régi készleteiket. A tarka, háborút java részt soha nem látott kollekcióban viszont akadt nem egy olyan, ami bizony elvérzett a gyakorlatban. Olyannyira, hogy a sima, „ezer éves” szovjet típusú acélfejfedő is feülmúlja a képességeit.
Az egyenruha szintén sarkalatos kérdés. Télen alapvetően a fehér, míg máskor a tereptarka dívik. Az oroszok EMR (Единая маскировочная расцветка), azaz Egységes álcázó terepminta néven emlegetik a saját hacukájukat, míg az ukránok az MM–14 jelzésű anyagot használják. Utóbbinál homokszínű az alap és erre kerül keverten az ilyen-olyan barna és világos oliva pixelezés.
A kézifegyverek terén az ukránoknál óriási a káosz. A megszokott AK–47 verziók mellett tömegével forognak nyugati eszközök. A lőszerellátás vonalán ez nem annyira nagy gond, hiszen mindkettő csoportnak megvan a maga tömeggyártási háttere – ellenben maguknak a gépkarabélyoknak-pisztolyoknak az alkatrészeit tekintve már igen nyomasztó e „színesség”. Ugyanis ahány állam szállította a saját maga fejlesztett gyilkos szerszámot, annyiféle apróság kell hozzá, ha beüt a hiba a határba. Márpedig az intenzív használatban nincs hiány, így az érintettek a sajnos a kelleténél többször szembesülnek a logisztika e téren tapasztalható hiányosságaival, akadozásával. Egy elakadt géppisztoly pedig nem a hosszú élet titka egy lövészárokban.
Az oroszok az AK–12-es verzióval indultak a hadjáratnak, de a fronton kiderült, hogy e modell még seregnyi gyermekbetegséggel küzd, így többszörösen át kellett tervezni. Addig is használták azonban a strapabíró AK–47-et, amiből vélhetően annyi van, mint égen a csillag.
S bár a sort még hosszan lehetne folytatni le egészen a bakancsig, de zárásnak talán a mesterlövész fegyverek is megteszik. E téren az oroszok némi előnyben vannak, mert a saját maguk által gyártott eszközök széles tárháza áll rendelkezésre, míg az ukránoknál e téren is óriási a tarkaság. Utóbbi pedig ismét élesen veti föl az alkatrész-utánpótlás kérdését.
Összességében amúgy elmondható, ami nem válik be, azt vagy egyszerűen elhagyják, vagy át sem veszik a katonák – s e téren teljesen mindegy, hogy a front melyik oldalán járunk.
