LMA
2025. április 15. kedd. 9:32
Erősen kontraproduktív civilekre ballisztikus rakétákkal lődözni – az oroszok azonban – látszólag – ezt igen gyakran mégis megteszik. Ha túlnézünk a nyugati sajtó hajmeresztő meséin, akkor tárgyilagosan meg kell állapítanunk: Moszkvában sem bolondok ülnek a HM-ben, azaz pontosan tudják, hogy az ellenségesnek mondott ország lakosságának morálját még a II. világháború német – és amiről nem annyira ildomos beszélni: angol, amerikai, valamint szovjet – elképesztő terrorbombázásai sem törték meg. Elég például Drezdát említeni, ahol London erői elevenen égették el az ott élő emberek nem csekély hányadát – mégsem robbant ki fölkelés a nácik rezsimje ellen.
Ha megpróbáljuk csak szigorúan anyagi szempontból szemlélni a kérdést, akkor sem jutunk messzebb. Egy ballisztikus rakéta nem olcsó mulatság – a nyugati változatának ára mérettől és hatótávolságtól függően indul ötmilliótól (1,8 milliárd) és elérheti a kétszázmillió dollárt (72,2 milliárd forintot) is. Igaz, az orosz verziók ettől valamivel kevesebbet kóstálnak, de azért nem annyival, hogy riasztóan béna és kontraproduktív módszerrel megérje vele óvodákra lőni. (Természetesen tudjuk, hogy ballisztikus rakéta sokféle akad, s önmagában semmi, hiszen kell hozzá egy egész kiszolgálórendszer, de talán ebben a formában lehet megfogni e témát leginkább.)
Arról nem is szólva, hogy egy-egy ilyen méretes szerkezet elképesztő mennyiségű munkaórát, fémet, hajtóanyagot, elektronikát és félvezetőt nyel el – azaz utóbbi kettő esetében pont olyan alkatrészeket, melyekből (a szankciók okán elméletileg) éppen súlyos hiány van az oroszoknál. A kérdés ugyan költői, mégis találó: mennyi, sokkalta célszerűbb apró drón lenne kihozható egy-egy ilyen monstrum árából és anyagából?
A nyugati sajtóban amolyan toposzként kering, hogy az oroszok csak vackokat képesek gyártani. Az viszont már nem annyira közölhető gondolat, hogy e „hulladékaikkal” sajnos folyamatosan mennek előre, s teszik tönkre száz- és ezerszám az ukránoknak segélyként adott első osztályú angol, amerikai, német, svéd, dán, holland, francia és lengyel harcjárműveket. A meseköltemény része az is, hogy a ballisztikus rakétáik is trehányul összegányolt hibahalmok, s azért csapódnak értelmetlen helyekre, ahol – látszólag – csak civilek halnak meg.
Némi bátorsággal és önkritikával belátható, egy háborúban egyik fél sem megy a szomszédba azért, hogy eldugjon ezt-azt a másik szeme-füle elől. A rejtésre kiváló helyek a polgári objektumok, melyeket – valamiféle botor önbizalom jegyében – az ellenség akkor sem mer majd lebombázni, ha megtudja a hollétüket.
Kár lenne feledni, minden Ukrajnát ért szörnyű rakétázásról csak annyit tudunk, amennyit ők maguk közölnek. S intő jel lehet, hogy számos becsapódáshoz csak hosszú órák, vagy egy-két nap múlva engednek újságírót, de csak olyanfélét, aki azt közli, amit „látott”.
Tévedés – bármilyen szörnyen is hangzik – mindkét részről előfordulhat, ugyanis a háború ilyen véresen letaglózó és értelmetlen. De azt sincs értelme kritika nélkül elfogadni, hogy Moszkvában több tucat millió dolláros rakétát arra használnak el, hogy szimpla játszótereket lőjenek vele szitává.
