
A közlemény szerint összesen 6057 holttestet kapott vissza Ukrajna. „Ma lezárultak a holttestek cseréjére vonatkozó intézkedések az isztambuli megállapodások értelmében. Ukrajnába visszakerült további 1245 holttest, amelyek az orosz fél állítása szerint ukrán állampolgároké, köztük katonáké” – írta a koordinációs törzs. A testület hozzátette, hogy a holttestek azonosítását a bűnüldöző szervek végzik majd a belügyminisztérium szakértőivel együttműködve.
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter hétfőn az X-en az oroszok előző napi kremencsuki támadását követően és a kanadai G7-csúcs előtt az Oroszország elleni energetikai szankciók szigorítására, valamint az olajárak korlátozására szólított fel. „A tegnapi barbár támadás Kremencsuk energetikai infrastruktúrája ellen része annak az orosz kampánynak, amely Ukrajna polgári energetikai infrastruktúrájának bombázására irányul. Moszkva szándékosan támadja Ukrajna energiarendszerét, miközben a világ figyelme a Közel-Keletre irányul” – hangsúlyozta a tárcavezető. Szerinte ez „különösen cinikus”, tekintettel arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök „folyamatosan igyekszik a konstruktív hozzáállás látszatát kelteni” az Egyesült Államok béketörekvéseihez. Putyin „valójában teljes mértékben semmibe veszi ezeket a törekvéseket, és fokozza az Ukrajna elleni terrort” – írta a miniszter. Közölte: Ukrajna partnereinek stratégiája az kell legyen, hogy „pusztító szankciókkal mérjenek erőteljes csapást az orosz energetikai szektorra”. „Az olaj árának 30 dollárra történő korlátozására van szükség, továbbá új megszorításokra az árnyékflottával és a hajók kapitányaival szemben, valamint egyéb energetikai szankciókra. Putyint a legérzékenyebb pontján kell ütni, ez elősegíti, nem pedig akadályozza a békefolyamatot” – érvelt Szibiha.
Az ukrán légierő jelentése szerint Oroszország az éjjel 138 Sahíd típusú csapásmérő és különféle típusú megtévesztő drónnal támadta Ukrajnát. A drónok közül 125-öt sikerült hatástalanítani, de tíz esetben becsapódást rögzítettek. A fővárosban, Kijevben Vitalij Klicsko polgármester közlése szerint két ember sérült meg.
Vadim Filaskin, Donyeck megye kormányzója arról tájékoztatott, hogy vasárnap az orosz erők támadásaiban hat ember vesztette életét, és négy sebesült meg a régióban.
Az ukrán vezérkar hétfői összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége elérte az 1 millió 5 ezret. Vasárnap az ukrán erők megsemmisítettek egyéb haditechnikai eszközök mellett két orosz harckocsit, 18 tüzérségi és egy légvédelmi rendszert, valamint 95 drónt.
Tatyjana Moszkalkova orosz emberi jogi biztos a Telegram-csatornáján arról számolt be, hogy az ugyancsak az isztambuli megállapodásoknak megfelelően végrehajtott hadifogolycsere keretében az ukrán fogságból több olyan orosz katona tért vissza, akiket korábban eltűntként kezeltek. Számot nem közölt, csak annyit, hogy az orosz fél készen áll a szükséges orvosi, pszichológiai és szociális segítségnyújtásra.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn kijelentette, hogy a közvetlen tárgyalások folytatásának pontos időpontja még nem ismert, bár Oroszország korábban jelezte, hogy június 22. után kész folytatni a párbeszédet. Kérdésre válaszolva azt mondta, eddig nem merült fel, hogy Isztambul helyett más helyszínt válasszanak az eszmecseréhez.
A moszkvai katonai tárca szerint az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán a hatból öt ukrajnai frontszakaszon előre tudott nyomulni, a „különleges hadművelet” övezetében mintegy 1320 ukrán katona esett el, vagy sebesült meg súlyosan az elmúlt nap folyamán.
A hadijelentés az Ukrajnában eltalált, illetve megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel egy meg nem nevezett hadiipari üzemet, több légvédelmi lokátorállomást, több, drónok összeszerelésére, tárolására és irányítására használt létesítményt, több lőszer-, robbanóanyag- és anyagieszköz-raktárt, egy harckocsit és tíz egyéb páncélozott harcjárművet, hat amerikai JDAM irányított bombát, továbbá 104 drónt.
Gyenyisz Pusilin, a „Donyecki Népköztársaság” vezetője a Rosszija 24 hírtelevízióban azt mondta, hogy az orosz katonaság Dnyipropetrovszk megyében hídfőállást épít Pokrovszk (oroszul: Krasznoarmejszk) „felszabadítására”. Pusilin szerint halad az előrenyomulás Kosztyantinivka és Liman irányában is.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást.