Ukrajna Hőse címet kapott egy magyar nemzetiségű katona

A „Magyar” katonai hívónéven közismertté vált Bródi Róbert (ukránul: Robert Brovgyi) őrnagy 1975-ben született Ungváron. A háború előtt sikeres vállalkozó volt, főként gabona- és mezőgazdasági kereskedelemmel foglalkozott. Az Oroszország által 2022-ben indított teljes körű invázió után önkéntesként csatlakozott az ukrán hadsereghez.

Bródi az alapítója és a parancsnoka a „Magyar Madarai” elnevezésű ukrán csapásmérő drónegységnek, amely 2022-ben századként indult, majd 2024-re dandárrá fejlődött. 2025 februárjában egysége csatlakozott a „Drónvonal” elnevezésű állami projekthez is, amely célzottan támogatja a technológiai fejlesztést a fronton, közölte a Kárpáthír.

Az ünnep alkalmából Zelenszkij egy videóüzenetet is közzétett, amelyben kihangsúlyozta a különbséget a szabadon élő ukránok és a moszkvai katonai parádéval demonstráló orosz rezsim között, melyet „a gyilkosok és a cinizmus parádéjának” nevezett.

Az elnök emlékeztetett arra, hogy három éve ismét háború tört ki, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát. Ma itt élet van, nem tankok – fogalmazott a kijevi Függetlenség téren állva. Szerinte Oroszország képmutató módon próbálja kisajátítani a történelem hőseit, miközben felelős a bucsai tömegsírokért és Mariupol blokádjáért.

Zelenszkij kiemelte, hogy Ukrajna nem felejtette el a második világháború tanulságait, és ma is hősök harcolnak az „új gonosz” ellen. „Oroszországnak radikálisan meg kell változnia – ha nem, a világnak kell változnia” – mondta, utalva arra, hogy a gonosz ellen ma is csak összefogással lehet küzdeni.

Magyar hírlap

Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.