
A feltételezett elkövetők az akciójuk után taxival utaztak, amelynek sofőrje gyorshajtás miatt került a rendőrség látókörébe, majd tanúvallomásával kulcsfontosságú adatokat adott a nyomozóknak.
A sofőr részletesen leírta az utasok külsejét, beszédmódját, öltözékét és csomagjaikat, továbbá pontosította az útvonalat, a megállókat és az utazás idejét. Ezeket az információkat a hatóságok más bizonyítékokkal – például a mobiltelefon-adatokkal és kamerafelvételekkel – vetették össze.
A vizsgálat középpontjába a Andromeda nevű jacht került, amelyet 2022 szeptemberében béreltek hamis papírokkal, és amelyről később robbanóanyag-nyomokat, csomagolóanyagokat, valamint biológiai mintákat és ujjlenyomatokat rögzítettek. Ezek részben megegyeztek migrációs adatbázisokban szereplő mintákkal.
A német ügyészség szerint a műveletet hat ukrán állampolgár hajtotta végre. Egyikük, a 49 éves Szerhij K. 2025 augusztusában Olaszországban került rendőri kézre, jelenleg kiadatási eljárása zajlik Németország felé. A férfi tagadja a vádakat, társai pedig feltehetően visszatértek Ukrajnába, ahol az alkotmány tiltja a saját állampolgárok kiadatását. Így egyelőre ő az egyetlen, akit ténylegesen őrizetbe vettek az ügyben.