
MH/ MTI
2025. augusztus 2. szombat. 7:31
A két politikus telefonbeszélgetésében egyetértett abban, hogy „Oroszország a béke egyetlen akadálya” – áll a beszélgetésről kiadott hivatalos összefoglalóban. Trump kedden közölte, hogy a korábbinál rövidebb határidőt – augusztus 8-át – jelöli meg Vlagyimir Putyin orosz elnöknek határidőként a békekötés ügyének érdemi előre vitelére, ellenkező esetben Washington büntetőintézkedésekkel és vámtarifákkal sújtja Moszkvát.
A miniszterelnök részvétét fejezte ki Zelenszkijnek a Kijev ellen az utóbbi napokban elkövetett támadások sok halálos áldozata miatt – áll az összefoglalóban.
Zelenszkij az X közösségi portálon számolt be Keir Starmerrel folytatott tárgyalásáról. A Kijev elleni orosz támadásokkal kapcsolatban azt írta: „Ez egy teljességgel aljas és kegyetlen drón- és rakétatámadás volt, amely harmincegy emberéletet követelt, közöttük öt gyermekét. Mai (pénteki) megbeszélésünk arra összpontosult, hogy miként előzzük meg a sok halálesetet okozó támadásokat és biztosítsunk nagyobb védelmet népünk számára, valamint hogy miként kényszerítsük Oroszországot a háború lezárására”.
Zelenszkij kijelentette, hogy az Oroszország elleni szankciók kétségkívül működnek, és továbbiak is lesznek. „Mindenkivel egyeztetünk az alkalmazandó korlátozó intézkedésekről” – tette hozzá.
Zelenszkij közölte, hogy Starmerrel megvitatta az amerikaiakkal való együttműködés lehetséges módjait, a különböző szinteken lefolytatandó béketárgyalások lehetséges kereteit, valamint különböző katonai kérdéseket, így annak szükségességét például, hogy felgyorsítsák a pilóta nélküli repülő szerkezetek, közöttük az elfogó drónok gyártását.