Trump szerint javult Putyin és Zelenszkij viszonya

Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök „kicsit jobban kijönnek egymással”. Trump egy interjúban közölte, hogy segített megszervezni a két vezető közötti kapcsolatfelvételt, és egy kétoldalú találkozót készítenek elő, amelyet később egy háromoldalú csúcs követhet Oroszország részvételével.

Az amerikai elnök a Fox Newsnak kedden azt nyilatkozta, hogy az alaszkai, Putyinnal folytatott megbeszélései, valamint a Zelenszkijjel és az európai vezetőkkel tartott hétfői csúcstalálkozó után telefonon egyeztetett az orosz elnökkel. „Úgyszólván én szerveztem meg a dolgot Putyinnal és Zelenszkijjel” – mondta Trump.

Trump vázolta a lehetséges forgatókönyvet: először egy kétoldalú Zelenszkij-Putyin találkozót próbálnak megszervezni. „Ha ez beválik, akkor jöhet a háromoldalú csúcs, hogy lezárjuk az ügyet” – tette hozzá.

„Azt hiszem, a helyzet az, hogy talán kicsit jobban kijönnek egymással, mint gondoltam, különben nem a kétoldalú, hanem a háromoldalú találkozót szerveztem volna meg”

A nyilatkozatot megelőzően Zelenszkij elnök kijelentette, hogy a területi engedményekről szóló bármilyen tárgyalás kizárólag közte és Putyin között, külső beavatkozás nélkül zajlana.

Bár konkrét dátum még nincs, sajtóértesülések szerint a találkozóra már augusztusban sor kerülhet. Emmanuel Macron francia elnök Genfet javasolta helyszínként, ezt azonban valószínűtleníti a Putyin elleni nemzetközi elfogatóparancs. Friedrich Merz német kancellár szerint Putyin beleegyezett egy két héten belüli találkozóba, de kétségeit fejezte ki annak tényleges megvalósulásával kapcsolatban – írja a Kyiv Post.

Magyar hírlap

Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.