Az amerikai beavatkozás hatástalansága
Június 22-én az Egyesült Államok B-2 bombázókkal csapást mért három iráni nukleáris létesítményre, köztük Fordóra. Donald Trump elnök diadalittasan jelentette ki: „Fordo is gone”, vagyis megsemmisítették a központot. Csakhogy erre semmiféle bizonyíték nincs. Az iráni fél ugyanakkor jelezte, hogy az uránkészleteket már a támadás előtt áthelyezték, amit műholdfelvételek valószínűsítenek. Ezt állítja számos elemző, de az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese is.
Kínai szakértők füstnek és politikai tűzijátéknak nevezték Trump akcióját, mivel a bombázását nem követték szárazföldi erők, deszantosok, akik biztosíthatták volna a terület, és igazolhatták volna az eredményeket.
Belső feszültség az Egyesült Államokban
Trump saját táborán belül is szokatlanul éles kritikákat kapott. A MAGA mozgalom prominensei a demokratákkal kórusban vádolták meg az elnököt azzal, hogy újabb háborúba sodorja az országot és megsérti az alkotmányt, mivel kongresszusi felhatalmazás nélkül indított támadást egy szuverén állam ellen.
A Fehér Ház ezek után zavaros magyárazkodásba kezdett: „Ez nem Irán elleni háború, csak a nukleáris program ellen irányult” – ami még inkább aláásta az akció hitelességét.
Külön üzenetértékkel bír, hogy az amerikai kormány külügyminisztere, Marco Rubio eközben Kínához fordult, hogy csillapítsa Teheránt.
Ez a lépés a geopolitikai erőviszonyok átrendeződését jelzi: az Egyesült Államok nem volt képes akaratát egyoldalún érvényesíteni, és másodlagos szerepbe szorult a konfliktusban. A hazai fronton pedig az elnök az olajszektornak könyörgött, hogy fokozzák a kitermelést, mert el fognak szállni az olajárak.
Izrael: Téves háborús számítás
Benjamin Netanjahu hónapokon át próbálta rávenni Trumpot, hogy vonja be az USA-t a konfliktusba. Egy kínai elemző szerint: „Netanjahu Trump hiúságára játszott, hogy az USA ismét beleragadjon a Közel-Kelet mocsarába.” Trump azonban, miután teljesítette a minimumot, azonnal véget akart vetni az akciónak, mivel tudta: az eszkaláció az egész elnökségét zátonyra futtatná, miközben a mérlege eddig sem volt túl pozitív. (Nem tudta rákényszeríteni az akaratát sem Kínára, sem az EU-ra, nem fékezte meg az orosz-ukrán háborút, és Gázában sem értek véget a harcok.)
Végül Trump június 24-én tűzszünetet hirdetett, amit Netanjahu kétszeri kabinetülés után fogadott el. Az izraeli miniszterelnök kizárta a nyilvánosságot, és utasítást adott a minisztereknek, hogy ne kommentálják az egyeztetéseket.
Az időhúzás lehetőséget adott Teheránnak, hogy saját győzelmeként keretezze a történteket: a bejelentése előtt percekkel rakétatámadást hajtottak végre izraeli célpontok ellen, Beér-Sevában hat ember meghalt. Ez volt „a végső ütés, amely kicsikarta a tűzszünetet” – harsogja most az iráni sajtó.
Egyre élesebb izraeli belpolitikai bírálatok
A háború lezárását követően több izraeli közéleti szereplő is nyíltan bírálta a kormány döntéseit, és kétségbe vonta a katonai műveletek sikerességét. Avigdor Lieberman, volt védelmi miniszter így fogalmazott: „A háború vége keserű és hamis zárlat.” Szerinte Izraelnek feltétel nélküli kapitulációt kellett volna kikényszerítenie Teherántól.
Tuvia Samia, tartalékos vezérőrnagy azt nyilatkozta: „Nincs bizonyosság a nukleáris program megsemmisüléséről.” Véleménye szerint a kampány legfeljebb ideiglenes nyugalmat hozhatott, de stratégiai áttörést nem ért el.
A Maariv című izraeli napilap vezércikkében úgy fogalmazott: „Irán erősebben került ki a háborúból.” A szerző szerint Teherán képes volt túlélni a szövetséges csapásokat, és megerősítette térségbeli státuszát.
Egy másik lapban pedig egyenesen azt írták: „Az örökkévaló népe most fehér zászlót lenget.” Az értékelés szerint ez nemcsak katonai, hanem pszichológiai vereség is, amely megrendítette a lakosság biztonságérzetét és a katonai vezetésbe vetett bizalmat.
Következtetés: Irán maradt állva
Irán a konfliktus során végig konstruktív volt. Folyamatosan azt kommunikálta, hogy nem akarnak háborút, és ha nem támadják, ők sem fognak visszatámadni.
Az izraeli agresszió igazolására szolgáló állítást, amely szerint Teherán heteken belül atombombára tehet szert, cáfolta a NAÜ, kétségbe vonták az elemzők, de még az Egyesült Államok hírszerzése is, amely csak az utolsó pillanatban, az amerikai támadás előtti órákban változtatta meg álláspontját, és tette magáévá Netanjahu narratíváját.
Az „euroatlanti” világon kívül minden fontosabb ország elítélte az Irán elleni támadásokat, de még a Nyugat sem bizonyult teljesen egységesnek. Emmanuel Macron például egyetértett abban, hogy nem szabad megengedni Iránnak, hogy nukleáris fegyvere legyen, de az izraeli-amerikai akciókat a nemzetközi jog nyílt semmibevételének nevezte. A legfigyelemreméltóbb fejlemény azonban Törökország Teherán melletti kiállása volt.
Trump tehát képtelen volt erőt mutatni és uralni a helyzetet, csak menekült. Netanjahu pedig nem tudta elérni, hogy más vívja meg helyette a háborúját. Az eredmény: Irán megmaradt, Amerika hitelessége megroppant, Izrael pedig geopolitikai és belpolitikai vesztese lett ennek a félresiklott katonai kalandnak.
Vagy ki tudja?! Hiszen a legfrissebb hírek szerint egy állítólagos iráni rakétatámadásra válaszul Izrael máris lefújta a tűzszünetet, és folytatni készül a háborút.
