Totális kudarcot akar eladni Ukrajna nagy sikernek

MH/ MTI
2025. május 5. hétfő. 19:43

Ez a hadművelet, amely már kilenc hónapja tart, elérte a legtöbb kitűzött célt. Aktív fellépésünknek köszönhetően a Kurszki területen sikerült megakadályoznunk az ellenség offenzív kampányát Szumi és Harkiv megyék ellen – emelte ki a főparancsnok. Szavai szerint a létszámfölényben lévő orosz hadsereget csakis szokatlan megoldásokkal lehet legyőzni. A kurszki hadművelet pontosan ilyen volt, az ellenséget váratlanul érte. Ukrajna megmutatta, hogy képes az ellentámadásra, csapást mérni és visszaszorítani az ellenséget még a saját területén is – hangsúlyozta. Április 26-án Vlagyimir Putyin orosz elnök arról kapott jelentést, hogy felszabadították Kurszk megye utolsó lakott települését is az ukrán erőktől.

Az ukrán vezérkar ezzel szemben azt közölte, hogy nem felelnek meg a valóságnak az agresszor ország legfelsőbb katonai vezetésének állításai, miszerint befejeződtek volna a harcok a kurszki régióban. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pedig kijelentette, hogy az ukrán csapatok továbbra is aktív védelmi műveleteket folytatnak Oroszország Kurszki és Belgorodi területein – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Andrius Kubilius, az Európai Unió védelmi biztosa kijelentette, hogy az EU-nak lehetősége van jelentősen növelni Ukrajna katonai támogatását, ha közvetlenül ukrán gyártóktól vásárol fegyvereket. Szavai szerint az Egyesült Államok és az EU jelenleg évente mintegy 40 milliárd eurót fordít Ukrajna katonai támogatására. Úgy véli azonban, hogy ezeket az összegeket hatékonyabban is fel lehetne használni, ha közvetlenül ukrán fegyvergyártóktól történne a beszerzés. „Ha (Donald) Trump (amerikai elnök) nem győzi meg Putyint a békekötésről, mi nagyon gyorsan meggyőzőbb érveket tudnánk felmutatni a béke mellett, mégpedig azzal, hogy jelentősen növeljük Ukrajna katonai támogatását” – írta Kubilius az X-en, amelyet az Ukrajinszka Pravda idézett hétfőn. Az uniós tisztségviselő rámutatott, hogy az Ukrajnában gyártott fegyverek ára körülbelül fele annak, amennyibe az EU-ban vagy az Egyesült Államokban gyártott hasonló fegyverek kerülnek. Így anélkül lehetne megduplázni az Ukrajnának nyújtott fegyvermennyiséget, hogy növelni kellene a kiadásokat. „Támogatásunk tényleges értéke így 80 milliárd euróra nőne” – zárta gondolatait.

Ukrán tisztségviselők többször is felhívták az európai országok kormányait arra, hogy csatlakozzanak az úgynevezett dán modellhez az Ukrajnának nyújtott segítség terén. Ez a modell célzott alapokon keresztül történő katonai támogatást irányoz elő, különös tekintettel arra, hogy a fegyverbeszerzések közvetlenül Ukrajnában történjenek. A kezdeményezést többek között Hollandia, Norvégia és Csehország is támogatta emlékeztetett az ukrán hírportál.

Magyar hírlap

Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.