2025. augusztus 3. vasárnap. 9:27
Frissítve: 2025. augusztus 3. 9:29
Jó vége nem lesz a most megkötött amerikai–EU kereskedelmi megállapodásnak, már ha egyáltalán a „kereskedelmi” jelzővel illethetjük a Donald Trump amerikai elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke által aláírt szerződést.
A dokumentum formailag ugyan kielégíti egy kereskedelmi szerződés kritériumait, tartalmilag azonban sokkal inkább egy geostratégiai egyezséget mutat. Ráadásul a dokumentum kereskedelem-szakmai megfogalmazásai is határozottan arra utalnak, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió – mindegyik más-más megközelítésben – saját, vagy sajátjának mondott stratégiai céljait követte.
Az USA–EU megállapodás lényege, hogy az öreg kontinensről az óceán túlpartjára küldött árukra az eddigi nullától öt százalékig terjedő vámokat felváltva – majdnem minden termékre – az eredetileg Washington által tervezett 30 helyett „csak” 15 százalékos behozatali illetéket vetnek ki. Viszont az Amerikából az EU-ba exportált cikkek nagyobbik része változatlanul vámmentes marad.
Tehát Brüsszel nem alkalmazott „szimmetrikus” választ az USA ellen. Sőt, Ursula von der Leyen kifejezetten sikerként könyvelte el a szerződés megkötését, és „dalolva” írta azt alá, mondván: a két fél között ezzel elkerülhető lett a vámháború.
Ha valaki ezek után is azt hiszi, hogy ez egy kereskedelmi megállapodás, és nem egy politikai indíttatású alku, amelyből az EU vesztesként került ki, akkor nézzük meg annak az energiaellátásról szóló passzusát: az EU kötelezettséget vállalt 750 milliárd dollár értékű amerikai energiahordozó – LNG, olaj, nukleáris üzemanyag – vásárlására három éven belül. Továbbá az EU ígéretet tett, hogy különböző nagyvállalatokon keresztül 600 milliárd dolláros befektetést realizál az USA-ban, legkésőbb 2028-ig. Itt aztán minden is van. Szólni kellett volna Von der Leyen asszonynak, hogy egy-egy ország energiaellátása nemzeti hatáskörbe tartozik, és minden állam onnan szerzi be az energiahordozókat, ahonnan akarja. Továbbá a Bizottság elnökének valószínűleg elkerülte a figyelmét, hogy az uniós nagyvállalatok magánkézben vannak; ott fektetnek be, ahol azt üzleti érdekeik megkívánják, például Kínában. Tehát nem az EU központi utasítása szerint cselekszenek.
Arról már nem is beszélve, hogy az amerikai energiahordozók árai jóval magasabbak, mint mondjuk a globális piacon beszerezhető olajé vagy éppen a földgázé. A brüsszeli bürokraták mindenfajta felhatalmazás nélkül, gyakorlatilag az európai szuverén államok és az Unióban működő cégek nevében vállaltak kötelezettséget elképesztő összegű beruházásokra és különböző energiahordozók megvételére.
Baljós előjelek, mert az EB elnöke most úgy viselkedik, mintha már az általa is szorgalmazott „Európai Egyesült Államok” már létre is jött volna. Mindez azt jelenti, hogy Európa az USA vazallusa lesz, ki lesz szolgáltatva az amerikai érdekeknek és a tengerentúlról érkező energiahordozóknak, ráadásul úgy, hogy mindezért még fizetnie is kell.
De hát akkor miért írt alá Ursula von der Leyen egy ilyen szerződést? Azt már tudjuk, hogy a Bizottság elnökét nem érdekli az uniós polgárok életminősége. Ez azonban még nem ad teljes magyarázatot egy ilyen pocsék szerződés aláírására. A magyarázat abban a titkos záradékban rejlik, amelynek tényét az EU hivatalosan tagadja, de Maros Sefcovic, az Európai Bizottság szlovák alelnökének – nem tudni, miért – eljárt a szája, és kikotyogta a megállapodás tényét és annak lényegét. Eszerint a szerződés megkötésének hátterében az Ukrajna támogatása körüli bizonytalanságok állnak, így az EU–USA megállapodás egyfajta stratégiai lépés Washington elköteleződésének biztosítására. Sefcovic szerint a paktum „nem csak a kereskedelemről szól, hanem a biztonságról, Ukrajnáról és a jelenlegi geopolitikai helyzetről is.” A Bizottság alelnöke elismerte, hogy bár a tárgyalási folyamat részleteit nem fedheti fel, nem kizárólag gazdasági kérdések szerepeltek a napirenden.
Brüsszeli értelmezés szerint az EU egyfajta „hozzáadott árat” fizetett azért, hogy az Egyesült Államok az EU-val egyező álláspontot képviseljen a globális kérdésekben. Eszerint a kereskedelmi szerződésnek álcázott megállapodás valójában az ukrajnai háború folytatásáról szól. Bár Sefcovic hallgatott az USA–EU egyezmény részleteiről, az mégis kiszivárgott, hogy az EU döntő mennyiségben akar amerikai katonai felszerelést is vásárolni.
Vagyis mi fog történni: az EU az Egyesült Államoktól beszerzett hadifelszereléssel támogatja Ukrajnát, Washington úgy csinál bizniszt a háborúból, hogy abban aktívan nem is vesz részt, Brüsszel a finanszírozást hitelből akarja megoldani, amelynek törlesztőrészleteit szétosztaná a tagállamok között. Vagyis Ursula von der Leyen az uniós polgárok jelentős kárára támogatná azt az Ukrajnát, amely nem tagja az Európai Uniónak. Ez Európának katasztrófát jelent.
