Teljes a zűrzavar: az USA mégsem támogatja a területcserét

– Az elnök világosan jelezte: a területekről szóló döntést az ukrán félnek kell meghoznia. Attól függ, mire hajlandók és mit akarnak kapni – fogalmazott.

Rubio hozzátette, hogy Washington a tárgyalások során felveti a lehetséges engedmények kérdését, de részleteket egyelőre nem közölnek.

Az amerikai külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Washington továbbra is mindent megtesz a tárgyalások előmozdítása érdekében, ugyanakkor nem biztos, hogy az Egyesült Államok képes lesz olyan forgatókönyvet kidolgozni, amely véget vet a háborúnak.

– Ha a béke nem lehetséges, és a háború folytatódik, emberek ezrei fognak továbbra is meghalni. Lehet, hogy végül sajnos idáig jutunk, de nem akarjuk, hogy idáig jusson a helyzet – mondta Rubio a Face the Nation című műsorban. Hozzátette: további következményekkel kell Moszkvának számolnia, ha nem születik megállapodás.

Ez azért érdekes, mert korábban a Fox News arról számolt be, hogy Donald Trump amerikai elnök támogatná Oroszország teljes ellenőrzését a Donbasz felett, miközben a frontvonal más részein befagyasztanák a harcokat.

Ukrajna elutasította ezt a forgatókönyvet.

Magyar hírlap

Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.