„Németország vezető szerepet fog játszani Európa fegyverkezésében”

„Kihívás előtt állunk, de Európa és Amerika meg fogja fordítani a védelmi gyártás irányát. És ezt magabiztosan állítom, mert valódi pénz van az asztalon, és még több fog beáramlani” – mondta európai katonai iparági képviselők és háborúpárti német politikusok előtt. „A két hónappal ezelőtti hágai NATO-csúcstalálkozón a szövetség vezetői új tervet fogadtak el, amely szerint…

Részletek

Ukrajna kész a következő lépésekre a béke felé vezető úton

MH/MTI 2025. augusztus 26. kedd. 16:15 Szibiha szavai szerint a beszélgetés az országok vezetőinek korábbi kapcsolataira, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök washingtoni látogatására, valamint a nemzetbiztonsági tanácsadók munkájára épült. „Megerősítettem Ukrajna álláspontját, amely szerint a biztonsági garanciáknak konkrétaknak, jogilag kötelező erejűeknek és hatékonyaknak kell lenniük. Ezenfelül átfogóknak is kell lenniük, beleértve a katonai, diplomáciai, jogi és…

Részletek

A Fehér Házban „még soha nem volt ennyi európai vezető egyszerre”

„Zelenszkij ukrán elnök szinte azonnal véget vethet a háborúnak Oroszországgal, ha akarja, vagy folytathatja a harcot. Ne felejtsük el, hogyan kezdődött. Nem kapja vissza a Krím-félszigetet, amelyet Obama adott át (12 évvel ezelőtt, egyetlen lövés nélkül!), és nem lesz NATO-csatlakozás – idézte Trump közösségi oldalán megjelenteket az oroszhirek.hu. Trump hozzátette, hogy hétfő „nagy nap” lesz…

Részletek

A Brüsszelt vezető baloldali elit gazdasági lehetőséget lát Ukrajnában + VIDEÓ

MH/MTI 2025. május 28. szerda. 4:43 Latorcai Csaba a témában szervezett országjáró fórumsorozat helyi állomásán tartott sajtótájékoztatóján fontosnak nevezte, hogy a magyar emberek kiegyensúlyozott tájékoztatást kapjanak arról, hogy milyen kockázatokkal jár Ukrajna soron kívüli, minden eddigi uniós szabályt sutba dobó európai uniós felvétele. „Azt látjuk, hogy a brüsszeli baloldali elit nem a kiegyensúlyozott tájékoztatásban érdekelt,…

Részletek

14 millió dollárért vásárolt ingatlant az Egyesült Arab Emírségekben egy ukrán állami vezető családja

Az újságírók kiderítették, hogy a volt tisztviselő rokonai azonnal elkezdtek ingatlanokat felvásárolni az Egyesült Arab Emírségekben, miután – a Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal szerint – az Odesszai Kikötői Üzem (OPP) és az Állami Vagyonalap által ellenőrzött Egyesült Bányászati és Vegyipari Vállalat (UGHC) vállalkozások „pénzét lefoglaló bűnszervezet” beszüntette tevékenységét – írja a Ekonomicsna Pravda cikke alapján a…

Részletek

Ukrajna Nyugat felé vezető útja öngyilkosság lenne

A kiadvány szerint a legjobb eredmény az lenne, ha a konfliktusnak minél hamarabb véget vetnének. A helyzetet azonban csak bonyolítja, hogy a Nyugat meg akarja őrizni Ukrajnát mint oroszellenes bástyát Kelet-Európában. „Fontos, hogy a jelenlegi és bármelyik jövőbeli kijevi kormány felismerje, hogy a Nyugat felé tartó, egyértelmű irányvonal öngyilkos az ország számára” – olvasható az…

Részletek

Ukrajnában járt az orosz tárgyalásokat vezető Kirill Dmitrijev testvére

A hírt több forrás is megerősítette, akik közül mindegyik állította, hogy Natalia Dimitrijeva amerikai útlevélel lépett be Ukrajna területére február 8-án. A látogatás nem volt túl hosszú, ugyanis a határőrség információi alapján Dimitrijeva még 12-én el is hagyta az országot. A dátum azonban nem véletlen a szakértők szerint, hiszen éppen ezután kezdődtek meg az amerikai-orosz…

Részletek

Több európai vezető is hirtelen lemondta május 9-i kijevi útját

Több európai vezető, köztük Donald Tusk lengyel miniszterelnök, Emmanuel Macron francia elnök, Keir Starmer brit miniszterelnök és Friedrich Merz valószínűsíthetően leendő német kancellár nem kíván május 9-én Kijevbe utazni, ahová Ukrajna korábban meghívta őket – írja a Politico. „Ukrajna meghívta az európai vezetőket egy május 9-i csúcstalálkozóra, hogy ellensúlyozza a moszkvai győzelmi parádé képét. Donald…

Részletek

Számos vezető politikus rója majd le kegyeletét a Vatikánban

MH/MTI 2025. április 22. kedd. 23:23 Az illetékes hivatalok bejelentése szerint – a jelenlegi tervek alapján – a hétfőn elhunyt katolikus egyházfő vatikáni gyászszertartásán jelen lesz Javier Milei argentin elnök, Sergio Mattarella olasz elnök, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, Emmanuel Macron francia elnök, Frank-Walter Steinmeier német államfő, Olaf Scholz leköszönő német kancellár, Edgars Rinkevics lett elnök,…

Részletek

Brutális jövőt jósol az ukrán katonai vezető

„Nagy sajnálatomra szilárd meggyőződésem, hogy 18 éves kortól fogunk mozgósítani. Ezek a realitások, amelyekkel talán szembe kell néznünk. De valószínűleg, ahogy a gyakorlat mutatja, akkor fogjuk elkezdeni a mozgósítást, amikor már tegnap meg kellett volna tenni” – mondta az AFU egyik dandárjának parancsnoka, Shamil Krutkov a Telegramon közzétett videóban, vette észre a ria.ru. A katonatiszt…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.