A donyecki Olekszandrohrad elfoglalását jelentette be az orosz védelmi minisztérium

MH/ MTI 2025. augusztus 15. péntek. 16:53 A tárca szerint augusztus 9-15. között az orosz fegyveres erők a hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudtak nyomulni, és összesen hét települést foglaltak el. A tárgyalt időszakban a „különleges hadművelet” övezetében több mint 9600 ukrán katona esett el, vagy sebesült meg súlyosan. Az elmúlt hét alatt az…

Részletek

Berlin tárgyalásokat sürget, Kijev orosz megtévesztésre figyelmeztet

Kijev szerint azonban Oroszország dezinformációs műveletre készül, hogy a front áttörésének képességét mutassa Donald Trump amerikai elnöknek. A német kancellár közölte, elvárják, hogy Putyin elnök komolyan vegye Trump elnök párbeszédre vonatkozó javaslatát. Merz szerint a megbeszélések célja egy olyan csúcstalálkozó kell, hogy legyen, amelyen Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is részt vesz. Hangsúlyozta, a fegyverszüneti megállapodás…

Részletek

Trump csak két szót írt a csúcstalálkozó előtt

A Fehér Ház bejelentette, hogy ki kíséri el Donald Trump amerikai elnököt a Vlagyimir Putyinnal tartott alaszkai csúcstalálkozóra. Összesen 16 ember szerepel ezen a listán. Köztük van Marco Rubio külügyminiszter, Steve Witkoff különmegbízott, Scott Bessent pénzügyminiszter és Howard Lutnick kereskedelmi miniszter. Trump sajtótitkára, Karoline Leavitt és John Ratcliffe, a CIA igazgatója is elkíséri az amerikai…

Részletek

Kreml: Nem várható megállapodás a Trump-Putyin találkozón

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint a felek a legbonyolultabb kérdéseket, köztük az ukrán helyzet rendezését is megvitatják, de konkrét megállapodások nem várhatók a csúcstalálkozó után. Peszkov kijelentette, hogy bár hivatalos dokumentumok aláírása nem szerepel a tervekben, Putyin elnök a közös sajtótájékoztatón ismertetni fogja azokat az egyezségeket és megértéseket, amelyeket sikerül elérniük. A szóvivő hangsúlyozta,…

Részletek

Civileket bántalmaztak toborzótisztek Odesszában + VIDEÓ

Az esetről videófelvétel is készült, amelyet helyi Telegram-csatornák tettek közzé. A konfliktus azután robbant ki, hogy a járókelők egy mozgósított férfi védelmére keltek – írja a Strana. A nyilvánosságra került felvételen az látható, amint a toborzótisztek dulakodnak a civil lakosokkal. A jelentések szerint az egyenruhások a földön fekvő embereket is rugdostak, és erőszakos módszereket alkalmaztak…

Részletek

Lavrov „СССР” pulóverben üzent

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter már megérkezett, és egy szimbolikus ruhadarabban, egy „SZSZSZR” (СССР) feliratú pulóverben nyilatkozott, hangsúlyozva, hogy Oroszország álláspontja egyértelmű a tárgyalások előtt. A turisztikai főszezon közepén tartott csúcstalálkozó komoly kihívás elé állította Anchorage városát. A megnövekedett kereslet miatt szinte lehetetlen szállodai szobát foglalni vagy autót bérelni. A TASS orosz hírügynökség beszámolója szerint a…

Részletek

Eljött a fordulópont a fronton?

Magyar Tibor 2025. augusztus 15. péntek. 12:01 A Figaro francia lapnak egy francia katonatiszt nyilatkozott, aki azt mondta, három évvel ezelőtt Oroszország kevesebb, mint 200 ezer katonával támadta meg Ukrajnát. Most viszont 700 ezer orosz katonával kell felvenni a küzdelmet az ukrán hadseregnek. Arról is beszélt, hogy az oroszok áttörték a frontvonalat és már 20…

Részletek

Kényelmes kiutat kínálhat Putyin Trumpnak

„Két lehetőség van. Az első az, hogy a két elnök elfogad egy kétoldalú orosz–amerikai tervet az ukrajnai fegyverszünet elérése érdekében. Ez a Kreml szempontjából döntő fontosságú: a megállapodás köztünk és az Egyesült Államok között jön létre, Ukrajna és Európa nélkül” – hangoztatta az az olasz Corriere della Serának adott interjúban Dmitrij Szuszlov. A Hírado.hu által…

Részletek

Trump Nobel-díjas, Alaszka pedig újra orosz föld lesz?

Rosszabb a helyzet, mint hét éve A nemzetközi kapcsolatok egyik legismertebb orosz elemzője, Andrej Kortunov szerint nem szabad csodát várni a találkozótól. Az alaszkai tárgyalások előestéjén megjelent cikke szerint a legutóbbi teljes formátumú orosz–amerikai csúcs, a 2018-as helsinki találkozó után a kétoldalú viszony tovább romlott, és Washington folytatta az Oroszország elleni szankciókat, valamint fokozta az…

Részletek

Jermak egy emojival reagált a Putyin-Trump tárgyalásokra

Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője mindössze egyetlen emojit posztolt Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnökök alaszkai találkozója előtt. Az üzenetet a Telegram csatornáján tették közzé. A tisztviselő egy ukrán zászlót ábrázoló mosolygós képet tett közzé. Az üzenethez azonban semmilyen magyarázat vagy aláírás nem tartozott. Ez nem az első alkalom, hogy Jermak…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.