Ez nem pite: dollárfürdő avagy egy férfi, akitől megéri elválni

Az iratok szerint az Amerikai pite Stiflerje körülbelül 110 000 dollárt (37,3 millió forint) visz haza havonta. Ebből körülbelül 45 000 dollár (15,2 millió forint) jön be a jogdíjakból és 31 000 dollár (10,5 millió forint) osztalékokból/kamatokból, valamint 158.000 dollárnyi (53,5 millió forint) készpénzzel, megtakarításokkal rendelkezik. Emellett 12.285.322 dollárnyi (4,16 milliárd forint) részvénye és kötvénye…

Részletek

Magyarország mint békehíd?

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezetőt a Harcosok Órája című műsorban először is azon sajtójelentésekről kérdezték, amelyek szerint Budapest is felmerült a béketárgyalások helyszíneként. Erre válaszolva elmondta, hogy minden ilyesfajta híresztelésnek van valami alapja, ami azt hihetővé teheti, márpedig Magyarország több okból is hihető lehet. Felidézte, hogy három nappal a háború megindítása után telefonon beszélt…

Részletek

Putyin, Trump, a kémia és a mélyállam

A két világhatalom vezetői közötti alaszkai találkozó eredménye az lett, amire a szakértők számítottak, vagyis lényegében semmi, legalábbis a tűzszünet szempontjából. Hogy ezen túl miben egyeztek meg, azt csak ők tudják, de ami teljesen világosan látszott az az, hogy a két vezető között működik a kémia, vagyis pestiesen mondva csípik egymást, és ha nem lenne…

Részletek

Légitámadás érte Munkácsot

A Munkácsi Városi Tanács közösségi oldalán számolt be róla, hogy szerda éjjel orosz légitámadás érte a város egyik vállalkozásának területét. A helyszínre azonnal riasztották a mentőszolgálatokat. A hatóságok arra kérik a lakosságot, őrizzék meg a nyugalmukat, és ne osszanak meg felvételeket az esetről. „Éjszakai ellenséges támadás következtében csapás történt a város egyik vállalkozásának területén. A…

Részletek

A tehetségtelenség ára

Az emberiség mindig is a halhatatlanságért küzdött, s bár a kereszténység – ahogy többnyire más vallás is – tálcán kínálta fel a lehetőséget, a többség nem éri be a lélek halhatatlanságával, földi öröklétre törekszik, legalábbis neve nimbuszának túlélésére. Egyre inkább kolosszális kihívás ez, hiszen napjainkban még olyan – évezredeken át megkérdőjelezhetetlen – személyeket is a…

Részletek

Letartóztatások Washingtonban

MH/MTI 2025. augusztus 21. csütörtök. 5:31 Kash Patel közlése szerint csak kedden több helyütt foglaltak le kábítószert és illegálisan tartott lőfegyvereket. A Fehér Ház szóvivője azt közölte, hogy kedden éjszaka több mint 90 őrizetbe vételről intézkedtek a hatóságok, köztük több bűnöző múlttal rendelkező, illegálisan az országban tartózkodó személyt is letartóztattak. Az FBI szerdán bejelentette, hogy…

Részletek

Az izraeli védelmi minisztérium jóváhagyta a Gáza elfoglalásának tervét

„A művelet után Gáza város megváltoztatja a megjelenését, és már nem fog ugyanúgy kinézni, mint korábban” – mondta Katz, számol be a Kan állami televízió. Korábban Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt mondta, hogy az ország alternatív polgári közigazgatást hoz létre a Gázai övezetben. Elmondása szerint ez a lépés része lesz a konfliktus befejezésére irányuló tervnek,…

Részletek

Oroszország válaszol a brit szankciókra

„London folyamatos konfrontatív irányvonalára válaszul (…) döntés született arról, hogy a média, a nem kormányzati szervezetek, a tanácsadó struktúrák és Nagy-Britannia szakértői közösségének számos képviselőjét felveszik az orosz „stoplistára”” – áll a kiadványban. A brit szankciókra adott válaszként 21 személy belépését korlátozták Oroszországba. A Külügyminisztérium biztosította, hogy folytatódni fog az oroszországi tilosban lévők listájának bővítésére…

Részletek

A Fehér Ház szerint több helyszín is szerepel a lehetőségek között a Putyin-Zelenszkij találkozó megtartására

MH/MTI 2025. augusztus 20. szerda. 20:37 Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára az értesülésre miszerint a Fehér Ház Budapestet javasolja egy háromoldalú ukrán-orosz-amerikai találkozó helyszíneként azt válaszolta, hogy „egyetlen helyet sem tud cáfolni, sem megerősíteni”. Vlagyimir Putyin orosz elnök állítólag elhangzott javaslatára, miszerint Moszkva is helyet adhatna egy magas szintű találkozónak, a fehér házi sajtótitkár…

Részletek

Csak Ukrajna dönthet Ukrajna sorsáról

MH/ MTI 2025. augusztus 20. szerda. 20:19 „Ausztria töretlenül Ukrajna oldalán áll, és továbbra is támogatni fogja az embereket Ukrajnában, míg egy átfogó, igazságos és tartós békét el nem sikerül érni” – mondta az osztrák tárcavezető Andrij Szibihával közösen tartott sajtótájékoztatóján. Az Új Ausztria és Liberális Fórum (NEOS) politikusa azt hangoztatta, hogy Ausztria hisz Ukrajna…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.