Európa bejelentette Ukrajna felfegyverzésének újabb terveit

Erről tájékoztat a brit, spanyol, olasz, lengyel, francia, német és európai uniós külügyminiszterek közös nyilatkozata, amelyet a brit külügyminisztérium tett közzé. „Megállapodtunk, hogy közösen fogunk együttműködni Ukrajnával a hadsereg megerősítésében, a lőszer- és harci járművek készleteinek feltöltését, valamint a termelési kapacitások további bővítését célzó kezdeményezésekben” – áll a dokumentumban. Ezenkívül az országok hangsúlyozták elkötelezettségüket Kijev…

Részletek

Az USA prioritása az ukrajnai ellenségeskedések beszüntetése

„A miniszter megerősítette az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos amerikai álláspontot: továbbra is elsődleges célunk a harcok befejezése és az azonnali tűzszünet” – áll az amerikai külügyminisztérium közleményében. Az India és Pakisztán közötti konfliktus kiéleződésének megvitatásakor Rubio és Lammy hangsúlyozta, hogy „mindkét félnek fenn kell tartania a tűzszünetet, és folytatnia kell a kommunikációt”. „A miniszter kifejezte, hogy…

Részletek

Putyin feltételei gyakorlatilag Ukrajna teljes kapitulációját jelentenék

Putyin nem fogadta el ezt a javaslatot, ehelyett azt indítványozta, hogy Oroszország és Ukrajna május 15-én folytassa a 2022-ben megszakadt, közvetlen tárgyalásokat. Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó közölte, hogy Oroszország hamarosan bejelenti tárgyalódelegációját az isztambuli egyeztetések folytatására, amelyeknek figyelembe kell venniük a 2022-es tárgyalások fejleményeit. A 2022. áprilisi isztambuli jegyzőkönyvtervezet olyan feltételeket tartalmazott, amelyek Ukrajna…

Részletek

„Oroszország egyetlen célja a háború folytatása”

MH/MTI 2025. május 12. hétfő. 17:38 „Moszkva ismét elszalasztotta a lehetőséget, hogy véget vessen a vérontásnak. Ez ismételten azt bizonyítja, hogy Oroszország egyetlen célja a háború folytatása” – vélte a tárcavezető. Hozzáfűzte, hogy Ukrajna ezzel szemben minden tőle telhetőt megtesz a háború befejezéséért és a diplomácia esélyének megteremtéséért. Volodimir „Zelenszkij ukrán elnök még egy személyes…

Részletek

A donyecki Kotljarivka elfoglalását jelentette be az orosz védelmi minisztérium

MH/ MTI 2025. május 12. hétfő. 17:16 A hadijelentés szerint az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudott nyomulni, a „különleges hadművelet” övezetében csaknem 1300 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan. A moszkvai katonai tárca az Ukrajnában eltalált vagy megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta…

Részletek

Ukrajna készen áll a tárgyalásokra a Kremllel

Jermak hangsúlyozta, hogy Ukrajna készen áll a tárgyalásokra Oroszországgal, de a kulcsfontosságú döntéseket Vlagyimir Putyin orosz elnök hozza meg. „Természetesen delegálja a technikai és előkészítő szakaszokat – de tudjuk, hogy végső soron ki dönt” – mutatott rá, számol be a rbc.ua. Az elnöki hivatalvezető szerint Ukrajna nem adja fel a békefolyamatot, és bármilyen formátumban készen…

Részletek

Donald Trump amerikai elnök csalódott

A múlt héten az amerikai elnök adományozókkal tárgyalt. Trump az ukrajnai háború befejezésének folyamatát „egyre növekvő frusztrációként” jellemezte, amely miatt nem tud aludni éjszaka. Trump nehéznek tartja a tárgyalásokat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, mert az „mindent akar”. Trump nehezen talál megoldást az izraeli–palesztin konfliktusra is, mert a felek „ezer éve háborúban állnak”. Donald Trump egyik…

Részletek

A francia külügyminiszter sürgette Putyint, hogy találkozzon Zelenszkijvel

„Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke megragadta az alkalmat, és felajánlotta, hogy személyesen megy Isztambulba. Erre szólítjuk fel most Vlagyimir Putyint, hogy egyezzen bele” – mondta a miniszter, írja a Le Temps. Korábban Putyin felkérte Kijevet, hogy május 15-én Törökországban előfeltételek nélkül folytassa a közvetlen tárgyalásokat. Zelenszkij viszont megígérte az orosz vezetőnek, hogy személyesen várja őt a…

Részletek

Bejelentették, mikor lép életbe az ásványianyag-megállapodás

„Vagyis ne csak egy olyan ország legyünk, amelyet az Egyesült Államok így vagy úgy támogat, hanem egy olyan ország legyünk, amely érdekes az Egyesült Államok számára, hosszú távon érdekes. Ez egy nehéz, hosszú folyamat volt” – fogalmazott Jermak. Szerinte ez is a jövőbeli garanciastruktúra egyik eleme. „Mivel az amerikai pénz, az amerikai befektetések a biztonsági…

Részletek

Életét vesztette egy volt ausztrál katona Ukrajnában

MH/MTI 2025. május 12. hétfő. 13:41Frissítve: 2025. május 12. 13:47 Az ausztrál férfi és egy brit kollégája a Prevail Together nevű jótékonysági szervezetnek segített taposóaknák hatástalanításában, amikor május 6-án a Harkiv megyei Izjum közelében egy épületben felrobbant robbanószerkezet mindkettejükkel végzett. Az ausztrál kormányfő közölte, hogy a külügyminisztérium támogatást nyújt a férfi családjának, de konkrétumokkal nem…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.