Egyre többen kézbesíthetnek behívót Ukrajnában

A behívót a következő helyszíneken adhatják át: a bejelentett lakcím vagy tartózkodási hely (személyesen vagy postai úton), a munkahelyen vagy oktatási intézményben, közterületeken, a Területi Toborzó és Szociális Támogató Központokban (TCC), valamint ellenőrzőpontokon és a határon. A portál kiemeli, hogy 2025-ben kibővült azok köre, akik jogosultak a behívók kézbesítésére. 2025-ben már nemcsak a toborzóközpontok (TCC)…

Részletek

Újabb korrupciós ügy Ukrajnában: zsebre tették a katonák fizetését és ellátmányát

Egy tiszti csoport ellen emeltek vádat Ukrajnában, akik a gyanú szerint fiktív katonákat soroztak be, hogy felvehessék az utánuk járó fizetést és ellátmányt. A vádak szerint 60 nem létező katona után több mint 7,7 millió hrivnyát (több mint 63 millió forint) vettek fel jogtalanul – írja a Magyar Nemzet a dél-ukrajnai katonai ügyészség tájékoztatására hivatkozva….

Részletek

„Demográfiai időzített bomba” ketyeg Ukrajnában

A The Telegraph tudósítója egy lembergi iskola végzős diákjaival és tanáraival beszélgetett. A 17 éves Kira Juhimenko, aki a Zaporizzsjai területről menekült el, elmondta, hogy a háború előtt nem tervezte elhagyni az országot, de a háború alatt romló oktatási minőség miatt meggondolta magát. „Légitámadás vagy bombázás alatt lehetetlen tanulni. Le kell menni az óvóhelyre, és…

Részletek

Ukrajnában a 18–24 éves szerződéses katonák átestek a tűzkeresztségesen

A jelentés szerint Umjerov elmondta: „A 18–24 éves szerződéses katonák magas szintű felkészültséget és magabiztos fellépést mutattak a csatákban. Láttuk őket a csatatéren – és ez valóban motiváló. Profizmusuk, kitartásuk és szellemiségük újabb megerősítést adott arra, hogy a fiatalabb generáció ma is képes hatékonyan védeni az államot”- számolt be az rbc.ua hírportál. Magyar hírlap

Részletek

Ki kaphat felmentést a mozgósítás alól Ukrajnában?

Ukrajnában továbbra is érvényben van az általános mozgósítás, ugyanakkor bizonyos személyek mentesülhetnek a katonai szolgálat alól, amihez felmentést lehet igényelni. Ez az intézmény a nemzetbiztonsági szempontból kritikus területeken dolgozókat védi, lehetővé téve számukra, hogy a hátországban maradva támogassák az ország működését. A mozgósítás alóli felmentés elsősorban olyan hadköteles férfiaknak (és bizonyos esetekben 25-60 év közötti…

Részletek

Megváltozott a Nyugat hangja Ukrajnában

MH/ MTI 2025. június 24. kedd. 18:42 „Jelenleg követelik, kérik, könyörögnek az azonnali tűzszünetért előfeltételek nélkül” – mondta. Emlékeztetett rá, hogy a nyugati vezetők álláspontja folyamatosan változott, és eleinte Oroszország stratégiai veresége volt a céljuk. Most az Oroszországgal szemben barátságtalan országok megváltoztatták a szlogenjeiket, ami terveik kudarcáról tanúskodik. Lavrov hangsúlyozta, hogy a Moszkva és Washington…

Részletek

Szigorúbb mozgósítást sürgetnek Ukrajnában

Sapovalov korábban az Ukrajna nyugati szövetségeseivel való együttműködés koordinációjáért felelt, most pedig a katonák toborzásának kérdései is a feladatai közé tartoznak, aminek aktivizálását az Egyesült Államok és Európa folyamatosan sürgette. „Mindeddig a mozgósítási és kiképzési folyamat reformjára tett kísérletek Ukrajnában a legjobb esetben is lanyhák voltak” – írja a Financial Times. A portál szerint az…

Részletek

Ukrajnában először fedeztek fel kamerával és mesterséges intelligencia modullal felszerelt drónt

A hírt Szerhij „Fles” Beszkresznov, elektronikus hadviselési és kommunikációs rendszerekkel foglalkozó szakértő közölte Telegram-csatornáján. A szakértő hozzátette, hogy a rádiómodem lehetővé teszi a drón irányítását akár 150 kilométeres távolságból az orosz határtól vagy a frontvonaltól, illetve légi jelismétlők alkalmazásával nagyobb távolságból is – írja az UNIAN. A portál emlékeztet, hogy az orosz erők szinte minden…

Részletek

Ukrajnában változások jöhetnek a mozgósításban

Miután az orosz hadsereg új frontszakaszt nyitott északon, Szumi megyében, és Volodimir Zelenszkij az Ukrajna–Délkelet-Európa csúcstalálkozón kijelentette, hogy Oroszország célja Odessza elfoglalása, nem kizárt, hogy változások várhatók a mozgósítási gyakorlatban is. Arról, hogy felgyorsulhat-e a mozgósítás üteme, Ivan Timocsko, az Ukrán Fegyveres Erők Szárazföldi Erőinek Tartalékos Tanácsának elnöke nyilatkozott a TSN.ua-nak. „Ha Ukrajnában totális vagy…

Részletek

Trump „csalódott Oroszországban és Ukrajnában” a békeszerződés hiánya miatt

A republikánus politikus úgy véli, hogy az agresszornak és az áldozatnak „már meg kellett volna állapodnia”. „Hetente 5-6 ezer embert hal meg” – mondta az elnök, aki továbbra is kitart amellett, hogy „békét fog teremteni”, de „csalódott, hogy ez eddig nem történt meg”. Az lb.ua cikke megemlíti, hogy az Egyesült Államok „nagyszerűen megbirkózott Indiával, Pakisztánnal…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.