A harcosok után a kínai kémek is megjelentek Ukrajnában?

Az SZBU közlése szerint a fiatalabb férfi egy 24 éves egykori egyetemi hallgató, akit 2023-ban tanulmányi okokból kizártak egy kijevi műszaki egyetemről, de az országban maradt. Apja többször utazott Kínából Ukrajnába, hogy személyesen irányítsa a fiát az állítólagos kémtevékenységben. A fiú megpróbált beszervezni egy, a rakétaprogramon dolgozó ukrán állampolgárt, és akkor fogták el, amikor éppen…

Részletek

Eljött a végjáték ideje Ukrajnában

A háború egyszerűbb, mint hinnénk – legalábbis a szakértő szerint, aki az X-en lévő friss bejegyzésében úgy fogalmaz: „Money, munitions, men. If any single one of the three runs out, the war is over.” Vagyis: „Pénz, lőszer, ember – ha bármelyik elfogy, a háborúnak vége.” A gondolat, amit a geopolitikai témákkal foglalkozó Koskovics Zoltán is…

Részletek

Bezárt egy toborzóiroda Ukrajnában

Az elmúlt héten Oroszország célzott légitámadásokat hajtott végre a katonai mozgósítást végző toborzó- és szociális támogatási központok (TCK) ellen, melynek nyomán már be is zárt az országban ez első efféle létesítmény – írja a Kárpáti Igaz Szó. Mint az anyagból kiderül, minderre a Vinnicai Vinnicában került sor. A hatóságok az országban uralkodó feszült helyzettel, valamint…

Részletek

Közel száz összecsapás egy nap alatt Ukrajnában

Az ukrán vezérkar közlése szerint a leghevesebb támadások Pokrovszk térségében történtek, ahol az orosz csapatok 26 különböző irányból próbálták meg kiszorítani az ukrán védőket. Az érintett települések között volt többek között Mironljubivka, Poltavka, Novoekonomicsne és Pokrovszk külterülete is. A védők 19 támadást már visszavertek, de több összecsapás még folyamatban van. A Limani frontszakaszon 21 támadást…

Részletek

Ki a legnépszerűbb Ukrajnában?

Korábban már írtunk arról, hogy Valerij Zaluzsnij, akit Zelenszkij elnök 2024 elején váltott le a hadsereg éléről és küldött nagykövetként Londonba, máig az ukrán katonai ellenállás szimbóluma maradt. Népszerűsége azóta sem csökkent, sőt, friss felmérések szerint egy esetleges elnökválasztáson már le is győzné Zelenszkijt a második fordulóban. A számok azt mutatják: az ukránok egy jelentős…

Részletek

A rokkantság sem mentség Ukrajnában

Újabb megdöbbentő botrány rázta meg Kárpátalját, miután az ungvári toborzóközpont (TCK) munkatársai bántalmaztak és megaláztak egy háborús veteránt, aki második kategóriájú rokkantsággal él – írja a Kárpáti Igaz Szó. Mint olvasható, Dmitro Hadzsajev és Daniel Ojser fejbe ütötte Olekszandr Uszenkót miközben arról faggatták, hol „vette” a rokkantságát. A férfi a fronton szerezte a súlyos sérüléseit,…

Részletek

Ugrik a nyugdíj Ukrajnában, ha sok a tartozás

A közüzemi adósságokat mostantól kényszerrel hajtják be Ukrajnában, ami annyit tesz, hogy blokkolják a nyugdíjasok bankkártyáit – írja friss cikkében a Kárpáti Igaz Szó. Mint olvasható, Vladiszlav Derij ügyvédtől egy harkivi nyugdíjas kért jogi segítséget, mivel a számláját befagyasztották a fűtési hálózatokkal szembeni adóssága miatt. Az ügyvéd szerint ezek az intézkedések nem ellentétesek a jogszabályokkal….

Részletek

Nagy a tanácstalanság Ukrajnában

Az USA légvédelmi rakéták és számos lőszer Ukrajnába történő szállításának felfüggesztése rendkívül barátságtalan lépés Washingtontól a fokozott orosz tüzérségi támadások, különösen a ballisztikus rakétákkal és a „Daggers”-ekkel folytatott támadások hátterében. Denis Popovics katonai kommentátor a Radio NV-nek nyilatkozva elmondta: „Ha Patriot rakétákról beszélünk, akkor ez a legjobb eszköz a ballisztika szempontjából. Nem ez az első…

Részletek

Oroszország nyári offenzívája Ukrajnában elmarad

Vlagyimir Putyin orosz elnök továbbra is területi nyereségre törekszik, miközben a tűzszüneti tárgyalások háttérbe szorulnak. A múlt héten újra megfogalmazta, hogy mi az egyik legfontosabb módja annak, hogy igazolja invázióját. „Az orosz és az ukrán népet egy népnek tartom” – mondta. „Ebben az értelemben egész Ukrajna a miénk.” Az ukránok egyes területeken ellentámadásokat indítottak, és…

Részletek

Ismét odalett egy F-16-os pilóta Ukrajnában

Meghalt egy ukrán F-16-os vadászgép pilótája, miközben egy orosz támadás elhárításával próbálkozott – közölték vasárnap a kijevi hatóságok. Mint a Reuters cikkéből kiderül, Oroszország az éjszaka folyamán 477 drónt és 60 különféle típusú rakétát indított Ukrajna felé, miközben az ukrán erők (saját bevallásuk szerint) 211 drónt és 38 rakétát tudtak megsemmisíteni. Moszkva az elmúlt hetekben…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.