Az ukránok nem bírnak magukkal, tönkre akarják tenni Magyarországot

Szinte majdnem egy időben, hogy Zelenszkij hisztériás rohamot kapott a washingtoni Fehér Házban, amikor Donald Trumppal találkozott, Ukrajna Oroszország területén dróntámadást intézett a Török Áramlat ellen. A vezeték, Ukrajnát elkerülve, orosz gázt szállít Közép-Európába. Az energiahordozó létfontosságú hazánk számára, főleg azok után, hogy Kijev az év elején leállított azt a gázvezetéket, amely területén keresztül szállított…

Részletek

Zsákutca vagy kiút?

A minapi kabaréjelenet (Trump–Zelenszkij-találkozó) kissé elgondolkodtatja a magamfajta embert. Mármint a tekintetben, hogy mi folyik itt? Miniszterelnökök szaladgálnak ide-oda (például a túlmozgásos Macron), rendkívül fontosnak gondolva magukat, s persze azt gondolva, hogy a világbéke, avagy a világ sorsa nélkülük semmilyen módon nem rendeződhet, nem dőlhet el. Nyilván az is a nem létező véletlen műve, hogy…

Részletek

Csehország változást sürget

MH/ MTI 2025. március 4. kedd. 20:41 Európának a szavakról át kell térnie a tettek mezejére, gazdaságilag és katonailag is erősebbnek kell lennie, ami magába foglalja Ukrajna nagyobb támogatását is – tette hozzá a politikus. „Nem engedhetjük meg az agresszív orosz politika sikerét, amely mindnyájunkat veszélyeztet. Vége van azoknak az időknek, amikor abban bízhattunk, hogy…

Részletek

Trump leállítja azon iskolák, egyetemek finanszírozását, amelyek megtűrnek illegális tüntetéseket

MH/MTI 2025. március 4. kedd. 19:59Frissítve: 2025. március 4. 20:01 Az amerikai kormány le fogja állítani azon iskolák, főiskolák és egyetemek állami finanszírozását, amelyek megtűrnek illegális tüntetéseket – jelentette be a Truth Social nevű közösségi oldalán kedden az amerikai elnök. „Az ilyen megmozdulásokon megjelenő agitátorokat be fogjuk börtönözni, vagy a külföldieket végleg visszaküldeni azokba az…

Részletek

„Szeretném megismételni Ukrajna elkötelezettségét a béke mellett”

„Egyikünk sem akar végtelen háborút. Ukrajna készen áll arra, hogy a lehető leghamarabb tárgyalóasztalhoz üljön, hogy közelebb hozza a tartós békét. Senki sem akarja jobban a békét, mint az ukránok. A csapatom és én készen állunk arra, hogy Trump elnök erős vezetése alatt a tartós béke érdekében dolgozzunk” – írja Volodimir Zelenszij az X-platformján kedden…

Részletek

„Mi tizenöt éve vagyunk Trump”

A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be az amerikai kollégájával, Marco Rubióval folytatott megbeszélése előtt, hogy Magyarország tizenöt éve folytat migrációellenes, családpárti, békepárti, konzervatív, patrióta, a nemzeti érdekek érvényesítésére koncentráló politikát, olyat, mint amilyet Donald Trump elnök is ígért az Egyesült Államoknak. „Tehát mi tizenöt éve vagyunk Trump” – fogalmazott. Emlékeztetett,…

Részletek

Tusk megerősítette, hogy tényleg leállt az Ukrajnába irányuló amerikai segélyezés

MH/MTI 2025. március 4. kedd. 16:12Frissítve: 2025. március 4. 16:15 Utalva az ukrajnai katonai szállítmányok felfüggesztéséről szóló bejelentésre, amelyet egy névtelen fehér házi forrás közölt a CBS News hírcsatornával, Tusk komolynak nevezte a helyzetet. Aláhúzta: a lengyel kormánynak ezentúl „bizonyos értelemben rendkívüli döntéshozatali módban” kell működnie, ezért fell kell függeszteni a kormánykoalíción belüli „meddő vitákat”…

Részletek

Trump minden területen tarolt

Az Egyesült Államokban a vallásosság hosszú ideje csökkenő tendenciát mutatott, ám a legfrissebb adatok szerint ez a folyamat megtorpant és ennek egyik meglepő forrása a Z generáció – írta meg a The Economist. Míg az 1970-es években az amerikaiak 90 százaléka kereszténynek vallotta magát, ez az arány 2021-re 63 százalékra csökkent, miközben a vallás nélkülinek…

Részletek

Peszkov elárulta, mit jelent majd az orosz-amerikai kapcsolatok normalizálása

Természetesen, ha a kétoldalú kapcsolatok normalizálásáról beszélünk, akkor azokat meg kell szabadítani az úgynevezett szankciók negatív terhétől” – mondta Peszkov. Korábban ismertté vált, hogy az Egyesült Államok vizsgálja az Oroszországgal szembeni szankciók feloldásának lehetőségét. Jelentették, hogy a Fehér Ház felkérte a külügyminisztériumot és a pénzügyminisztériumot, hogy dolgozzák ki a korlátozások enyhítésének lehetőségeit. Egyelőre azonban nem…

Részletek

Nógrádi György: „Zelenszkij teljes vereséget szenvedett az USA-ban!”

– Trump úgy döntött, hogy leállítja az ukránok támogatását. A Bloomberg azt írja, hogy ez talán még azokra a szállítmányokra is vonatkozik, amelyek már úton vannak, de még nem érkeztek meg. Mi lesz most Ukrajnával? – Gyakorlatilag ott tartunk, hogy Trump erőfölényben van, ezt tökéletesen ki is használja, és tisztában van vele, hogy a mai…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.