Zelenszkij: Trump fontolja meg újra a nagy hatótávú rakéták Ukrajnába telepítését

A felhívás azt követően érkezett, hogy Trump a héten ígéretet tett arra, hogy fejlett fegyverrendszereket szállít Kijevnek, azzal a kikötéssel, hogy a költségeket más országok fedezik. Zelenszkij keddi interjújában a Newsmaxnak még több katonai segítséget kért, hivatkozva „győzelmi tervének” egy részére, amelyet korábban Joe Biden elnöknek és Trumpnak is bemutatott a 2024-es amerikai elnökválasztás előkészítéseként….

Részletek

A Kreml nyomásgyakorlásra szólított fel Ukrajnával szemben

Peszkov az Egyesült Államok azon döntését, hogy fegyvereket ad el európai országoknak Ukrajnának történő átadás céljából, a következőképpen kommentálta: „Ez üzlet. A szállítások korábban is léteztek. Senki sem állította le őket. A kérdés csak az, ki fizet értük. Most néhány európai fog fizetni. Hallották, hogy a franciák nem fognak fizetni, a csehek nem fognak fizetni….

Részletek

Szívinfarktusnak akarták beállítani az ukrán katona halálát

A „Határozottak” nevű jogvédő civil szervezet arról számol be, hogy eddig elhallgatták a nyilvánosság elől a Mihajlo Kotljarcsyk néhai katona feleségével készült interjút, amely a Rivne melletti gyakorlótéren készült – számol be a Tények. A Lviv megyei Septyckijből származó férfiról több bizonyító erejű kép készült a halála után, melyek egyértelművé teszik, brutálisan megölték. Ezzel szemben…

Részletek

Trump ukrajnai tervének fő problémája

Ukrajna és szövetségesei üdvözölték Donald Trump bejelentését Ukrajna fokozott támogatásáról és Vlagyimir Putyinnal kapcsolatos megközelítésének megváltoztatásáról. A Reuters azonban azt írja, hogy a terv fő problémája – a világos részletek hiánya – a bejelentés után vált világossá. „Trump csak egy általános koncepciót mutatott be, nem konkrét tervet. Tíz amerikai és európai tisztviselő szerint az Ukrajnának…

Részletek

Ukrajna 2023-ban elvesztette a háborút!

Interjút adott a Le Figarónak Stéphane Audoin-Rouzeau francia történész, aki az I. világháború eseményeivel párhuzamba állítva értékelte az ukrajnai háború harci cselekményeit, szerinte Ukrajna már régen veszített és az összeomlás szélén áll. Sem a kijevi hatalom, sem a Zelenszkij-rendszert a vízfelszín felett tartó nyugati vezetők nem hajlandók ezt beismerni, azonban a szembenézés már nem várathat…

Részletek

Egy Ukrajna elleni újabb orosz légitámadás után Trump felhívta Merzet

A The Wall Street Journal szerint az amerikai újság azt írta, hogy Trump Ukrajnának nyújtandó katonai segítségnyújtással kapcsolatos álláspontjának megváltozása az európai vezetők és a NATO tartós nyomásának eredménye. Alexander Stubb finn elnök egy floridai golfverseny során barátságot kötött Trumppal, Mark Rutte NATO-főtitkár pedig rendszeresen küldött neki elismerő üzeneteket, sőt, viccesen informális hangnemben „apucinak” nevezte…

Részletek

Nőnek hazudta magát, úgy próbált elmenekülni a sorozás elől

Egyre gyakrabban folyamodnak erőszakhoz a sorozást végző rendészek Ukrajnában, ehhez köthetően megszaporodott az országból menekülő férfiak száma. Sokan az életüket is kockára teszik, csak hogy ne hurcolják el őket a frontra. Hasonló eset történt a kárpátaljai Asztély határátkelőjén is, ahol egy 25 éves odesszai „nő” adta át útlevelét okmányellenőrzésre. A kárpátaljai magyar sajtó beszámolója szerint…

Részletek

Zelenszkij: Putyin tart az amerikaiaktól

Volodimir Zelenszkij elnök úgy véli, hogy Vlagyimir Putyin orosz vezető tart az amerikaiaktól, mivel Kellogg tábornok Ukrajnába érkezése után a heves bombázások abbamaradtak. Az ukrán elnök a Newsmaxnak adott interjúban fejtette ki álláspontját egy érdekes példára hivatkozva, számol be a pravda. „Megérkezett Kellogg tábornok, és két egymást követő éjszakán nem voltak tömeges bombázások. Ez egy…

Részletek

Elfoglalták a donyecki Novohatszkojét

MH/MTI 2025. július 16. szerda. 17:03Frissítve: 2025. július 16. 17:04 A tájékoztatás szerint a Vosztok (Kelet) csapatcsoportosítás erői ezzel a dnyipropetrovszki régió újabb határszakasza felé nyitottak utat az orosz hadsereg előtt. A moszkvai tárca hadijelentése kitért arra is, hogy az utóbbi nap folyamán a „különleges hadművelet” övezetében több mint 1255 ukrán katona esett el, vagy…

Részletek

Alacsonyan szállnak az UAZ-ok

MH/MTI 2025. július 16. szerda. 16:34 A Harkiv megyei rendőrség arról tájékoztatott, hogy az orosz erők drónnal eltaláltak egy mentőautót a régióban, Kupjanszk város térségében, a támadás következtében két egészségügyi dolgozó sérült meg. Az ukrán katonai hírszerzés közlése szerint reggel a zaporizzsjai régióban lévő, orosz megszállás alatti Tokmak városában megsemmisítettek két orosz Szkat 350M típusú…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.