Továbbra is álom a kétszázezer nyugati békefenntartó

LMA 2025. szeptember 2. kedd. 15:35 Csak nem akar összeállni a „hajlandóak koalíciója”, amely tudvalevőleg a határba talán egyszer beütő orosz-ukrán békekötés után biztosítaná a két állam között létrejövő demilitarizált zónát. A legfrissebb hírek éppen arról szólnak, hogy a csapathoz Kína is nagy örömmel csatlakozna – ami dermesztő félelmet és finoman szólva is veszett reakciókat…

Részletek

Nagy-Britannia továbbra is a kiképzési program híve

MH/ MTI 2025. augusztus 25. hétfő. 20:24 A brit védelmi minisztérium hétfői tájékoztatása szerint az Interflex nevű kiképzési program legalább 2026 végéig folytatódik. A program keretében eddig több mint 50 ezer ukrán katona részesült kiképzésben Nagy-Britannia területén. A kiképzési programot másodszor hosszabbítja meg a brit kormány. A korábbi menetrend alapján a kiképzések 2024-ben véget értek…

Részletek

Zelenszkij továbbra sem enged az orosz követeléseknek

Volodimir Zelenszkij reagált Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azon kijelentésére, miszerint a nyugati államok mellett Oroszországnak is részt kell vennie a biztonsági garanciák megteremtésében – írja az Ukrainszka Pravda az Interfax-Ukraine beszámolója alapján. Az ukrán elnök a Mark Rutte NATO-főtitkárral augusztus 22-én megtartott közös sajtótájékoztatón kijelentette, „Ukrajnának biztonsági garanciákra van szüksége, hogy mi, gyermekeink és unokáink…

Részletek

Az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett Magyarország mellett

MH/ MTI 2025. augusztus 20. szerda. 15:39 Az amerikai külügyminisztérium honlapján megjelent közleményben Marco Rubio az Amerikai Egyesült Államok nevében gratulált a magyar népnek a nemzeti ünnep alkalmából. Ez a nap fontos alkalom arra, hogy megünnepeljük Magyarország kitartó lelkületét, mély kulturális gyökereit, valamint a szabadság és a jólét iránti rendíthetetlen elkötelezettségét – fogalmazott az amerikai…

Részletek

Ha a háború folytatódik, akkor továbbra is ezrével fognak meghalni az emberek

„Ha a háború folytatódik, akkor továbbra is ezrével fognak meghalni az emberek. (…) Sajnos lehet, hogy oda fogunk jutni, de nem oda akarunk jutni” – fogalmazott az amerikai diplomácia vezetője. Volodimir Zelenszkij ukrán államfő a tervek szerint hétfőn Washingtonban találkozik Donald Trump amerikai elnökkel, aki pénteken Alaszkában egyeztetett orosz hivatali partnerével, Vlagyimir Putyinnal az ukrajnai…

Részletek

A skandináv és a balti államok továbbra is eltökélten támogatják Ukrajnát

MH/ MTI 2025. augusztus 17. vasárnap. 10:05 Dánia, Észtország, Finnország, Izland, Lettország, Litvánia, Norvégia és Svédország vezetői közleményben szögezték le, hogy az Ukrajna és Oroszország közötti békéhez tűzszünetre és Ukrajna számára biztonsági garanciákra van szükség. „Üdvözöljük Trump elnök kijelentését, amely szerint az Egyesült Államok kész részt venni a biztonsági garanciák szavatolásában. Nem szabad korlátozni az…

Részletek

Az oroszok továbbra is az egyik legfőbb fenyegetésként tekintenek a NATO-ra

„Nem szabad elfelejtenünk, hogy a NATO továbbra is Oroszország nemzetbiztonságának egyik legfőbb fenyegetése” – hangsúlyozta. Az orosz biztonsági tanács titkára felhívta a figyelmet arra, hogy „csak a hivatalos adatok szerint a szövetség katonai létszáma meghaladja a 4 millió főt, és a blokk több mint 50 000 harckocsival és páncélozott harci járművel, több mint 7000 harci…

Részletek

Zelenszkij felesége továbbra is fényűző életet él

Olena Zelenszka 1978. február 6-án született Krivij Rihben. Gimnáziumi tanulmányai után építészetet tanult. Alapításától a Kvartal 95 produkciós cég forgatókönyvírója volt. Volodimir Zelenszkij elnök feleségeként Ukrajna first ladyje, aki a háborús helyzet dacára sem veti meg a luxust. A Magyar Nemzet cikke szerint az ukrán first lady többször került címlapokra vásárlásai és luxusélete miatt. Egy…

Részletek

Teherán továbbra is hajlandó tárgyalni

MH/MTI 2025. június 28. szombat. 10:31 „Ha Trump elnök valóban megállapodásra törekszik, félre kell tennie az Irán legfőbb vezetőjével szembeni tiszteletlen és elfogadhatatlan hangvételt” – írta Aragcsi az X-en. „A jószándék jószándékot, a tisztelet tiszteletet szül” – tette hozzá az iráni diplomácia vezetője. Az Egyesült Államok Izraellel párhuzamosan légicsapást mért több nukleáris létesítményre Iránban a…

Részletek

Továbbra sem óhajtjuk Kijev EU tagságát

MH/MTI 2025. június 11. szerda. 19:56 Hidvéghi Balázs úgy fogalmazott: „az álláspont egyértelműen az, hogy józanul mérlegelve a helyzetet, nem támogathatjuk Ukrajna felvételét ilyen gyorsított formában” az EU-ba. Az ukrán európai uniós csatlakozás erőltetése Brüsszel részéről napirenden van: ők úgy beszélnek erről, mintha ez eldöntött kérdés lenne, anélkül, hogy erről egy európai eszmecserét lefolytattak volna…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.