Az ukrán légierő szerint az amerikai Patriot nem hatásos

Ihnat, az ukrán légierő szóvivője. azonban a Le Monde-nak adott interjúban elmondta, hogy az amerikai rendszer kritikus korlátokat mutat Oroszország fegyverzete ellen. „Az Iszkander rakéták a végső fázisban kitérő manővereket hajtanak végre, megakadályozva a Patriot pályaszámításait” – mondta. „Ezenkívül az Iszkander képes olyan csalétkeket ledobni, amelyek megtévesztik a Patriot rakétákat” – írja az oroszhirek.hu. Míg…

Részletek

Trump szerint Putyin „teljesen megőrült”

Trump kijelentette, hogy mindig jó kapcsolata volt Putyinnal, de szerinte az orosz vezető mostanra „teljesen megőrült”. „Mindig is nagyon jó viszonyom volt Vlagyimir Putyinnal, de valami történt vele. Teljesen megőrült! Értelmetlenül öl meg rengeteg embert, és itt nem csak a katonákra gondolok. Rakéták és drónok hullanak Ukrajna városaira minden ok nélkül. Mindig is azt mondtam,…

Részletek

Zelenszkij szerint Moszkvára újabb szankciókat kellene kivetni

A jelentés szerint az elnök megjegyezte, hogy ma több mint 30 ukrán városban és faluban dolgoztak a mentőalakulatok a hatalmas orosz légicsapás után. Az oroszok célpontjai Kijev és Zsitomir, Hmelnickij, Ternopil, Csernyihiv, Szumi, Odessza, Poltava, Dnyipro, Mikolajiv, Harkiv és Cserkaszi megyék voltak. „Szándékos csapások hétköznapi városok ellen. Hétköznapi lakóépületek semmisültek és rongálódtak meg. Kijevben az…

Részletek

A legújabb orosz terv szerint nem sok maradna Ukrajnából

A biztonsági zóna átfogja majd szinte egész Ukrajnát, ha a kijevi rezsimnek nyújtott katonai támogatás folytatódik – figyelmeztetett Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese. „Ha folytatódik a katonai támogatás a bandera rezsimnek, az ütközőzóna így nézhet ki” – írta Telegram-csatornáján, és közzétett egy videót, amelyen a pufferzóna szinte az egész ukrán területet lefedi, kivéve…

Részletek

Merz szerint hosszú lesz

Az Ukrajna és Oroszország közötti tűzszüneti tárgyalások hetekig, sőt hónapokig is eltarthatnak, a háborúnak nincs gyors megoldása – jelentette ki csütörtökön Friedrich Merz német kancellár, akit a Politico című brüsszeli–amerikai kiadvány idézett, számolt be az rbc.ua hírportál. A jelentés szerint Merz Vilniusban nyilatkozott, ahová a Litvániában állomásozó 45. német gépesített dandár „beiktatására” érkezett. Mint kijelentette,…

Részletek

Zelenszkij szerint ha ő veszít, akkor a világ veszít

Magyar Tibor 2025. május 22. csütörtök. 13:51 „Azért nehéz arról beszélni, hogy mi van az ukrán vezetés fejében, mert ők nem fogadják el, hogy valaki semleges álláspontot foglaljon el. Vagy velük van valaki vagy ellenük. Valaki hatására kialakult bennük, hogy mindig minden körülmények között igazuk van. Zelenszkij stílusa is erre utal, ő azt gondolja, hogy…

Részletek

Rubio szerint Oroszország lehet a kulcs a konfliktusok megelőzésében

Az Egyesült Államoknak tárgyalásokat kell folytatnia Oroszországgal, hogy megelőzze a „félrekalkulációt és a háborút”, de a baráti kétoldalú kapcsolatok csak akkor állhatnak helyre, ha a körülmények megváltoznak – idézte Marco Rubio külügyminiszter és megbízott nemzetbiztonsági tanácsadó szavait az oroszhirek.hu. Hozzátette: Őszintén szólva felelőtlenség, ha a bolygó két legnagyobb atomhatalma nem kommunikál egymással, ami három éven…

Részletek

Lavrov szerint becsapás a tárgyalások előtti tűzszünet

MH/ MTI 2025. május 21. szerda. 23:06 „Most, amikor azt mondják nekünk: legyen fegyverszünet, aztán majd meglátjuk!, (mi erre azt mondjuk) nem, gyerekek! Voltunk már ilyen történetekben, és többé nem akarunk ilyent” – mondta Lavrov az Emmanuel Macron francia elnök és Keir Starmer brit kormányfő által képviselt álláspontról értekezve. A külügyminiszter emlékeztetett rá, hogy a…

Részletek

Medvegyev szerint Ukrajnának egy lehetősége maradt

Egy szentpétervári nemzetközi jogi fórumon azt javasolta Medvegyev Ukrajna vezetőinek, hogy „van még egy utolsó esélyük arra, hogy bizonyos feltételek mellett, a katonai akciók befejezése után megőrizzenek valamiféle államiságot, vagy ha úgy tetszik, valamiféle nemzetközi jogi személyiséget, és esélyt nyerjenek a békés fejlődésre”. Bár az ukrán kormánynak nincs semmiféle szuverenitása, és jelenlegi formájában egy bukott…

Részletek

A Kreml szerint nem esett szó a tűszünet időkeretéről

„Nem, erről nem volt szó, bár Trump természetesen hangsúlyozta, hogy érdekelt a minél gyorsabb megállapodás elérésében” – mondta a vonatkozó kérdésre válaszolva Usakov. „Trump említést tett róla, hogy a szenátusban elvileg elkészült egy új szankciókról szóló törvényjavaslat, de ő maga nem a szankciók, hanem inkább a megállapodások elérésének híve” – mondta a Kreml tisztségviselője. Beszámolója…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.