Kinzsal rakétákkal támadtak ipari létesítményeket az orosz erők

Az akciót bejelentő közleményében az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy csapataik „hatalmas támadást hajtottak végre, amelyben nagy pontosságú, nagy hatótávolságú légi, tengeri és szárazföldi fegyverek, köztük a hiperszonikus Kinzsal rakétarendszer, valamint pilóta nélküli légi járművek vettek részt, és célpontjaik Ukrajna katonai-ipari és olajfeldolgozó létesítményei voltak”. Bizonyos források szerint ez a támadás volt az egyik legnagyobb…

Részletek

Megszólalt az ukrán hírszerzés: kétségbeesett orosz lépésekről beszélnek

A modern páncélozott járművek oroszországi gyártását korlátozó legfontosabb tényezők az ipari kapacitás és a csúcstechnológiájú alkatrészimport hiánya – hangsúlyozta az ukrán hírszerzés. A jelentésből az is kiderült, hogy a T-62-es tankok felújítását elsősorban a Mongóliával határos Atamanovka nevű községben végzik. A Kyiv Independent hozzátette, hogy értesüléseik szerint az orosz erők 21 T-62-es tankot helyeztek át…

Részletek

Sokkal halálosabbak az orosz támadások, mint tavaly

Danielle Bell, a HRMMU vezetője szerint az orosz támadások időzítése arra utal, hogy a szándék a polgári lakosságban okozott kár maximalizálása. Ezt különösen a Bilhorod-Dnyisztrovszkijban egy líceum ellen június 23-án, valamint Dnyipro városa ellen június 24-én végrehajtott csapások bizonyítják. „A ballisztikus rakéták, ha sűrűn lakott területeken vetik be őket, előre látható és kiterjedt károkat okoznak…

Részletek

Odesszát támadta az orosz hadsereg

MH/MTI 2025. június 28. szombat. 13:50 A tisztségviselő hozzátette, hogy a sérültek közül hárman súlyos állapotban vannak. A déli Herszon megyei kormányzói hivatal arról tájékoztatott, hogy délelőtt az orosz erők tüzérségi tüzet nyitottak Bilozerka településre a régióban, egy 47 éves férfi megsebesült. A megyei hatóságok szombati közlése szerint előző nap egy ember halt meg és…

Részletek

Rejtélyes orosz kormánygép landolt az Egyesült Államokban

MH 2025. június 27. péntek. 14:37 A jelek szerint egy, az orosz kormányhoz tartozó repülőgép titokban landolt az Egyesült Államokban. A gép Moszkvából indult, majd Szentpétervár érintésével szállt le New Yorkban, később pedig továbbrepült Washingtonba, írja a Magyar Nemzet. A legelső hivatalos találkozóra február 18-án került sor Rijádban, ahol még egy lehetséges elnöki csúcstalálkozó gondolatát…

Részletek

Az ukrán támadásra mindig nagyobb orosz válasz érkezik

A ukrán haderőnek és az ukrán titkosszolgálatoknak megvannak azok a kapacitásai, amelyek révén meglepetésszerű mélységi csapásokat képes mérni Oroszországra, és ezt bizonyította többször is – mondta a Magyar Hírlap stúdiójában Seremet Sándor. Hogy ezeknek hosszú távon milyen hatása van a teljes orosz katonai képességekre, az már más kérdés – tette hozzá. Kiemelte, az biztos, hogy…

Részletek

Orosz merényletkísérlet Zelenszkij ellen

MH 2025. június 25. szerda. 17:06 Vaszil Maljuknak, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (UBS) vezetőjének közlése szerint a rzeszówi repülőtéren meghiúsították azt a merényletet, amelyet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ellen szándékozott elkövetni a GRU egy beépített ügynöke, számol be a hírről az euractiv.com. Kijev jelentése szerint a merényletkísérletre 2024 áprilisában került volna sor. Jacek Dobrzyński, a…

Részletek

Orosz kézen a donyecki Dilijivka

MH/MTI 2025. június 24. kedd. 21:35 A „különleges hadművelet” övezetében több mint 1100 ukrán katona esett el, vagy sebesült meg súlyosan. A moszkvai katonai tárca a megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel egy kikötő infrastruktúrájának egyik objektumát, valamint csapásmérő drónokat gyártó és tároló létesítményeket, hét lőszerraktárt, egy harckocsit és 12 egyéb páncélozott…

Részletek

Sokan meghaltak az orosz hadsereg hétfő éjjeli kombinált légicsapásában

MH/MTI 2025. június 23. hétfő. 11:19 A légierő parancsnokságának a Telegramon közzétett hétfő reggeli jelentése szerint az elmúlt éjjel az orosz hadsereg 11 ballisztikus, valamint 5 szárnyasrakétával és 352 csapásmérő, illetve megtévesztő drónnal támadt ukrajnai célpontokat. A jelentés szerint a légvédelem 12 rakétát lelőtt, 3 pedig eltűnt a radarokról, emellett 339 drónt tűzerővel, illetve rádióelektronikai…

Részletek

Nagyon kemény volt az éjszakai orosz támadás

A közlemény szerint az orosz erők Iszkander típusú ballisztikus és cirkálórakétákkal, valamint Sahíd típusú csapásmérő drónokkal és más típusú pilóta nélküli repülőgépekkel támadtak. A támadás elsődleges célpontja Kijev városa és a környező régió volt – írja az ukrán fegyveres erők légierejére hivatkozva a hromadske.ua. A légi támadás visszaverésében a légierő, a légvédelmi rakétacsapatok, az elektronikai…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.