Trump óriási sikert ért el

Donald Trump amerikai elnök a vámháború első komoly sikerét könyvelhette el a Japánnal kötött megállapodás révén. Az egyezség példaként szolgálhat Amerika további kereskedelmi partnereinek is. Bár a pontos részletek még nem ismertek, annyit tudni lehet, hogy Japán jelentős engedményeket tett, cserébe azonban sikerült elkerülnie a súlyosabb amerikai vámokat. Japán lépett, miközben más országok – köztük…

Részletek

Óriási terheket ró Európára Zelenszkij?

Az Egyesült Államok kedden jelentette be, hogy felfüggeszti az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányok egy részét, attól tartva, hogy saját készletei túlzottan megcsappannak. A harci eszközök leszállítását a Biden-kormány ígérte meg, míg a támogatások felfüggesztése Donald Trump külpolitikai irányváltásához köthető. Anna Kelly, a Fehér Ház szóvivője úgy fogalmazott, hogy felülvizsgálták a katonai támogatásokat, a döntést pedig Amerika…

Részletek

Óriási hírszerzési hibát követhetett el Oroszország

Az ellenzéki portálok által közzétett felvételeken jól látható: a Yandex kitakart számos orosz katonai vagy hadiipari létesítményt, viszont ezek környékét nem fedték el, így pontosan látható, hol vannak ezek a komplexumok a műholdképeken. Ukrán portálok azon élcelődnek, hogy így ismertté vált olyan bázisok vagy gyárak pontos helyzete is, melyeket a kijevi vezetők korábban valószínűleg nem…

Részletek

Trump első hónapja óriási előrelépés számunkra

Az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) leépítésével az új adminisztráció jelentős, bár nem végzetes csapást mért a baloldali, ultraprogresszív hálózatokra – állapítja meg az Alapjogokért Központ elemzése, amely Trump elnökségének első harminc napját vizsgálta. Ennek következtében a Magyarországra nehezedő liberális nyomás enyhülhet. Ugyanakkor a nyílt társadalom posztmodern baloldali hálózata továbbra is jelentős erőforrásokra számíthat…

Részletek

Óriási botrány van Amerikában

Orbán Viktor Facebook-posztjában emlékeztet: Az amerikai elnök úgy döntött, hogy nyilvánosságra hozza, hogy a különböző amerikai kormányzati szervek kiknek és mennyi pénzt juttattak az elmúlt években. Objektum doboz Az történt, hogy a liberális globális elit az amerikai költségvetést és amerikai kormányzatot arra használta, hogy az ő pénzügyi és ideológiai céljait az amerikaiakkal finanszíroztassa az egész…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.