Nem várt döntést hozhatnak a németek az ukránokról

Németország csökkenteni tervezi az újonnan Ukrajnából érkezett menekülteknek járó kifizetéseket – áll a Reuters által birtokba vett törvénytervezetben. A lépés becslések szerint minden menekült esetében havi 100 euróval csökkenti a segélyeket. A háború elől menekülve Németországba érkező ukránok jelenleg az Európai Unió ideiglenes védelmi irányelvének előnyeit élvezik, amely lehetővé teszi számukra, hogy szociális segélyeket igényeljenek…

Részletek

A németek titkos fegyvert ígértek Ukrajnának

Mint Johann Wadephul külügyminiszter fogalmazott, a fegyverszállítás nem pénzügyi kérdés. A németek továbbra is rendkívül elkötelezettek Ukrajna felfegyverzésével kapcsolatban, mint Johann Wadephul külügyminiszter a Zeit című lapnak adott interjúban fogalmazott, az ukránok hamarosan képesek lesznek arra, hogy „hatást gyakoroljanak” Oroszország területére. A burkoltan történelmi csapással való fenyegetőzésről az Unian hírügynökség számolt be, hozzátéve, hogy a…

Részletek

A németek már részesedést vásároltak Ukrajnában

Mint írták, ez a megállapodás opciót biztosít a Quantum Systems számára, hogy a következő 12 hónapban 25 százalékra növelje tulajdonrészét. Mindkét vállalat pilóta nélküli légijármű-rendszerekre és katonai robotikára szakosodott, amelyeket az Oroszországgal vívott háborúban használnak Ukrajnában. A Frontline többrotoros felderítő drónokat – úgynevezett „ukrán Maviceket” – és drónelhárító rendszereket gyárt, amelyekre nagy a kereslet az…

Részletek

A németek saját védelmi képességüket is feláldoznák Zelenszkij kedvéért

A Bild című lap beszámolója szerint Németország két Patriot-rendszert finanszírozhatna, ám ezek szállítása az Egyesült Államok kormányának jóváhagyásától függ. A Patriot-rakéták kulcsfontosságúak Ukrajna védelmében, Kijev jelenleg csupán négy ilyen rendszerrel rendelkezik, és nehézségekkel küzd az egyre intenzívebb orosz légitámadások elhárításában. A Bild információi szerint Ukrajna nemrég sikertelenül próbált közvetlenül az Egyesült Államoktól Patriot-rendszereket vásárolni. Ezt…

Részletek

A németek már bunkereket építenek

A kezdeményezés egyik elindítója a civil védelmi és katasztrófa elhárító ügynökség, amely szövetségi szinten igyekszik felhívni a figyelmet a háború eszkalációjának veszélyére és a civil lakosság félelmeire. Az ügynökség vezetője Ralph Tiesler szerint eddig nem volt mire készülni, hiszen elképzelhetetlennek tűnt egy háború német földön, azonban a szakember szerint ez mára megváltozott. Tiesler hangsúlyozta, ma…

Részletek

A németek provokálnak, de az oroszok nem akarnak konfrontálódni

A német hatóságok arra törekszenek, hogy súlyosbítsák a helyzetet és konfrontációt provokáljanak Oroszországgal – idézte Vjacseszlav Vologyin, az orosz Állami Duma, vagyis a parlament alsóházának elnökének szavait az oroszhirek.hu. „Ma a német politikai döntéshozók megteremtik a feltételeket a helyzet kiéleződéséhez, és konfrontációt provokálnak országaink között” – mondta Friedrich Merz német kancellárnak a második világháború eredményeire…

Részletek

Így reagált a Kreml a németek fenyegetésére

Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap felajánlotta, hogy előfeltételek nélkül újraindítja a közvetlen tárgyalásokat Ukrajnával. Kijev azonban ragaszkodott ahhoz, hogy harmincnapos tűzszünetet hozzanak létre, mielőtt bármilyen tárgyalásra sor kerülne. Ukrajna európai irányítói támogatták ezt a követelést. Berlin további szankciókkal fenyegette Moszkvát, ha május 12-ig nem egyezik bele a tűzszünetbe. Peszkov Németország fenyegetésére reagálva hangsúlyozta, hogy „az…

Részletek

A németek besokalltak Zelenszkijtől

A kijevi kormány feje szerint „meleg” telefonbeszélgetést folytatott a politikussal – írta meg a ria.ru. „Már elegem van a hülye arcodból” – nem tudott ellenállni Axmed. „A németek nem akarják támogatni a korrupt Ukrajnát” – jegyezte meg Tom Hommel. „Annyira örülök, hogy Amerika kirúgta Zelenszkijt” – mondta Cgrazz007. Csaló! – csattant fel OxxBigDaddyxxO. „A náci…

Részletek

A németek nem számítanak a békére

Pistorius, John Healey brit és Rusztem Umarov ukrán védelmi miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatót a NATO székhelyén a Kijev katonai támogatását elősegítő Ukrajna Védelmi Kapcsolattartó Csoport (UDCG) tanácskozását követően. A fórumot Németország és az Egyesült Királyság elnökölte. A német védelmi miniszter hangsúlyozta: a jelenlegi ukrajnai helyzet súlyos, Oroszország tovább folytatja támadásait, köztük civil lakóövezeteket is célba…

Részletek

Trumpot fenyegetik a németek

A német külkereskedelmi szövetség elnöke, Dirk Jandura arra figyelmeztetett, hogy az Európai Unió esetlegesen viszontvámokkal válaszolhat, amennyiben az Egyesült Államok leendő elnöke, Donald Trump valóban szankciókat vet ki az európai importtermékekre – jelentette az AFP. „A viszontvámok rossz eszközök lennének. Egy kereskedelmi háborúnak csak vesztesei vannak – mondta Jandura a Rheinische Post vasárnapi kiadása szerint….

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.