Trump nekiment Musknak: Musk teljesen kisiklott

„Amikor az országunkat pazarlással és korrupcióval rombolják, akkor valójában egy egypárti rendszerben élünk, nem demokráciában” – írta Musk az X-en. – „Ma megalakul az America Party, hogy visszaadjuk a szabadságotokat.” Trump szerint viszont az új pártok csupán zavart keltenek. „A harmadik pártok egyetlen célja a teljes és totális zűrzavar. Ebből pedig már így is bőven…

Részletek

Zaharova nekiment Ursula von der Leyennek

Korábban az Európai Unió luxembourgi bírósága kimondta, hogy az Európai Bizottság szabálytalanságokat követett el a 2020-as és 2021-es koronavírus-fertőzés elleni vakcinák beszerzése során, mivel lezárta a nyilvánosság hozzáférését a gyógyszerek árairól szóló információkhoz, valamint nem bizonyította, hogy nem áll fenn összeférhetetlenség az ilyen beszerzések során. „A bíróság és a nyomozás évek óta körbe-körbe jár, és…

Részletek

A Fehér Ház nekiment az Amazonnak

Újságírói kérdésre válaszolva a Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt egyértelmű politikai lépésként értékelte, hogy az Amazon hamarosan láthatóvá teszi, hogy mennyit változtattak árain a Donald Trump amerikai elnök által kivetett vámok – írja a BBC. A sajtótájékoztató keretében elhangzott kérdés arra vonatkozott, hogy mi a kormányzat álláspontja azzal kapcsolatban, hogy az Amazon alapítója és vezére,…

Részletek

Zelenszkij nekiment az Egyesült Államoknak

Az Axel Springer médiaholdingnak adott interjújában Zelenszkij bírálta Olaf Scholz német kancellár elutasítását a Taurus cirkálórakéták átadására az ukrán fegyveres erőknek, valamint azt, hogy „milyen gyorsan engedi az USA, hogy az ukrán fegyveres erők F-16-os vadászgépeket és amerikaiak által szállított ATACMS rakétákat használjanak”. „Tetteimben, szavaimban és következtetéseimben mindig a logika vezérel. És egyszerűen nem értem…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.