Trump különmegbízottja ma érkezik Moszkvába

„Tudom, hogy Steve Witkoff, Trump elnök különmegbízottja, hétvégén Moszkvában tartózkodik, és remélem, hogy áttörést ér el” – mondta az NBC Newsnak adott interjúban, számol be az oroszhirek.hu. Whitaker azt is elmondta, hogy az Egyesült Államok azt szeretné, ha „mindkét fél megállapodásra jutna”, és megjegyezte, hogy Witkoff oroszországi látogatása „talán eredményre vezet”. Korábban az Egyesült Államok…

Részletek

Zelenszkij megfenyegette a Moszkvába látogató külföldi vezetőket

Ez nem az első nagy visszhangot kiváltó nyilatkozata Zelenszkijnek ebben a témában. Már korábban is beszélt Oroszország „fájó pontjairól” és arról, hogy Moszkvában állítólag „helyesen aggódnak” a győzelem 80. évfordulójára rendezett felvonulás miatt. A Kreml szóvivője, Dmitrij Peskov viszont hangsúlyozta, hogy az ünnepség meg fog történni, és az oroszok büszkén fogják nézni. Zelenszkij elutasította Oroszország…

Részletek

Putyin elismerően nyilatkozott a május 9-én Moszkvába látogató vezetőkről

A múlt héten Kaja Kallas, az unió külügyi főképviselője és volt észt miniszterelnök figyelmeztette az EU-tagállamok és tagjelölt országok vezetőit, hogy ne utazzanak Oroszországba azért, hogy részt vegyenek a megemlékezésen, és azt javasolta, hogy inkább látogassanak el Kijevbe, hogy kifejezzék szolidaritásukat Ukrajnával. Más uniós tisztviselők azzal fenyegették meg a tagjelölt országokat, amelyek vezetői szembeszállnak Brüsszellel…

Részletek

Ha Vučić elnök Moszkvába utazik, Szerbia nem csatlakozhat az EU-hoz

Nagyszabású katonai díszszemlét rendez Moszkva május 9-én a Vörös téren, a náci Németország és szövetségesei felett aratott győzelmének 80. évfordulója alkalmából. Vučić hétfőn megerősítette, hogy részt kíván venni az ünnepségen. Az EU tisztviselői közölték Szerbiával, hogy Vučić utazása „sérti a tagsági kritériumokat” – írja a The Telegraph. Szerbia 2012-ben kapta meg az uniós tagjelölti státuszt….

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.