Oroszország nem izgatja magát a szankciók miatt

Washington és szövetségesei a Krím és Oroszország 2014-es annektálása után, majd később Moszkva amerikai választásokba való állítólagos beavatkozása miatt büntető jellegű korlátozásokat léptettek életbe Moszkvával szemben. A szankciókat a korábbi amerikai elnök, Joe Biden kormánya drasztikusan kibővítette az ukrajnai konfliktus 2022-es eszkalálódását követően. Lavrov a Kommerszantnak nyilatkozva hétfőn azt mondta, hogy a világgazdaság globalizációja tönkrement,…

Részletek

Donald Trump lépése miatt sokaknak fájhat a fejük a Kremlben

Ráadásul a jelek egyelőre abba az irányba mutatnak, hogy az áresés a jövőben is folytatódni fog. Ha így lesz, akkor annak az egyik legnagyobb vesztese Oroszország lehet, amelynek vezető tisztségviselői is elismerték, hogy nincsenek egyszerű helyzetben. Hétfőn jelentős, 17 százalékos áresés volt tapasztalható a Brent nyersolaj hordókénti áránál. Az árváltozás jelentőségét hazai szempontból jelezte az…

Részletek

Donald Trump lépése miatt sokaknak fájhat a feje a Kremlben

Ráadásul a jelek egyelőre abba az irányba mutatnak, hogy az áresés a jövőben is folytatódni fog. Ha így lesz, akkor annak az egyik legnagyobb vesztese Oroszország lehet, amelynek vezető tisztségviselői is elismerték, hogy nincsenek egyszerű helyzetben. Hétfőn jelentős, 17 százalékos áresés volt tapasztalható a Brent nyersolaj hordókénti áránál. Az árváltozás jelentőségét hazai szempontból jelezte az…

Részletek

Dél-Korea védi autóiparát a vámok miatt

MH/MTI 2025. április 9. szerda. 7:41Frissítve: 2025. április 9. 7:50 Az új amerikai vámtarifa várhatóan „jelentős” károkat okoz majd a dél-koreai autógyártóknak és autóalkatrész-gyártóknak, bár annak mértékét még nehéz lenne számszerűsíteni – írja a közlemény. „Tekintettel arra, hogy a dél-koreai autógyártók alacsonyabb arányban gyártanak helyi termékeket az Egyesült Államokban, iparágunk viszonylag hátrányos helyzetbe került” –…

Részletek

A folyamatban lévő tárgyalások miatt nem került Oroszország a vámlistára

„Nyilvánvalóan folyamatban vannak a tárgyalások Oroszországgal és Ukrajnával, és úgy gondolom, az elnök úgy döntött, hogy nem keveri össze a két kérdést. Ez nem jelenti azt, hogy Oroszországot másként kezeljük, mint bármely más országot” – mondta. Hassett szerint a kérdés a konfliktusban a felek által elvesztett életek megmentéséről szól, ezért kontraproduktív lenne a vámok kérdését…

Részletek

Ukrajna 184 milliárd dolláros adósságra kényszerülhet az USA támogatásai miatt

A Dubinszkij nevében működtetett Telegram-csatornán közzétett üzenet szerint ennek érdekében négyszázalékos ösztönző kamatot vezetnek be az alap negatív egyenlegére, hogy felgyorsítsák a kötelezettségek visszafizetését. Korábban csütörtökön azt mondta, hogy az USA-val az ukrán erőforrásokról szóló új megállapodástervezet nem Ukrajna javára szól. Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter szerdán közölte, hogy Washington és Kijev közel áll a ritkaföldfémek…

Részletek

Trump dühös Putyin ukrán vezetésről tett megjegyzései miatt

„Donald Trump amerikai elnök azt mondta, hogy nagyon dühös, és nagyon dühös volt, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnök vezetői hitelességét bírálta, hozzátéve, hogy a megjegyzések rossz hangot ütöttek meg – közölte a csatorna a Fehér Ház vezetőjével készített interjú után a honlapján megjelent közleményben. Az orosz elnök csütörtökön a murmanszki régióban…

Részletek

Odesszában akadozik az áramszolgáltatás az orosz támadások miatt

MH/ MTI 2025. március 21. péntek. 13:18 Csütörtökön nem sokkal éjfél előtt Oleh Kiper katonai kormányzó az Unian hírügynökség jelentése szerint megerősítette, hogy az Odesszát ért dróntámadás miatt a polgári infrastruktúrában, egyebek többek között egy lakóépületben, egy bevásárlóközpontban és üzletekben is károk keletkeztek. A városban legkevesebb tizenöt robbanást észleltek, három ember – köztük egy kiskorú…

Részletek

Megfenyegették a Nyugatot Ukrajna miatt

Nyugati katonai kontingens Ukrajnába küldése a nyugati országok közvetlen beavatkozásának minősülne a konfliktusba – jelentette ki Julija Zsdanova, a katonai biztonságról és fegyverzetellenőrzésről szóló bécsi tárgyalásokon részt vevő orosz delegáció megbízott vezetője. Hangsúlyozta, hogy a külföldi NATO-csapatok bármilyen jelenléte Ukrajnában elfogadhatatlan Oroszország számára – írta meg a News.ru. Oroszország számára teljesen elfogadhatatlan, hogy más államok…

Részletek

Nagy-Britannia megkongatta a vészharangot Putyin és Trump miatt

„A történelmi geopolitikai fordulat, amelyet a Trump és Putyin közötti telefonbeszélgetés jelez, túlmutat a két ország közötti kapcsolatok minden korábbi javulásán. (…) Minden, ami Donald Trump tavaly novemberi megválasztása óta történt – a Zelenszkijjel folytatott ovális irodai veszekedéstől kezdve az USA és Oroszország közötti kapcsolatok felmelegedéséig – csak megerősíti Európa legrosszabb félelmeit” – írja a…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.