Moszkva és Washington közösen keresheti tovább a megoldást

„A beszélgetés valóban nagyon pozitív volt, ezt mindkét elnök elmondta. Olyan beszélgetés volt ez, amely lehetővé teszi, hogy továbbra is magabiztosan haladjunk a megoldási lehetőségek keresésének útján” – mondta az orosz államfő sajtótitkára. Peszkov szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök és Donald Trump azért nem válaszolt újságírói kérdésekre az anchorage-i közös sajtótájékoztatón, mert „kimerítő nyilatkozatot” tett…

Részletek

Oroszország: Kijev és a Nyugat elutasítja a diplomáciai megoldást

MH/MTI 2025. július 27. vasárnap. 11:04 Oroszország a politikai és diplomáciai eszközöket részesíti előnyben az ukrajnai konfliktus rendezésében, de Kijev és a Nyugat elutasította ezt az utat – jelentették vasárnap orosz hírügynökségek, Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivőre hivatkozva. „Mi a politikai és diplomáciai eszközöket részesítjük előnyben” – mondta Peszkov a TASZSZ állami hírügynökség szerint. A szóvivő bizonyítékok…

Részletek

Szokatlan megoldást javasoltak az ukrajnai konfliktusra

Az ukrajnai konfliktus a páneurópaiság koncepciójának felülvizsgálatával és az egységes Európa államának létrehozásával érhet véget. Ezt Glenn Diesen, a Délkelet- Norvég Egyetem professzora nyilatkozta YouTube- csatornáján. „Nincs többé hegemón a világban. Ukrajna az egypólusú világ temetője lett, és hamarosan a NATO temetője is lesz” – mondta. A szakértő szerint az európai országok állig újrafegyverzése nem…

Részletek

Ukrajna megtalálhatta a megoldást Oroszország ellen?

Az oroszoknak esélyük sincs lelőni egy ukrán Sapsan ballisztikus rakétát – bízik Andrij Kramarov katonai elemző. A Kyiv24-nek azt nyilatkozta, hogy ennek a rakétának 2009-ben kellett volna szolgálatba állnia, de a fejlesztési programját többször is leállították a szükséges finanszírozás elkülönítése nélkül. „Nem csak kifejlesztettük ezt a rakétát… megkínoztuk…” – jegyezte meg Kramarov. Szerinte létezik egy…

Részletek

Elon Musk „hatalmas hibát” követett el, de már keresi a megoldást

Az egyik bejegyzés, amely szombat reggelre már nem volt elérhető, azzal vádolta Trumpot, hogy szerepel Jeffrey Epstein „aktáiban”. Csütörtökön Musk „igen” válasszal reagált egy felhasználó bejegyzésére, amely Trump elmozdítását és alelnöke, JD Vance kinevezését szorgalmazta. Ez a bejegyzés szombat reggelre szintén már nem volt elérhető. Vance egy pénteken publikált podcast interjúban azt mondta, hogy Musk…

Részletek

Putyin a titkosszolgálatoktól várja a megoldást

MH 2025. február 27. csütörtök. 15:32 Putyin hangsúlyozta: nő a hazai információs infrastruktúrát ért támadások száma, amelyek az államnak és a vállalkozásoknak is kárt okoznak. Az orosz elnök a testületi ülésen arról is beszélt, hogy az új amerikai elnöki adminisztrációval való kapcsolatfelvételek reményt keltenek, és a felek kölcsönös együttműködést tanúsítanak. Korábban Putyin arra szólította fel…

Részletek

Kétállami megoldást sürget a brit miniszterelnök

MH/ MTI 2025. február 5. szerda. 20:23 Sir Starmert a képviselői kérdések és azonnali miniszterelnöki válaszok szokásos szerdai alsóházi félórájában a harmadik legnagyobb parlamenti párt, a Liberális Demokraták vezetője, Ed Davey kérdezte arról, hogy mit szól a Gázai övezetről Donald Trump amerikai elnök által tett legutóbbi kijelentésekhez. Trump az izraeli miniszterelnökkel, Benjamin Netanjahuval tartott előző…

Részletek

Közel-keleti béketeremtés: Donald Trump ismét gyors megoldást ígért a konfliktusra

MH/MTI 2024. július 27. szombat. 7:46Frissítve: 2024. július 27. 7:56 A két politikus első alkalommal találkozott 2020 óta, amikor az izraeli kormányfő a Fehér Házban kereste fel az akkor elnök Donald Trumpot. A tárgyalás sajtónyilvános részén Benjámin Netanjahu reményét fejezte ki, hogy hétfőn kezdett egyesült államokbeli hivatalos útja – amelynek során beszédet mondott a kongresszusban,…

Részletek

Joe Biden azonnali tűzszünetet, és kétállami megoldást sürget

MH/MTI 2024. május 20. hétfő. 7:29Frissítve: 2024. május 20. 9:38 Joe Biden, aki a hétvégét választási kampányeseményeken töltötte Georgia államban, a diplomaosztón az afroamerikai végzősöknek intézve szavait azzal vádolta a republikánusokat, hogy a kisebbség közösségét „nem látják Amerika jövőjében”. Elemzők szerint az elnök célja az volt az atlantai eseményen való részvétellel, és a Georgia állambeli…

Részletek

Joe Biden azonnali tűzszünetet, és kétállami megoldást sürgetett

MH/MTI 2024. május 20. hétfő. 7:29 Joe Biden, aki a hétvégét választási kampányeseményeken töltötte Georgia államban, a diplomaosztón az afroamerikai végzősöknek intézve szavait azzal vádolta a republikánusokat, hogy a kisebbség közösségét „nem látják Amerika jövőjében”. Elemzők szerint az elnök célja az volt az atlantai eseményen való részvétellel, és a Georgia állambeli kampányúttal, hogy próbálja visszaszerezni…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.