Berlin Kijev eltökélt támogatója marad

MH/MTI 2025. augusztus 25. hétfő. 9:43 Elmondta, hogy látogatásának célja ennek megerősítése mellett annak körüljárása is, hogyan tud Berlin a leghatékonyabban bekapcsolódni a békefolyamatba. „Nemcsak az ukrajnai, hanem az európai biztonságról is szó van” – hangoztatta a szociáldemokrata politikus, hozzáfűzve: olyan biztonsági garanciákat kell kidolgozni, amelyek tartós békét biztosítanak Ukrajna számára. Kijelentette azt is: most…

Részletek

Szeptemberig olasz börtönben marad az Északi Áramlat elleni merénylet gyanúsítottja

A 49 éves férfi első bírósági meghallgatása több órán át tartott. A bíróságon angol tolmáccsal készültek, de Kuznyecov anyanyelvén beszélő fordítót kért, akinek megtalálása időt vett igénybe. Kuznyecov a bíróságra érkezésekor a kamerák felé fordult és három ujját a magasba emelte, az ukrán nemzeti zászlón látható háromágú szigonyra utalva. A tárgyalás előtt ügyvédet váltott, és…

Részletek

„Az a hadsereg marad életben, amelyik mélyebbre ás”

A munkálatok kétségtelenül hasznosak, de kérdéses, hogy az idő rövidsége és a kivitelezési nehézségek mekkora mozgásteret hagynak az ukránok számára. A munkálatokat koordináló egyik katonai mérnök, Oleh Rezunenko ezredes, így fogalmazott: „Az a hadsereg marad életben, amelyik mélyebbre ás” Az általa vezetett 23. műszaki dandár a Harkivtól Zaporizzsjáig húzódó védelmi szakaszon dolgozik, napi szinten orosz…

Részletek

Semmi extra: marad a hadiállapot

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta a hadiállapot és az általános mozgósítás 90 nappal, 2025. november 5-ig történő meghosszabbításáról szóló törvényt. Mint az RBC.ua cikkéből kiderül, a Verhovna Rada 2022. február 24-én reggel 30 napra jóváhagyta a hadiállapotról és a mozgósításról szóló elnöki rendeleteket. Ezt követően a határidőket folyamatosan meghosszabbították, először egy hónappal, majd 2022 májusától…

Részletek

Trump: A katonaság addig marad Los Angelesben, amíg veszély áll fenn

MH/MTI 2025. június 11. szerda. 7:24 Donald Trump hétfőn mintegy negyed órás telefonbeszélgetést folytatott Gavin Newsom kaliforniai kormányzóval. Az elnök beszámolója szerint az amerikai tagállam vezetőjét sürgette, hogy szüntesse meg a zavargásokat. Hozzátette, hogy a nemzeti gárda mozgósításával segíteni akarta a helyi hatóságokat, hogy úrrá legyenek a helyzeten. Donald Trump úgy vélte, hogy amennyiben a…

Részletek

Trump besokallt, magára marad Ukrajna

Miután beszélt orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal, úgy tűnt, hogy a teljes kelet-európai válságot törölte a napirendről – most új filozófiája van: „Ukrajna? Nem az én problémám.”Már színlelni sem akar. Világ? Diplomácia? Szankciók? Nem, nem hallottam. Kiderült, hogy a „nagy béketeremtő” Trump most inkább egy papucsos megfigyelőre hasonlít, aki lustán kommentálja az erkélyről a történteket: Európa…

Részletek

Zelenszkij attól tart, hogy magára marad Oroszországgal

Néhány ország azt szeretné, ha Ukrajna és Oroszország egymással maradna a tűzszünet után, az ilyen jelek már érkeznek – jelentette ki szombaton Volodimir Zelenszkij elnök a sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál. A jelentés szerint Zelenszkij arra a kérdésre válaszolva, hogy az USA kilép-e a tárgyalásokból, elmondta: „Látják, milyen nehéz megtenni még az első lépést…

Részletek

Donald Trump: „A Krím félsziget már Oroszországé marad”

Trump a kedden rögzített beszélgetésben – amelynek leiratát közzétették a magazin honlapján – elmondta: „képletesen” értette annak idején, hogy a hivatalba lépése utáni 24 órán belül véget vet az ukrajnai háborúnak, és hangsúlyozta, hogy a háború több mint három éve tombol, ő pedig még csak három hónapja van hivatalban. Azt mondta, lehetséges a békekötés Vlagyimir…

Részletek

Trump béketerve titokban marad?

„Nem. Mindenesetre, ha lenne is, senki sem hozná nyilvánosságra” – mondta Peszkov az Izvesztyija című lapnak arra a kérdésre válaszolva, hogy ismeri-e az ukrajnai helyzetről szóló amerikai „béketerv” tartalmát, számolt be róla a RIA Novosztyi. Az USA-val folytatódik a munka – hangsúlyozta az elnöki szóvivő. Az orosz fél nem hajlik arra, hogy „valamit valamilyen merev…

Részletek

Az Egyesült Államok aktív tagja marad a NATO-nak

MH/MTI 2025. április 3. csütörtök. 14:41Frissítve: 2025. április 3. 14:57 A NATO külügyminiszteri találkozójára érkezve Marco Rubio hangsúlyozta: „A globális és néhány amerikai médiában megjelenő hisztéria és túlzás a NATO-val kapcsolatban indokolatlan. Trump elnök világossá tette, hogy támogatja a NATO-t. Továbbra is a szövetség tagjai maradunk.” Rubio kiemelte, hogy az Egyesült Államok egy erősebb, életképesebb…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.