Orbán Viktor: Magyarország a békekorszak egyik nyertese lehet

Sajtótájékoztatója elején Orbán Viktor megemlékezett a németországi terrortámadásról, amelyet tragikusnak, ugyanakkor szinte már-már „menetrendszerűnek” nevezett. Mint mondta, ezt nem lehet elválasztani attól, ahogy Nyugat-Európa átalakult, vagyis a tömeges bevándorlástól. A tanulság pedig az, hogy meg kell védeni Magyarországot az efféle átalakulástól. A soros elnökség nehéz volt, de sikeres, amelyet még a magyar kormány ellenfelei is…

Részletek

Orbán Balázs: Együtt építjük Amerika és Magyarország sikerét

Orbán Viktor Mar-a-Lagóban találkozott Donald J. Trumppal, az Egyesült Államok újraválasztott elnökével, valamint Mike Waltz kongresszusi képviselővel, aki Trump jövőbeli nemzetbiztonsági tanácsadójaként tölthet be kulcsszerepet – írta közösségi oldalán a magyar miniszterelnök politikai igazgatója. Orbán Balázs azzal folytatta, hogy a megbeszélés során a közös értékek és célok kerültek előtérbe, amelyek minden konzervatív közösség alapját képezik….

Részletek

Magyarország barátja alakítja majd az USA külpolitikáját

Donald Trump leendő amerikai elnök vasárnap este bejelentette külügyminisztériumi vezetői kinevezéseit, amelyek közül kiemelkedik Michael Anton személye, akit a külügyminisztérium stratégiai tervezési igazgatójának nevezett ki. Anton, aki tavaly Budapesten részt vett a Danube Institute által rendezett geopolitikai konferencián és méltatta Magyarország külpolitikáját, Trump első kormányzati ciklusában a Nemzetbiztonsági Tanácsnál dolgozott, és a „America First” külpolitika…

Részletek

„Magyarország relatív biztonságban van”

MH/ MTI 2024. november 21. csütörtök. 12:53Frissítve: 2024. november 21. 13:01 Emlékeztetett, a kormányzat 2010 óta 1374 milliárd forintot, évi mintegy százmilliárdot költött nemzetpolitikára, ezzel a 2010 előtti időszak évi 9,1 milliárdos támogatását sikerült megtízszerezni. Ebben az összegben nincsenek benne a gazdaságfejlesztési programok: 330 milliárd forint értékben valósítottak meg 9300 beruházást a Kárpát-medencében a magyar…

Részletek

Orbán Balázs: Donald Trump győzelme sok kézzelfogható lehetőséget teremt Magyarország számára

Orbán Balázs kiemelte, az amerikai befektetői közösség az egyik legjelentősebb Magyarországon, és komoly kifektetési stratégia is van. Hozzátette: fontos pénzügyi és katonai együttműködések lehetnek az Egyesült Államokkal. Példaként megemlítette, hogy a demokraták megszüntették Magyarország és az Egyesült Államok között a kettős adóztatási egyezményt, amelyet most helyre lehet állítani, és a vízumkérdésekben is vannak olyan ügyek,…

Részletek

Magyarország befolyása is erősödött Donald Trump győzelmével

„A magyar elnökség sikeresen tudta napirendre tűzni Európa sorsdöntő kérdéseit, s Európában most már mindenki tudja, hogy hogyan lehet a konnektivitás nagystratégia alkalmazásával erősíteni az európai stratégiai szuverenitást, elhelyezni kontinensünket a globális térképen és ismét naggyá tenni Európát” – írta a Budapestre figyel a világ: Naggyá tenni Európát című elemzésében a szakértő. Bauer Bence kiemelte:…

Részletek

Trump lehetséges alelnöke Magyarország oktatáspolitikáját méltatta

„Az egyetemek eszméjét szem előtt tartva, az az elképzelés, hogy az adófizetőknek legyen némi befolyásuk arra, hogy a pénzüket hogyan költik el ezekre az intézményekre, ez egy teljesen észszerű dolog” – így fogalmazott J. D. Vance, Ohio állam republikánus szenátora a CBS „Face the Nation” című műsorában vasárnap. Az amerikai politikus a magyar kormány azon…

Részletek

Arizona szenátorjelöltjét lenyűgözte Magyarország belbiztonsága

MH/ MTI 2024. április 26. péntek. 17:07 „Ha az Egyesült Államok szenátora leszek, Donald Trump pedig visszatér a Fehér Házba, újra együtt fogunk dolgozni, hogy véget vessünk az értelmetlen mészárlásnak Oroszország és Ukrajna között, és ismét stabilitást hozunk a világba” – fogalmazott az Alapjogokért Központ MTI-hez eljuttatott pénteki közleménye szerint Kari Lake, Arizona republikánus szenátorjelöltje…

Részletek

Szijjártó: Magyarország nem köteles elviselni hazugságokat, még az Egyesült Államok elnökétől sem

MH/ MTI 2024. március 12. kedd. 17:15 A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezetőt az albán kollégájával közös sajtótájékoztatóján megkérdezték Joe Biden amerikai elnök azon megjegyzéséről, miszerint Orbán Viktor kinyilvánította volna, hogy nem hisz a demokráciában. Erre reagálva leszögezte: „Ilyen hazugságokat nem vagyunk kötelesek elviselni senkitől sem. Még akkor sem, ha az adott személy…

Részletek

Orbán Balázs: Magyarország bebizonyította, hogy van működő alternatívája a progresszív liberalizmusnak

A NATO-tagság a legnagyobb elkötelezettség a nemzetközi politikában, hiszen arról szól, hogy készek vagyunk egymásért harcolni, készek vagyunk egymást megvédeni, készek vagyunk egymásért meghalni – jelentette ki Orbán Balázs a The Wall Street Journalnak adott interjújában, hozzátéve: éppen ezért a szövetség bővítését nem lehet „robotpilóta üzemmódban” végrehajtani. Hangsúlyozta: „Mindenki, az összes nagyhatalom azt mondja, hogy…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.