A tagországoknak meg kell tudniuk védeni magukat

MH/ MTI 2025. június 24. kedd. 19:43 A kedden kezdődő, kétnapos hágai NATO-csúcstalálkozóhoz kapcsolódó pódiumbeszélgetésen Mark Rutte hangsúlyozta, az Egyesült Államok vezetésének NATO melletti teljes mértékű elkötelezettsége és támogatása azzal az elvárással jár, hogy az európai országok és Kanada többet költsenek védelemre. Az Egyesült Államok ki akarja egyenlíteni a védelmi kiadások mértékét, ami – mint…

Részletek

Donald Trump szerint a jemeni húszik megadták magukat

MH/MTI 2025. május 6. kedd. 22:49 Donald Trump „nagyon pozitív hírnek” nevezte azt, hogy a Jement uraló húszik leállítják támadásaikat a Vörös-tengeren közlekedő hajók ellen. Megfogalmazása szerint a húszik „kapituláltak”, hozzátette, hogy az Egyesült Államok elfogadja az adott szót, és „azonnali hatállyal” leállítja az ellencsapásait. „Nem akarnak harcolni, és mi ezt díjazzuk. Leállítjuk a bombázásokat”…

Részletek

Nem adják meg magukat az ukránok

„Legnagyobb szomorúságunkra a harcok továbbra is érinteni fogják a kolostor területét. Az Ukrán Fegyveres Erők parancsnoksága ismét bebizonyította, hogy számukra semmi sem szent” – mondta a TASS forrása. A kolostor Gornal faluban található, amely továbbra is az ukrán fegyveres erők ellenőrzése alatt áll. A település az ukrán határ közelében található – körülbelül 14 kilométerre Szudzsa…

Részletek

Feladták magukat, hadifoglyok lettek

MH 2025. április 13. vasárnap. 10:28 „A hadifoglyok számát több százra teszik. Jelenleg csak a Kurszki területen az Ukrán Fegyveres Erők több mint 500 szolgálattevője adta meg magát. Volt egy külföldi zsoldos, egy kolumbiai állampolgár is” – erről rendvédelmi források tájékoztattak. Valerij Geraszimov hadseregtábornok, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke és a védelmi miniszter első…

Részletek

Lavrov: A tűzszünetet ellenző európai vezetők hirtelen meggondolták magukat

„Mindenféle Macronok, Starmerek, Von der Leyenek azonnal kiabálni kezdtek, hogy most Vlagyimir Putyin orosz elnöknél van a labda. Bár három nappal azelőtt mind azt mondták, hogy nincs fegyverszünet, meg kell erősíteni Ukrajna pozícióit, mielőtt leülnének a tárgyalóasztalhoz, hogy az erős állásból cselekedhessen. Aztán amint a szél fordult, azonnal pozíciót váltottak” – emlékeztetett az orosz külügyminiszter….

Részletek

A három balti állam háborúzni akar, magukat törölhetik le a térképről

Ha az ukrajnai események nem lennének ennyire tragikusak, talán még el is mosolyodnánk azon, hogy a három balti állam – Észtország, Litvánia és Lettország – katonai provokációra készül Oroszország ellen. A „hármak” figyelmeztették Moszkvát, hogy készek csapatokat vezényelni Ukrajnába, „ha az oroszok stratégiai áttörést érnek el Kelet-Ukrajnában, mert a Nyugat csak különösebb lelkesedés nélkül segít,…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.