Már harcolnának a lengyelek

A Reuters arról ír, hogy több ezer lengyel önkéntes katonai kiképzésre jelentkezett, miközben az ország hadserege hivatásos és önkéntes katonákkal is igyekszik feltölteni a sorait, mivel aggódnak Oroszország „katonai agressziója” miatt – írja a Mandiner. „Bármit megtennék a gyermekem biztonságáért. És mindenképpen harcolni akarnék” – mondta például egy édesanya, Jedruszak, aki asszisztensként dolgozik egy irodában….

Részletek

Csehország is a lengyelek mellé állt

MH/ MTI 2025. szeptember 10. szerda. 12:49 A kormányfő, aki több cseh vezetővel egyetemben elítélte a történteket, azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök egész Európát veszélyezteti, és most azt próbálgatja, meddig mehet el. Fiala ugyanakkor méltatta, hogy a lengyel légvédelem hatékonyan reagált a támadásra. Petr Fiala bejegyzésében a közelgő csehországi parlamenti alsóházi választásokkal összefüggésben…

Részletek

A lengyelek is a magyar álláspontot képviselnék

Ezek a számok jelentős visszaesést mutatnak ahhoz képest, amit ugyanaz a kutatóintézet, az IBRiS mért 2022-ben, nem sokkal Oroszország Ukrajna elleni teljes körű inváziója után. Akkor a lengyelek 85 százaléka támogatta Ukrajna EU-, és 75 százaléka a NATO-csatlakozását. A Notes from Poland által közzétett kutatás többek között Ukrajna elleni háborúval, Lengyelország Kijevnek nyújtott támogatásával és…

Részletek

Francia atomfegyvert szeretnének országuk területére a lengyelek

MH/ MTI 2025. április 18. péntek. 18:56Frissítve: 2025. április 18. 19:02 Franciaország nukleáris arzenálja segíthet Lengyelország védelmében? A lengyel köztársasági elnök a Bloomberg című gazdasági lapnak adott nagypénteki nyilatkozatában, melyet a Politico is idézett, azt szorgalmazta, hogy Lengyelország az orosz agresszió elrettentése érdekében az Egyesült Államok nukleáris fegyvereinek egy részét a saját területén helyezze el,…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.