Zelenszkij: Biden rossz döntést hozott

„Minden tiszteletem mellett, a döntés, hogy nem vesz részt, szerintem nem túl erős. Úgy vélem, hogy Biden elnöknek szüksége van a békecsúcsra és szüksége van más vezetőkre, akik az Egyesült Államok reakcióját figyelik” – mondta Zelenszkij. Hozzátette, hogy még mindig nem tudja, mely tisztviselők fogják képviselni az Egyesült Államokat az eseményen. Mint ismeretes, Zelenszkij személyesen…

Részletek

Donald Trump: Orbán Viktor nem akar háborút, és én sem akarok háborút

MH/ MTI 2024. május 28. kedd. 13:32Frissítve: 2024. május 28. 13:45 A volt elnök és republikánus elnökjelölt az interjúban emlékeztetett, elnöksége alatt az Egyesült Államok nem vett részt háborúkban, kivéve, amelyet az Iszlám Állam (ISIS) ellen indítottak, „de azt száz százalékban be is fejeztük”. „De nem akarok háborúkat. Úgy gondolom, hogy ez olyan szörnyű, olyan…

Részletek

A három balti állam háborúzni akar, magukat törölhetik le a térképről

Ha az ukrajnai események nem lennének ennyire tragikusak, talán még el is mosolyodnánk azon, hogy a három balti állam – Észtország, Litvánia és Lettország – katonai provokációra készül Oroszország ellen. A „hármak” figyelmeztették Moszkvát, hogy készek csapatokat vezényelni Ukrajnába, „ha az oroszok stratégiai áttörést érnek el Kelet-Ukrajnában, mert a Nyugat csak különösebb lelkesedés nélkül segít,…

Részletek

Trump ismét az ukrán konfliktus lezárását ígérte

„Még mielőtt az elnökválasztás megnyerése után visszatérnék az Ovális Irodába, el fogom érni, hogy véget vessenek az Oroszország és Ukrajna közötti szörnyű háborúnak, hogy ne költsünk több száz millió dollárt más emberek konfliktusaira, és mentsünk meg ezrek, több ezer ember életét” – mondta. Trump ugyanakkor nem fejtette ki, hogy pontosan hogyan kívánja ezt elérni. A…

Részletek

Mexikó kiadta az Egyesült Államoknak a Sinaloa drogkartell egyik hírhedt bérgyilkosát

MH/ MTI 2024. május 26. vasárnap. 8:11Frissítve: 2024. május 26. 8:22 Mexikó kiadta az Egyesült Államoknak a Sinaloa drogkartell egyik hírhedt bérgyilkosát, akinek a többi között kábítószerrel kapcsolatos vádak miatt kell bíróság elé állnia – derült ki az amerikai külügyminisztérium helyi idő szerint szombaton tett bejelentéséből. Az El Nini néven is ismert Nestor Isidro Pérez…

Részletek

Vége a barátságnak? Biden vérig sértette Zelenszkijt

Volodimir Zelenszkijt sérti, hogy Joe Biden amerikai elnök hollywoodi sztárokkal találkozik ahelyett, hogy részt venne egy Ukrajnáról szóló svájci konferencián – írta Szergej Markov orosz politikai elemző Telegram-csatornáján, idézi a Lenta.ru. Mint korábban ismertté vált, Biden a konferencia helyett egy adománygyűjtésen vesz részt a választási kampánya számára. Ezen az eseményen többek között George Clooney és…

Részletek

Nikki Haley bejelentette, hogy Donald Trumpot támogatja az amerikai elnökválasztáson

MH/MTI 2024. május 23. csütörtök. 6:22 Az Egyesült Államok korábbi ENSZ-nagykövete, egykori dél-karolinai kormányzó a washingtoni kül- és biztonságpolitikai elemzőközpontban, a Hudson Institute-ban tartott előadásán arra a kérdésre, hogy Donald Trump vagy a jelenlegi elnök, Joe Biden a határozottabb nemzetbiztonsági kérdésekben, úgy válaszolt, hogy ugyan „Trump nem volt tökéletes az erre vonatkozó politikát illetően, de…

Részletek

Biden: felháborító az ICC főügyésze által kezdeményezett elfogatási parancs

MH/MTI 2024. május 21. kedd. 0:08 Az ICC elfogatóparancs kiadását kérte a bíróság illetékes kamarájától az izraeli miniszterelnök és védelmi minisztere mellett a Hamász három legfőbb vezetője ellen is.John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora hétfőn tartott sajtóbeszélgetésén hangsúlyozta, hogy amerikai álláspont szerint az ügyben a Nemzetközi Büntetőbíróságnak nincs jogköre. Nevetségesnek nevezte egyenértékűnek…

Részletek

Trump lehetséges alelnöke Magyarország oktatáspolitikáját méltatta

„Az egyetemek eszméjét szem előtt tartva, az az elképzelés, hogy az adófizetőknek legyen némi befolyásuk arra, hogy a pénzüket hogyan költik el ezekre az intézményekre, ez egy teljesen észszerű dolog” – így fogalmazott J. D. Vance, Ohio állam republikánus szenátora a CBS „Face the Nation” című műsorában vasárnap. Az amerikai politikus a magyar kormány azon…

Részletek

Joe Biden azonnali tűzszünetet, és kétállami megoldást sürget

MH/MTI 2024. május 20. hétfő. 7:29Frissítve: 2024. május 20. 9:38 Joe Biden, aki a hétvégét választási kampányeseményeken töltötte Georgia államban, a diplomaosztón az afroamerikai végzősöknek intézve szavait azzal vádolta a republikánusokat, hogy a kisebbség közösségét „nem látják Amerika jövőjében”. Elemzők szerint az elnök célja az volt az atlantai eseményen való részvétellel, és a Georgia állambeli…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.