Zelenszkij és Trump találkozott a hágai NATO-csúcson

A jelentés szerint Szerhij Nyikiforov, AZ ukrán elnök sajtótitkára is megerősítette a két elnök találkozójának kezdetét. A találkozó előtt mindkét vezető bejelentette a tervét. A NATO-csúcs előtt Trump „jó fiúnak” nevezte Zelenszkijt, és megjegyezte, hogy Ukrajna helyzetéről is tárgyalni fognak. „Megbeszéljük a nehézségeit, néhány nehézséget. Zelenszkij jó srác. Úgy értem, ma találkozom vele. Nem tudom….

Részletek

Orbán Viktor: A NATO-csúcson csatát nyertünk

A kormányfő úgy értékelt: az egy évvel ezelőtti NATO-csúcs Washingtonban teljes tévútra lépett, mert az a találkozó Ukrajnáról szólt, és nem arról, hogy a NATO magát hogyan tegye erősebbé. „Ez most megfordult. Azt is mondhatnám, hogy győztünk, igaz csak egy csatát nyertünk, nem a háborút” – fogalmazott, hozzátéve: most felülkerekedtek azok az országok, amelyek nem…

Részletek

Trump szerint Zelenszkij „kedves fickó”

A Fehér Ház június 24-én erősítette meg a találkozó tényét, de további részleteket nem közölt. Az AFP hírügynökség egy diplomáciai forrásra hivatkozva azt írta, a megbeszélést kora délutánra tervezték. A várakozások szerint a két vezető egy új védelmi csomag ukrán beszerzéséről, Oroszország elleni további szankciókról és az orosz olajra vonatkozó nemzetközi árplafonról fog tárgyalni –…

Részletek

Támadás érte Oroszország egyik dróngyárát – vagy mégsem?

A Kyiv Independent szerint Andrij Kovalenko, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács dezinformáció-ellenes központjának vezetője a támadásról szűkszavúan nyilatkozott. „Valami ismeretlen csapódott be az Atlant-Aero üzembe Taganrogban. Ez az orosz hadiipari komplexum egy fontos csomópontja, amely harci drónok alkatrészeire és vezérlőrendszereire specializálódott” – idézi a lap Kovalenkót. Kovalenko hozzátette, hogy az üzem részt vesz az…

Részletek

Amerikai segítség nélkül az ukránok egyre nehezebben tartják az állásaikat

Az Egyesült Államok közel öt hónapja nem jelentett be új katonai segélycsomagot Ukrajnának, ami Kijevet új alternatívák keresésére kényszeríti, miközben az orosz csapatok lassan előrenyomulnak a keleti fronton és egy új nyári offenzívára készülnek. „Bár Ukrajna függősége az Egyesült Államoktól csökkent, az amerikai segély továbbra is kulcsfontosságú a harctéri hatékonyság fenntartásához” – nyilatkozta Emil Kastehelmi,…

Részletek

Az oroszok elfoglalták a donyecki Jaltát

MH/MTI 2025. június 25. szerda. 19:46 A hadijelentés szerint az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudott nyomulni, a „különleges hadművelet” övezetében több mint 1300 ukrán katona esett el, vagy sebesült meg súlyosan. A moszkvai katonai tárca a megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel egy Sz-300PT…

Részletek

„Kritikus fontosságú NATO-csúcson vagyunk túl”

MH/MTI 2025. június 25. szerda. 19:28 Szalay-Bobrovniczky Kristóf úgy fogalmazott: bízunk Trump elnök béke irányába tett erőfeszítéseinek sikerében, ugyanakkor elengedhetetlen, hogy Magyarország és a szövetség a biztonságát garantáló katonai képességekkel és elrettentő erővel rendelkezzen. Ehhez szükség van a védelmi költségvetések jelenlegi szintjének további növelésére, amely a találkozó központi kérdése volt. A honvédelmi miniszter elmondta: üdvözöljük,…

Részletek

Trump Ukrajnáról akar tárgyalni Putyinnal

A megbeszélés témája Trump szerint az ellenségeskedés esetleges beszüntetése lesz Ukrajna területén. Az amerikai vezető ugyanakkor nem nevezte meg a Putyinnal folytatott esetleges beszélgetés pontos időpontját. „Zelenszkij szeretné befejezni a háborút. Azt hiszem, most van itt az ideje, hogy ezt megtegyük. Beszélni fogok Vlagyimir Putyinnal, nézzük meg, hogy ennek véget tudunk-e vetni” – hangsúlyozta a…

Részletek

Ukrajna évi 8 millió drónt tudna gyártani, de nincs rá elég forrás, állítja Zelenszkij

Az ukrán védelmi ipar évente 8 millió drónt tudna gyártani, de nincs rá elég forrás – jelentette ki kedden Volodimir Zelenszkij elnök a hágai Védelmi Ipari Fórumon mondott beszédében. A jelentés szerint Zelenszkij elmondta: „Védelmi termelésünk potenciálja meghaladja a 35 milliárd dollárt. Ez közel 1000 katonai eszközt jelent a tüzérségtől a fejlett drónokon át a…

Részletek

Trump békét hirdetett a Közel-Keleten

MH 2025. június 25. szerda. 17:18 „Az Irán elleni csapásaink nagyon-nagyon sikeresek voltak. Az Irán és Izrael közötti háború véget fog érni, nem hiszem, hogy folytatni fogják az egymás elleni támadásokat. Az amerikai hatalomnak ez a hihetetlen demonstrációja megnyitotta az utat a béke és a történelmi tűzszünet előtt” – írja a The Washington Post. A…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.