Amerikai alelnök szerint Oroszország jelentős engedményeket tett

MH/MTI 2025. augusztus 24. vasárnap. 20:16 J. D. Vance amerikai alelnök szerint Oroszország „jelentős engedményeket” tett az ukrajnai háború politikai rendezése érdekében, és annak ellenére, hogy a felek nem értek el áttörést a harcok leállításában, már érzékelhető érdemi előrelépés. Vance az NBC televízió „Meet the Press” című műsorában vasárnap kijelentette: Vlagyimir Putyin orosz elnök három…

Részletek

Minden jelentős kérdésben sikerült megegyezni Alaszkában

Trump repülője érkezett meg először. Majd mintegy fél órával később, pár perccel 9 előtt Putyin gépe is landolt. Az amerikai elnök jól felkészült a találkozóra a Washington Post szerint. Putyin Magadanból indult Alaszkába, ahová a tudósítások szerint már előzetesen elküldte az elnöki konvoj egyik Aurus Senatját és Arsenalját. Objektum doboz A Fehér Ház bejelentette, hogy…

Részletek

Jelentős törlesztenivalója van Zelenszkijnek

Magyar Tibor 2025. augusztus 5. kedd. 21:08 Az a kommunikáció, amit Zelenszkijék a háború eleje óta folytattak, hogy minden négyzetcentimétert vissza fognak foglalni az oroszoktól, az nem állja meg a helyét – mondta a Magyar Hírlap stúdiójában Horváth József. A Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója elmondta, nem tudjuk, hogy mikor van az az utolsó szalmaszál, ami után…

Részletek

Svédország folytatja Ukrajna gyors és jelentős fegyveres támogatását

Ulf Kristersson svéd miniszterelnök kijelentette, hogy Svédország továbbra is hozzájárul Ukrajna gyors és jelentős katonai ellátásához. A kormányfő az X közösségi oldalon tette közzé nyilatkozatát. Kristersson üdvözölte Donald Trump amerikai elnök döntését „a modernebb fegyverek Ukrajnának történő lehetséges szállításáról és az Oroszországra nehezedő gazdasági nyomás jelentős fokozásáról”. „Ukrajna egyik legnagyobb adományozójaként, NATO-szövetségeseinkkel együtt Svédország továbbra…

Részletek

„Jelentős eredmény a megállapodás”

„Elég hosszú út volt, de megérte. Óriási dolgokat értünk el” – fogalmazott a tagországok állam-, illetve kormányfőinek találkozóját követően tartott sajtótájékoztatóján Donald Trump. Kijelentette: szükség volt arra, hogy a NATO valamennyi szövetségese vállaljon terheket Európa védelméért. Európa biztonsága, a világ biztonsága – húzta alá. Hangsúlyozta: a pénzt „nagyon komoly” katonai eszközökre és felszerelés beszerzésére kell…

Részletek

Jelentős légitámadások kockázatára figyelmeztet az USA kijevi nagykövetsége

Vlagyimir Putyin orosz elnök „valóban azt mondta, és nagyon határozottan, hogy válaszolnia kell” az orosz stratégiai bombázóknak otthont adó repülőterek elleni közelmúltbeli ukrán támadásokra – írta Donald Trump amerikai elnök szerda este a Truth Social közösségi oldalon annak kapcsán, hogy korábban egyeztetett az orosz államfővel. Az amerikai külügyminisztérium alig néhány órával korábban adta ki a…

Részletek

A jelentős emberveszteségek miatt távozik az ukrán szárazföldi erők parancsnoka

”A kölcsönös felelősség és a büntetlenség méreg a hadsereg számára. Megpróbáltam kiírtani a szárazföldi erőkből, de ha a tragédiák megismétlődnek, az azt jelenti, hogy az erőfeszítéseim nem voltak elégségesek” – olvasható a közleményben. Nincs jogunk egy olyan rendszerben élni, amely nem tanul. Ha nem vonjuk le a következtetéseket, nem változtatjuk meg a szolgálathoz való hozzáállásunkat,…

Részletek

Trump jelentős fogolycserét jelentett be Oroszország és Ukrajna között

Nemrégiben jelentős fogolycserére került sor Oroszország és Ukrajna között, amely a közeljövőben hatályba lép. Gratulálok mindkét félnek a megállapodás megkötéséhez. Vezethet ez valami többhöz? – írta Trump. Korábban Oroszország elnökének sajtótitkára, Dmitrij Peszkov azt mondta, hogy az „1000 1000-ért” fogolycsere időigényes folyamat. Elmondása szerint azonban minden fél szükségesnek látja, hogy a lehető leghamarabb megtartsák, és…

Részletek

Az ukrajnai hadművelet jelentős hatású a globális erőegyensúlyra

„Az országunk biztonságát fenyegető elsődleges veszélyek között az állami szuverenitás, függetlenség és területi integritás aláásására irányuló kísérleteket, valamint Oroszország soknemzetiségű társadalma hagyományos szellemi és erkölcsi értékeinek erózióját azonosították” – jegyezte meg a korábbi orosz védelmi miniszter. „Az ukrajnai különleges katonai művelet révén e fenyegetések semlegesítésére hozott döntés és a művelet menete jelentősen befolyásolta az erőviszonyokat…

Részletek

Jelentős dróncsapás érte Zaporizzsját

MH/MTI 2025. május 2. péntek. 12:43 Éjszaka tömeges dróncsapás érte Zaporizzsját, a városban 29-en, a Dnyipropetrovszk megye elleni légitámadásban pedig ketten megsebesültek – közölték hivatalos katonai és helyi közigazgatási források, valamint a katasztrófavédelmi szolgálat pénteken. A légierő parancsnokságának péntek délelőtti jelentése szerint az éjszaka folyamán az orosz hadsereg 150 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen….

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.