Izrael ezt „védelmi háborúnak” tekinti

„A legtöbb izraeli Iránban a létezésüket fenyegető legnagyobb veszélyt látja” – magyarázza. „Nagyon közel állnak ahhoz, hogy katonai nukleáris képességre tegyenek szert – a mi hírszerzési információink szerint egyértelmű, hogy ha most nem cselekszünk, akkor a jövőben már nem lesz lehetőségünk támadni.” Celia Hatton műsorvezető kérdésére Donald Trump amerikai elnök szerepéről a támadásokban Ayalon így…

Részletek

Nógrádi György: Izrael amerikai támogatással támadhatott Iránra

Nagy Áron 2025. június 13. péntek. 10:33 – Izrael végül csapást mért iráni célpontokra, az Egyesült Államok próbál kimaradni az egészből, azt mondják, hogy nincsen közük hozzá, az arab világ pedig élükön Szaúd-Arábiával mélységesen elítélte a támadást, és az ENSZ Biztonsági Tanácsának közbelépését sürgeti. Mi lesz ebből? – Trump bejelentette, hogy tudott a támadásról. Hetek…

Részletek

Trump szerint Izrael támadása Irán ellen „nagyon könnyen megtörténhet”

MH/ MTI 2025. június 12. csütörtök. 22:35 „Nem akarom azt mondani, hogy küszöbön áll, de úgy tűnik, hogy ez olyasmi, ami nagyon könnyen megtörténhet” – fogalmazott az elnök, aki az Irán körüli konfliktust „nagyon egyszerűnek” nevezte, amely arról szól, hogy Irán nem juthat nukleáris fegyver birtokába. „Ezt leszámítva, azt akarom, hogy sikeresek legyenek” – tette…

Részletek

Izrael katonai csapást fontolgat Irán ellen

Izrael egyre komolyabban veszi az Irán elleni egyoldalú csapást, mivel az Egyesült Államok és Irán közötti tárgyalások egyre közelebb állnak egy keretmegállapodáshoz, amely olyan rendelkezéseket tartalmaz az urándúsításról, amelyeket Izrael elfogadhatatlannak tart. Ez a lépés drámai szakítást jelentene a Trump-adminisztrációval, amely eddig is ellenezte a tervet. A Fehér Ház Irán válaszára vár a javasolt nukleáris…

Részletek

Izrael megvárja Trumpot

Az izraeli hatóságok terveik megvalósításának reményében úgy döntöttek, hogy megvárják Donald Trump elnök hivatalba lépését – írja a Walla az izraeli hadsereg (IDF) forrásaira hivatkozva – számol be a Lenta.ru. A portál szerint az IDF-nek a lázadókkal szemben a megtorló akciókról a megelőző akciókra kellene áttérnie, valamint célzott támadások sorozatát kellene végrehajtania, hogy meghiúsítsa Izrael…

Részletek

Izrael előzetesen tájékoztatta Washingtont az Irán elleni támadásról

MH/MTI 2024. október 26. szombat. 19:59Frissítve: 2024. október 26. 20:02 Az államfő egyben reményét fejezte ki, hogy az izraeli válaszcsapással véget ér a közel-keleti konfliktus eszkalációs szakasza. „Úgy tűnik, hogy izraeli részről nem vettek célba mást, mint katonai célpontokat. Az a reményem, hogy ezzel lezárult” – fogalmazott Joe Biden Philadelphiában, hozzátéve: nyilatkozatát megelőzően hírszerzői tájékoztatást…

Részletek

Trump szerint Biden felelős az Izrael elleni támadásért

A republikánus jelölt azt mondta, hogy hivatalban lévő demokrata elnök vezetői képességének hiánya felbátorította Teheránt. Irán szombaton késő este több hullámban rakétákat és kamikaze drónokat indított Izrael ellen. Teherán azzal magyarázta a lépést, hogy a csapások megtorlás voltak „a cionista rezsim számos bűncselekménye miatt, beleértve Irán damaszkuszi nagykövetségének konzuli részlege elleni támadást”. A feltehetően izraeli…

Részletek

Bidennek nem tetszik Izrael háborús politikája

MH/ MTI 2024. április 10. szerda. 14:05 „Szerintem hiba, amit tesz. Nem értek egyet a megközelítésével” – mondta Biden az Univision spanyol nyelvű amerikai tévécsatornának, amikor Netanjahu háborús politikájáról kérdezték. Korábbi nyilatkozataiban Biden az izraeli hadsereg gázai bombázásait „válogatás nélkülinek”, hadműveleteit pedig „túlzónak” nevezte. Biden a múlt csütörtöki telefonbeszélgetésük során arra figyelmeztette Netanjahut, hogy Washington…

Részletek

Antony Blinken: rendkívüli alkalom nyílik Izrael számára

MH/MTI 2024. február 17. szombat. 17:30 A következő hónapokban „rendkívüli alkalom” nyílik Izrael számára, hogy rendezze kapcsolatait arab szomszédaival – mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter szombaton a müncheni biztonságpolitikai konferencián, hangsúlyozva egyúttal egy palesztin állam létrehozásának szükségességét. „Úgyszólván minden arab ország őszintén be akarja vonni Izraelt a régióba, normalizálnák kapcsolataikat vele, és biztonsági kötelezettségvállalásokat és…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.