Mearsheimer: Minden jel egy nagyobb háború felé mutat – Exkluzív interjú

Nagy Áron 2025. június 19. csütörtök. 6:48 – A jelenlegi, Iránnal kapcsolatos retorika kísértetiesen emlékeztet a 2002–2003-as időszakra, különösen azokra az érvekre, amelyeket az iraki háború igazolására használtak. Ismét a tömegpusztító fegyverekről esik szó, ismét Benjamin Netanjahu a fő szószólók egyike. Vajon a történelem is megismétli önmagát? – Jelenleg minden jel arra mutat, hogy Donald…

Részletek

A Nyugat a háború fenntartására törekszik Ukrajnában – INTERJÚ

– Nehéz eldönteni, hogy ezt fenyegetésnek szánta az ukrán elnök, vagy kétségbeesettség részéről? – Mind a kettő, segélykiáltás és fenyegetés egyszerre. Nagyon kellene most Ukrajnának valamilyen hadianyag-utánpótlás. Elsősorban légvédelmi eszközök, illetve olyan lőszerekre lenne szüksége, amelyeket a meglévő fegyverekkel tudnak használni. Egyértelműen látni, hogy az oroszok Bahmuttól észak-nyugat felé, hosszabb távon Harkiv irányába haladnak a…

Részletek

Deák Dániel: Többször bukott politikusok alakítják továbbra is az ellenzéki politikát – INTERJÚ

– Idén nem csupán európai parlamenti választásokat tartanak, hanem itthon önkormányzatit, míg Amerika elnököt választ. Egy ilyen szuperválasztási év mennyire rendezheti át az erőviszonyokat? – A június 9-i EP-választáson kívül több európai országban lesz valamilyen egyéb választás is, mint amennyiben nem. Tehát nemcsak Brüsszelben, hanem a tagállamok jelentős részében is kicserélődhet a döntéshozatal, jobboldali előretörés…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.