Friedrich Merz kioktatta Donald Trumpot

– Két üzenetem van. Az egyik Moszkvának és Putyinnak: nem adjuk fel – fogalmazott Merz. A másik üzenet Trumpnak szólt, akit felszólított, hogy „maradjon együtt az európaiakkal”, és támogassa Ukrajnát. A német vezető szerint az Egyesült Államok és Európa közösen törekszik a világ politikai stabilitására, és az amerikai elnöknek „ezen az oldalon és ezen a…

Részletek

Friedrich Merz: Meggyengült az iráni rezsim

MH/MTI 2025. június 17. kedd. 19:15 „Abból indulok ki, hogy az utóbbi napok támadásai ahhoz vezettek, hogy ez a mullah-rezsim nagyon meggyengült, (…) nagy valószínűséggel nem fog tudni visszatérni korábbi erejéhez” – húzta alá. Merz szerint ezzel Irán jövője is kétséges, mert a katonai vezetők nagy részével végeztek, ahogy az iráni Forradalmi Gárda vezetőivel is….

Részletek

Friedrich Merz beintett Ukrajnának

A politikus szerint bár az Ukrajnának tett ígéretek továbbra is érvényben vannak, a háborús helyzet kizárja a tagság lehetőségét. „Ukrajna egy nagyon nagy európai ország, de háborúban áll. Egy háborúban álló ország pedig nem lehet sem a NATO, sem az Európai Unió tagja” – fogalmazott Merz a német gazdasági napilapnak adott interjúban. A csatlakozási folyamat…

Részletek

Kovács Zoltán: Inkább dicséret, mint sértés Friedrich Merzet Orbán Viktorhoz hasonlítani

MH/MTI 2025. január 29. szerda. 19:42Frissítve: 2025. január 29. 19:49 Olaf Scholz azzal, hogy Friedrich Merzet Orbán Viktorhoz hasonlította, meg akarta sérteni a CDU elnökét, a tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ez inkább dicséret – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a Facebook-oldalán szerdán. Kovács Zoltán bejegyzésében azt írta: a…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.