Brüsszeli döntés, európai veszteség

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető panelbeszélgetésen vett részt az MCC Feszten, ahol először is a frissen létrejött amerikai-európai vámmegegyezésről beszélt, hangsúlyozva, hogy Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével egy héten belül Kína és az Egyesült Államok is „feltörölte a padlót”. Aláhúzta, hogy ez a megállapodás fantasztikus az amerikai fél számára,…

Részletek

„Ursula von der Leyen szakadékba vitte az európai gazdaságot”

MH/ MTI 2025. július 30. szerda. 16:56 Menczer Tamás azt írta: ráadásul von der Leyen most egy pocsék, rengeteg pénzbe kerülő kereskedelmi megállapodást kötött Trumppal. „És a megállapodásnak van egy titkos, Ukrajnáról szóló záradéka. Ez megint azt jelenti, hogy az amerikaiak keresnek, mi vesztünk. Ukrajna és von der Leyen miatt” – írta. „Ursula, te tetted…

Részletek

Az Európai Unió lemondott az orosz olajról és gázról

„Az orosz olajat és gázt jelentős mennyiségű amerikai olajjal és nukleáris üzemanyaggal fogjuk helyettesíteni” – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az amerikai elnökkel, Donald Trumppal Skóciában folytatott tárgyalások után. Szerinte az EU-ba még mindig „túl sok” orosz szénhidrogén kerül, és Európa teljesen ki akarja zárni ezeket a szállításokat. Ezért megállapodás…

Részletek

Az amerikai elnök megette reggelire az Európai Bizottság elnökét

MH/ MTI 2025. július 28. hétfő. 11:50 Orbán Viktor a Harcosok órája című online műsorban azt mondta: ezt sejtették előre, az amerikai elnök egy nehézsúlyú tárgyaló, míg az Európai Bizottság elnöke pehelysúlyú. Az amerikai elnök pozíciója sokkal magabiztosabb, a bizottság elnökéé mindig törékenyebb – tette hozzá. A kormányfő kitért arra, hogy az amerikaiak nemrég kötöttek…

Részletek

Az Európai Bizottság elnöke ünnepli, hogy az Egyesült Államok megőrizheti technológiai előnyét

MH/MTI 2025. július 27. vasárnap. 23:10 „Ez az arány a legtöbb ágazatra kiterjed, beleértve az autóipart, a félvezetőket és a gyógyszeripart. Ez a 15 százalék világos felső határt jelent – nincs halmozás, minden benne van, így világos keretet ad a polgárok és a vállalkozások számára, ami rendkívül fontos” – fogalmazott a bizottság elnöke. Von der…

Részletek

Az USA európai támogatást kér az orosz olajra kivetett másodlagos vámokhoz

Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter egy a CNBS-nak adott interjúban kijelentette, sürgeti az európai partnereket, hogy kövessék az USA példáját az orosz olaj szankcionálásában. – írja a The Kyiv Independent. Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter a CNBC-nek adott, július 21-én megjelent interjúban arról beszélt, hogy Washington reményei szerint az európai szövetségesek is csatlakozni fognak a potenciális intézkedésekhez….

Részletek

Az Európai Unió önmagát járatja le

Nagy Áron 2025. július 18. péntek. 11:41 – A 18. szankciós csomagnál járunk. Adja magát a kérdés: miből gondolja azt az EU, hogy ha 17 nem segített, akkor majd a 18. megtöri Moszkvát? – Az a baj ezzel, hogy amikor az ember belelovalja magát egy elképzelésbe, amikor elkötelezi magát egy út mellett, onnan nagyon nehéz…

Részletek

Európai pénzből támadhatja Ukrajna Oroszországot?

Trump türelme elfogyott Putyinnal szemben, jöhetnek az oroszokkal szembeni válaszlépések. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő Lindsey Graham szenátorra hivatkozva már azt mondta: „Újra megindul a nagyarányú fegyverszállítás, de ezentúl pénzért, azaz Európa fizet, Amerika nem ad semmit ingyen.” Hozzátette, hogy 0-500 százalékos másodlagos vám jöhet az orosz energiahordozók vásárlóira, Trump dönthet majd, kire veti ki. Demkó…

Részletek

Zelenszkij miatt bocsátották el az Európai Bizottságtól

Az Európai Bizottság elbocsátott egy tolmácsnőt, akit az Európai Unió bérelt fel csúcstalálkozók lebonyolításához, mivel felmerült a gyanú, hogy megsértette a biztonsági előírásokat – számolt be róla a Politico. A bizottság közlése szerint az intézkedésre egy „jegyzeteléssel kapcsolatos incidens” miatt került sor a 2024. december 19-i Európai Tanács ülésén, amelyen Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is…

Részletek

Oroszország Franciaországot jelölte meg legfőbb európai ellenfelének

MH/ MTI 2025. július 11. péntek. 16:22 „Ezt (Vlagyimir) Putyin mondta” – hangsúlyozta a tábornok egyik nagyon ritkán tartott sajtótájékoztatóján pénteken Párizsban, amelynek témája a Franciaországot érő fenyegetések voltak. „Ez nem jelenti azt, hogy (az orosz elnök) nem foglalkozik más országokkal” – tette hozzá. A vezérkari főnök elismerte, hogy Franciaországot – amely az elrettentő ereje…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.